Kortárs tánc

Puritán profit

Szemessy Kinga kritikája a Filterről

lead_filter…sikeresen megtett nulladik lépcsőfok ez Katonka számára. Korrekt, jól leküzdött és további lehetőségeket rejtő beugró, első koreográfusi munka – sikerrel fogott össze egy csapatot, hatásos, technikailag precíz mozgásanyagot állított színpadra.

Szemessy Kinga kritikája a Filterről

…sikeresen megtett nulladik lépcsőfok ez Katonka számára. Korrekt, jól leküzdött és további lehetőségeket rejtő beugró, első koreográfusi munka – sikerrel fogott össze egy csapatot, hatásos, technikailag precíz mozgásanyagot állított színpadra.

Néhol űrbéli, máskor óriási tárnákat, avagy techno-partikat idéző futurisztikus, egyszerű ritmusú elektronikus zenére táncol hét fiatal – öltözékük afféle lenge, tavaszi, piknikalkalmas nadrág- és pólókombináció. A brancs kezdetben csak térszervezésileg összetartó, falanxban állnak, ugyanakkor steril arcuk egyfajta buroklétről, magányról árulkodik. Katonka Zoltán koreográfiája egy unisonóval indít, mely aztán kánonokba tolódik. Ebben az expozícióban – hosszan kitartott pózaik révén – bemutatkoznak a táncosok, szabadon mustrálhatóak, illetve a későbbiekben visszatérő kulcsmotívumok is ekkor kerülnek terítékre először (mint a derékből hátradöntött állás, a magzatpózszerű kuporgás, a karok változatos használata, a rángatózások).

120209_katonka_zoltan_filter-21

fotók: Kővágó Nagy Imre

A fiúk és lányok csoportja között ugyan nem éles, de határ húzódik: az előbbiek ruhája koszlott, seszínű, míg a lányok jelmezei – az övvel, a kicsit kivillanó melltartópántokkal – részletgazdagabbak, és Benetton-árnyalatokat mutatnak. A két tábor gyakorta reflektál egymásra; a férfi és női szerepek az egyes mikroközösségeken belüli uniformitással együtt is megmaradnak. A sztereotip mozzanatok is ugyanezt támogatják meg: míg a fiúk heves, ökölpuffogtatós táncot mutatnak be, addig a háttérben a lányok magukat simogatva, mű kacér tekintettel kéretik magukat. Ezt követi a részemről „tengerpartnak” keresztelt epizód, melyben a Horváth Adrienn – Mádi László páros és Palcsó Nóra kivételével mindenki partra vetett heringként vergődik a földön, az alkonyszerű fényben. Palcsó szólója zömmel tárt, vezetett karokra, meredező ujjakra koncentrál, mígnem elnyeli a vergődő tömeg egyre zsugorodó köre. Ugyanebbe a sekély sírhantba hajítja aztán Mádi László Horváth Adriennt egy rövid, óvatos kontaktolás, valamint hisztis, ellenkező emeléses duett után. Mádi erre – megdicsőült gonoszként – dinamikus szólót lejt, aminek zárlataként a színtér hátfalába kezdi csapkodni a koponyáját. Ennek hangja ugyanolyan frusztrálóan, folyamatbomlasztóan hat, mint minden lihegéses szünet a zenei bejátszások között – ilyenkor (indokolatlanul) a mesébe feledkezett nézői szerepemből átesek az izzadt, kókadt, hús-vér valóságba. Mindemellett ettől a jelenettől a szereplők arca is megváltozik: levetik a semlegesség álarcát, mernek elmerengeni egymáson, elkenődik a szemfesték.

120209_katonka_zoltan_filter-35

A következő rész elején a lányok impozánsan együtt mozognak, majd Frigy Ádám szeli át a terüket Gollamhoz hasonló tartással, görcsös, zilált mozdulatokkal. A menetrend mindig ez: egy szembefordul a többiekkel, kilóg a harsányságával, az elesettségével, s miután a többiek furcsállóan néztek rá, visszatér a hetes emberelegybe. Egy finálégyanús intermezzo után kiderül, hogy mégis van kivétel, van, aki végleg kiszakad a társaságból, ugyanis a produkció legpopulárisabb, legbagatellebb bejátszására újra felvillannak a kezdő motívumok, mindenki egyszerre mozdul, kivétel Hargitai Mariann. Bevallom, hogy neki, mint az itt legerősebb, leghatározottabb, s ezzel együtt is természetes jelenléttel bíró előadó önálló megmutatkozását már sok perce vártam. Hargitai fennakad a filteren, a szűrőn, nemet mond a további táncra, és egy erős diagonál fénycsík mentén a nézőtér felé sétál. Szeme riadt, aggodalommal teli, és minden ízében beleremeg, amikor társai oldalt, a félhomályban felidézik szólóikat, duettjeiket. Főszereplővé, kitüntetetté avanzsálódik, mintha az ő emlékkönyvét nézegetnénk, osztoznánk a nosztalgiázásában. A torz keretes szerkezet utolsó képe, ahogy dőlt háttal, egyedül áll a reflektorfényben, és félszegen pásztázza a horizontot.

Egyébként a ható erők, úgy mint a Kunert Péter-zene, valamint a szüzsé dramatugiailag többnyire összetartóak. Igaz, a rendszer, akár az 1x1, pofonegyszerű, de az legalább biztos lábakon áll: a zene és az események idomulnak egymáshoz – egy dinamikus táncrésznél dübörög a basszus, míg zaklatott és lírai jeleneteknél csak sejtelmes gépsercegést hallani, mindenki ütemre mozdul. Továbbá mindkettőben ott a záró csattanó: Hargitai Mariann kiválasztódásával belép a fülnek eddigre már igen kedves, valódi hangszer, egy cselló is. A fényezés – bár attraktív – kevésbé következetes, inkább ötletkollekció: spotfény, négyzet a táncosok foglyul ejtésére, zöld színezés, sziluettek stb. Mégis összességében stabilan összedolgozott fundamentum, sikeresen megtett nulladik lépcsőfok ez Katonka számára. Korrekt, jól leküzdött és további lehetőségeket rejtő beugró, első koreográfusi munka – sikerrel fogott össze egy csapatot, hatásos, technikailag precíz mozgásanyagot állított színpadra. Nem invenciózusságra törekedett, hanem bemutatta aktuális tárházát – az újító szándék, a meghökkentés első ízben nem feltétlenül hiányzott számomra, ám egy leendő második munka ildomos, ha e téren már nem deficites.

 

Filter (Közép-Európa Táncszínház)

Zene, zenei szerkesztő: Kunert Péter. Fény: Katonka Zoltán. Szcenika: Fogarasi Zoltán. Koreográfus: Katonka Zoltán.

Előadók: Eller Gusztáv, Frigy Ádám, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Mádi László, Molnár Zita, Palcsó Nóra.

Bethlen Téri Színház, 2012. február 10.