Kortárs tánc, Balett, Néptánc

Csizmások, balettcipősök, mezítlábasok

lead esszeKutszegi Csaba három, a Színház folyóiratban megjelent írását Vida Virág e-book kötetbe szerkesztette. Közös a dolgozatokban, hogy mindhárom 2011-ben született, és egy-egy jelentős táncműfaj (sorrendben: a néptánc, a balett és a kortárs tánc) aktuális állapotáról készül bennük gyorsfelvételt.

Kutszegi Csaba három, a Színház folyóiratban megjelent írását Vida Virág e-book kötetbe szerkesztette. Közös a dolgozatokban, hogy mindhárom 2011-ben született, és egy-egy jelentős táncműfaj (sorrendben: a néptánc, a balett és a kortárs tánc) aktuális állapotáról készül bennük gyorsfelvételt.

dance

Már a gyorsfelvétel megjelölésből gyanítható, hogy a látlelet szubjektív. Írója nem kinyilatkoztat, hanem tények alapján kialakult véleményt fogalmaz meg, lehetséges összefüggéseket tár fel. Tények a nem vitatható, ténylegesen megtörtént események, és (tánctörténeti) tények a bemutatott előadások. Bár ez utóbbiak észlelése, értelmezése igencsak szubjektív folyamat, színházi műfajról képet alkotni csakis ezek alapján lehet. A három esszéképen borús, sötét színek uralkodnak, de ez nem az író lelkiállapotát jellemzi, hanem a táncművészet általános helyzetét. Mint ahogy a szakma egyes szereplőit érő kíméletlen kritika sem ártó, hanem jobbító szándékú.

A kötet pdf formátumban itt tölthető le: Csizmások, balettcipősök, mezítlábasok