Kónya Orsolya kritikája a Kucokról

Hogyan találkozzon a gyermek a színházzal? Több évszázados kérdés, a Tünet Együttes viszont több évtizedes megoldáshoz nyúl: mintha a Bors néni elevenedne meg, csak kicsit kaotikusabb megoldásban, kisebb térben, nem hagyományos színpadon.

Szabó Réka és társulata örvendetes lelkesedéssel, küldetéstudattal, határozott elképzelésekkel menetel előre, s néhány buktatótól eltekintve, a szaksajtó is elismeréssel kíséri munkájukat. A legutóbbi bemutatójuk, a Propaganda! egyszerre váltott ki lelkesedést és megütközést mind a nézők mind a kritikusok körében. A Kucokkal sem lesz másként. Magam részéről a lelkesedés és a teljes értetlenség között ingadoztam a nagyjából félórás produkció alatt. Hogy nálam merre billent a mérleg nyelve, még az előadás – már ha ezt annak lehet nevezni – után sem tudom egyértelműen megmondani.

fotók: Dusa Gábor

Nyilvánvaló tény, hogy nem mindegy, két- vagy ötéves gyereket akar elvarázsolni egy társulat. Nagyjából húsz gyerek kavarog a színen – hiszen beavató színházi előadás zajlik –, bölcsődések éppen úgy a játék részesei, mint a nagycsoportosok. Ki anya szoknyája mögé bújik, ki pedig felszabadultan püföli Kucokfalva szerencsétlen sorsú egyszerű óriását, hogy keljen már fel. Így telik el az első tíz perc. Szabó Réka – akiről csak az után derül ki, hogy a Mesemondó ruhájába bújt, miután elolvastuk a színlapot – bevezeti a gyerekeket a színre, és rímbe szedett szöveg segítségével kéri őket, ébresszék fel a rongybabát, a rozsdás robotot, az egyszemű óriást és a (házi)sárkányt.

Pontosabban dehogy. Az előadás már a Bálint Ház előterében elkezdődik. A társulat segítője égszínkék selyemszalagot köt a gyerekek kezére. Hogy miért, az nem tudható, és az előadás alatt/után sem derül ki, hogy mi volt ezzel a cél. A gyerekek és a szülők mezítláb ácsorogva várják, hogy kinyíljon az ajtó, majd Szabó Réka kijön, és elkezd beszélgetni a bátrabbakkal. Páran belekapaszkodnak a szoknyájába, így indul el a menet, amely itt még szabályosan, ovisan rendeződik.

Később többször keletkezik káosz, néhányszor – ahogy az már az ovisokkal lenni szokott – elfogy a gyerekek türelme, kitör a hangzavar, a zsizsegés, a mocorgás, eluralkodik a tanácstalanság. Van, aki a rongybabával, van, aki a (házi)sárkánnyal beszélget, miközben Szabó Rékának kellene elvileg irányítania a gyerekeket és az eseményeket is.

Olyan ez, mint egy mozgásos foglalkozás az oviban: hason kúszás, alagútba bújás, nyújtózkodás, kiabálás van az eszköztárban, de ezeknek nincs funkciójuk. A játékosok a rendelkezésre álló térben csak elvétve használhatják testüket táncosként. Leginkább semmikor. Bár egy-egy pillanatra mégis felcsillan valami, de aztán rögtön vége van.

A gyerekek – akiknek az a dolguk, hogy a történetet alakítsák, a mese főszereplői legyenek – engedelmesen teszik, amit mondanak nekik, miközben nem derül ki, hogy a dolognak valójában tétje van. Hogy a gyerekeknek a rubint hajú királykisasszonyt kell megmenteniük a sok összegyűjtött puszival, amelyeket egy varázsbödönbe szórnak bele.

Egy példa a következetlenségre: a két zenész, Ágoston Béla és Rubik Ernő Zoltán betereli a gyerekeket a terem két oldalán egy-egy sátorba. Csak ott derül ki, hogy a két zenész tulajdonképpen egy alma- és egy körtefa. Szinte mellékesen: hiszen nem mutatják be őket, nincsenek kijátszva a jelmezeikben rejlő lehetőségek sem. Ugyanakkor Szabó Réka öltözéke a húzogatható rojtokkal központi elem lesz, a gyerekek újra vissza-visszatérnek egy kis játékra, hiszen az eszközt jól előkészítette a társulatvezető.

Kíváncsian vártam, hogy lesz-e varázslat az előadásban. Jelentem, megvolt. A lila hangyász királylánnyá alakulása (vigyázat, spoiler!) egyszerű eszközökkel bűvöli el a gyerekeket. Szó szerint tátva marad a szájuk. Még a legdörzsöltebbeké és legpimaszabbaké is.

Lehet fanyalogni, számon kérni a drámapedagógiai és a táncszínházi elemeket, lehet sorolni a produkció összes következetlenségét, azt, hogy egy akciónak legtöbbször nincs reakciója, de egy biztos: ha húsz perc után a hároméves óvodás képes egy bödönbe tiszta erővel – magától – beleordítani, hogy „Szejetlek, királylány”, úgy, hogy még nem látta Kucokfalva uralkodóját, akkor az előadás elérte a célját. Minden más csak szócséplés és felesleges esztétizálás…

Kucok (Tünet Egyettüs)

Zene: Ágoston Béla, Rubik Ernő Zoltán. Jelmez: Andrea Haamer. Hang és fény: Szabon Balázs. Külön köszönet: Peer Krisztián, Szirtes Attila. Rendező: Szabó Réka.
Szereplők: Furulyás Dóra, Góbi Rita, Gőz István, Réti Anna, Szabó Réka, Szász Dániel.

Bálint Ház, 2011. szeptember 25.