Kortárs tánc

Tudományos fantasztikus telepítés

Szoboszlai Annamária kritikája a Kertről

lead kertElőre felé haladtunk a színpadon az időben, vagy épp visszafelé? Ha előrefelé, akkor elborzaszt annak a lehetőség, hogy ilyen hirtelen zöld virtuális éden vár talán majd ránk a mátrixban ébredvén. Ha meg visszafelé, akkor a Teremtő nevében kikérem magamnak ezt a szegényes fantáziát.

Szoboszlai Annamária kritikája a Kertről

Előre felé haladtunk a színpadon az időben, vagy épp visszafelé? Ha előrefelé, akkor elborzaszt annak a lehetőség, hogy ilyen hirtelen zöld virtuális éden vár talán majd ránk a mátrixban ébredvén. Ha meg visszafelé, akkor a Teremtő nevében kikérem magamnak ezt a szegényes fantáziát.

Kulcsár Noémi legújabb munkája, a Kert, három táncosnővel, két táncossal, fekete és fehér dresszekkel-nadrágocskákkal, lüktető gépzenei hangapparátusával és változatos vizuális effektjeivel – a bemutató est tanulsága szerint – minden bizonnyal arra tesz kísérletet, hogy a klasszikus, nagy balettek sokak által régimódinak és kiüresedettnek tartott esztétikáját, szemléletmódját altatás nélkül, emellett mégis észrevehetetlenül, rafinált módon transzplantálja a kortárstánc-színtérre. Vagy nem? És a kísérletet siker koronázza, még ha kétes is a dicsőség. A Kert esztétikus testekkel, látványos pózokkal, modern felfogású pas de deux-kel és pas de trois-kal (mikor épp nem táncolnak mind az öten), tagolt képekben vezet végig választott témáján. Eközben nem feledkezik meg a kötelező, figyelemelterelőnek sem utolsó kortárs vagy modern (hangulati) elemekről, a talajhasználatról s némi akrobatikáról sem. De még ha az alkotói invenció tekintetében friss, jól megdolgozott – ha nem is kifogásolhatatlan – anyagot látnánk!

kert 01
fotók: Mészáros Csaba

Hogy mi a választott Téma, s hogy a különböző elemek miként integrálódnak a Kertben, kit érdekel, ha egyszer dübörög a 21. század népzenéje, mely már annyi más hasonló kútból merítő alkotónál bevált; ha az audiovizuális technika révén vetített árnyakként megmutatkoznak az osztódó, sokasodó atomok, s ha a mikrokozmosztól, végül is – noha nem a tánc, a mozdulatok kifejező ereje révén – eljutunk a makrokozmoszig. Kedvezve a ma tudományos beállítottságú szellemének, megjelennek a planéták, s mindennek tetejében megidéződik az a bizonyos kert is, egy gyerekrajz-egyszerűségű számítógépes grafika formájában. Vagyis, mondhatnánk, hogy a téma az ember, az emberiség, és valamiféle fejlődési útnak az ábrázolása. Mint mostanában oly gyakran, oly sok alkotónál, oly látványos keretek közt, s mégis oly mérhetetlenül semmitmondóan.

Mi történik a színpadon? A darab kezdőképén a három táncosnőt látjuk fekete dresszben (Ékes Georgina, Lázár Eszter, Rubi Anna), ahogy egyetlen testként, organizmusként mozognak. Majd megjelenik a színpadon három vetített, sötét paca is, melyek árnycellákként vetülnek a mozgókra – néha ugyan hol egy táncos, hol egy paca csúszik félre. Aztán következik egy rövid, a zene hangulatából kifolyólag lírainak leírható szóló Csere Zoltán előadásában, aki immár fehér nadrágban érkezik a színre. A további jelenetekben a táncosok (Baranyai Balázzsal kiegészülve) változó formációkban mutatnak be rövid, szépen kivitelezett, erősen balett-technikára alapozó mozgás/tánc-etűdöket, miközben a vizuális csapat sem szűnik meg dolgozni: hol fekete-fehér-szürke kockás tábla, hol a 3D-s tervezések modellvázának fehér négyzethálója, hol vonalkódszerű csíkozás tűnik fel a színpadon.

kert 02

Magamban ebből azt okoskodom ki, hogy itt az ember teremtésének – vagy inkább tervezésének – vagyunk szemtanúi. Semmi Isten, vagy Frankenstein meg népi horror. Ez tagadhatatlanul a 21. század és a science fiction világa. Egy jelenet erejéig valamiféle csillaglény – vagy talán egy egész csillagkép? – kerül elébünk Ékes Georgina személyében. Ruhája nyakkivágásánál, karjain, lábain világító lámpasorok keltik az égitestek képzetét. A színpad sötét. De a kép nem ettől lesz nehezen értelmezhető. Az addigra felépített asszociációs mezőn lépkedve ugyan nem okoz problémát annak felfejtése, hogy az emberivel egyetemben kozmikus történéseknek vagyunk tanúi. Az sem lep meg túlságosan, mikor az előadás egy pontján a nézőtérre finoman derengő fény terül, s Csere Zoltán figyelő-kutató tekintetét ránk emelve végigsétál a színpadon, vagyis valamiképp mi is részesei leszünk a színpadi történéseknek. (Mert, hogy a kozmikusnak részesei vagyunk, az kétségbe vonhatatlan tény, ugye.) Aztán, egyszer mintha még a gyerekkoromból ismerős Delta főcímzenéjének dallama is belecsempésződne a hangkulisszába, de lehet, hogy azt már csak a sci-fi-re hangolódott belsőm vélte kihallani a gépi törzszene tamtamjai közül. Mert lüktet, dobog a dallamtalan zene. A kozmikus szív, mondanám, ha nem idegenkedne minden sejtem külön-külön is attól, hogy efféle gépi impulzus szolgáljon metaforaként az ember és a világmindenség működésére. Mikor bekövetkezik a Nagy Bumm (feltételezem, hogy annak képét látjuk a táncszőnyeg közepén gyűrűző fényekben), és megjelenik a már említett kvázi Édenkert kép, összeszorul a gyomrom a kétségtől: előre felé haladtunk a színpadon az időben, vagy épp visszafelé? Ha előrefelé, akkor elborzaszt annak a lehetőség, hogy ilyen hirtelen zöld virtuális éden vár talán majd ránk a mátrixban ébredvén. Ha meg visszafelé, akkor a Teremtő nevében kikérem magamnak ezt a szegényes fantáziát.

kert 03

Nagy lehetőségek rejlenek az audiovizuális technikában. Ugyanezzel a koreográfiával, csak más effektekkel, eljátszható lett volna a Csipkerózsika is. Nem Kulcsár Noémi koreográfus, még kevésbé a táncosok hibája, hogy egy erőt-energiát igénylő próbaidőszak után, egy gondolatoktól sem mentes előadás végül megreked a felszínen. Nem hatolhat mélyebbre, mert ez a bevált trend. Ez hang, ez a fajta vizualitás, ez a dramaturgia, ez a mozdulatkód. Minden, minden csak illúzió.

 

Kulcsár Noémi Tellabor: Kert

Zene: Ország Ákos. Visual: Balázs Anna, Halász Júlia, Herczeg Tamás, Kálmán Mátyás, Rubi Anna. Koreográfus: Kulcsár Noémi.

Táncosok: Baranyai Balázs, Csere Zoltán, Ékes Georgina, Lázár Eszter, Rubi Anna.

MU Színház, 2012. október 12.