Mozgásszínház

Antal Klaudia: Zuhanórepülés a Lét mélyére

visszarop-lead-joArtus Szabadzenei Műhely: Visszaröpülés – KRITIKA

Erre hívják fel az Artus Szabadzenei Műhely alkotói a kortársaik figyelmét: ahhoz, hogy szabadok legyenek, meg kell próbálniuk a repülést az élet tömött, forró folyosóiból álló nyílegyenes labirintusában. Hiszen repülés nélkül nincs zuhanás, zuhanás nélkül szabadság, szabadság nélkül pedig élet.

Artus Szabadzenei Műhely: Visszaröpülés – KRITIKA

Erre hívják fel az Artus Szabadzenei Műhely alkotói a kortársaik figyelmét: ahhoz, hogy szabadok legyenek, meg kell próbálniuk a repülést az élet tömött, forró folyosóiból álló nyílegyenes labirintusában. Hiszen repülés nélkül nincs zuhanás, zuhanás nélkül szabadság, szabadság nélkül pedig élet.

Van egy mítosz, melyet nincs ember a földön, madár az égen és hal a tengerben, aki és ami ne ismerne. Egy mítosz apáról és fiúról, korlátokról és szabadságról, mértéktartásról és zabolázatlanságról, zuhanásról és repülésről: Daidaloszról és Ikaroszról. Az újonnan megalakult Artus Szabadzenei Műhely azt a nem kisebb célt tűzte ki maga elé, hogy feltárja és megértse ezen ellentétpárokból álló történet révén saját generációjának nehézségeit, küzdelmeit, vágyait és bukásainak okát. Amit a közönség számára kínálnak: zuhanórepülés a nagybetűs Lét legmélyére.

Az est műfajmegjelölése „koncert-színház", melyet már sokan sokféleképpen használtak, ezért talán érthető, ha kicsit szkeptikusan foglalunk helyet a nézőtéren. Ám a fiatal zenészekből és alkotókból álló formáció már az első tíz percben eloszlatja minden ellenérzésünket és kételkedésünket. Nagy megkönnyebbülésünkre végre nem csupán egy történet zenei aláfestését, a dalszövegek képi megjelenítését kapjuk, hanem olyan élményben lehet részünk, amelyben a műfaji határok feloldódásában megszűnik az alárendelő forma zene, mozdulat és kép között, melyben zene a színház, és színház a zene.

visszarop-PLAKAT

A zenész – a bábművész játékához hasonlóan – egyszerre játszik a hangszerével és saját testével. Minden mozdulatból ritmus és minden ritmusból mozdulat születik. A hangszerek, a különböző tárgyak (pl. bukósisak, makettek) és az emberi test által keltett hanghatások közösen tárnak fel apró történetszilánkokat Ikarosz bukásáról és általa saját létünkről. Sír a szaxofon, s vele jajgat a korlátok közé szorított ember, a gyermekét elvesztő apa. Dübörög a doboz, s vele lüktet az apály és dagály a festményeken. Visszhangzik a léptek zaja a kongó gyárépületben, minek hatására megpróbáljuk legyűrni a félelmünket és kétségünket, hogy ebből a labirintusból bizony nincs kiút, hogy hiába zörgetünk a kapun, nem kapunk feleletet. Ahogy az ének a kezdeti erőtlenségéből egyre karcosabb, markánsabb hangzást ölt, úgy kap erőre a mindenkori fiú, aki próbál kitörni apja árnyékából, a rákényszerített akarat alól, akit vonz a magasság, és nem fél a vágyai után menni. Csörögnek a vaslemezek, melyeket úgy helyeznek egymás mellé, mint a pásztorsípon a különböző nagyságú nádszálákat, mint ahogy Daidalosz tette a tollakkal. A vaslemezek bilincsszerű csörgése, mely földhöz köti álmainkat, egy pillanat alatt a xilofon csilingelő hangjává változik át, mely könnyedén magasba repít minket a vágyaink szárnyán. A repülés viszont nem tart sokáig, gyorsan a mélybe zuhanunk, amikor az egyik zenész összeköti a lemezeket és súlyos béklyóként kihúzza maga után. Itt az idő, hogy szembesüljünk a ténnyel: Ikarosz mi vagyunk, de nincs pehelysúlyú toll, mely a magasba repítene, csak súlyos bilincs, mely természetszerűleg béklyóba köt, és a mélybe húz.

Az Ikarosz-parafrázis az Artus Kortárs Művészeti Stúdió színháztermében, azaz egy hatalmas gyárépület egyik termében kap helyet. A játékteret leterített szőnyegek jelzik, melynek két oldalán áll a nézőtér. A közönség soraiban helyet foglalva olyan mintha egy varázsszőnyegre lépnénk, melyet szedett-vedett tárgyak (akvárium, doboz, csövek) és hangszerek borítanak, melynek szélén a kihajtható mesekönyvekből ismert mozgó makettek magasodnak, mely fölött ott fénylik a lámpákkal teletűzdelt csillagos ég, és körülöttünk pedig nincs más, csak a mindent elnyelő sötétség. Amint a zene megszólal, magával ránt a varázsszőnyeg és elrepít minket az élet szövevényes mesevilágába. Hiszen tudjuk, minden történet mese: legyen szó bármilyen hétköznapi eseményről, például bevásárlásról, foghúzásról vagy a szomszéddal való találkozásról, amint azt megpróbáljuk valaki másnak átadni, a mese ingoványos talajára lépünk. Igyekszünk a történetünket minél gördülékenyebb dramaturgiával és szórakoztatóbb, érdekesebb leírásokkal előadni. A mese nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek világában is ugyanolyan fontos szereppel bír: a mese segítségünkre lehet abban, hogy feldolgozzuk és megértsük életünk egyik apró eseményét, vagy épp abban, hogy elgondolkodjunk létünk alapvető kérdésein. Ezt teszik a zenészek is, mesélnek a zene, a mozdulat és a látvány nyelvén arról, ami őket igazán foglalkoztatja. A történetszálat az énekes vezeti, aki egy szövőszékszerű építménynél ül – ő mozgatja az ikaroszi létünket szimbolizáló, a magasból lassan, de biztosan a vízbe merülő súlyos követ.

visszarop

Az előadás látványvilágát emellett az idősebb Pieter Bruegel Ikarosz bukása című festménye határozza meg. Hatalmas vásznon jelenik meg a flamand festő képe, mely paraszti életképben ábrázolja a mítoszt. A kép legfontosabb részletei testet öltenek a térben: külön makettként jelenik meg például az eget kémlelő pásztor, a mások fájdalmával nem törődő, csak a szántásra figyelő földműves és az Ikaroszt elnyelő tenger. A horgászt pedig az énekes személyesíti meg, aki szépen lassan beleengedi a követ az akváriumba, végigkövetve ezzel Ikarosz bukását.

Az est a Visszaröpülés címet viseli, mely Pilinszky János Egyenes labirintus című versét idézi fel, mely a túlvilágra való visszatérésről szól. Az előadás ismertetőfüzete a vers földi létre vonatkozó sorait emeli ki: „hogyha valamit tudok / hát ezt tudom, e forró folyosót / e nyílegyenes labirintust, melyben / mind tömöttebb és mind tömöttebb / és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk". Erre hívják fel az Artus Szabadzenei Műhely alkotói a kortársaik figyelmét: ahhoz, hogy szabadok legyenek, meg kell próbálniuk a repülést az élet tömött, forró folyosóiból álló nyílegyenes labirintusában. Hiszen repülés nélkül nincs zuhanás, zuhanás nélkül szabadság, szabadság nélkül pedig élet.

Visszaröpülés

Ikarosz bukása – Daidalosz rekonstrukciók (Artus Szabadzenei Műhely)

Alkotó-előadók: Kiss Krisztián, LoBuglio Vincenzo, Makkai Dániel, Mózes Zoltán, Porteleki Áron.

Alkotó munkatársak: Bodóczky Antal, Kocsis Gábor, Körmendy Pál.

Rendezte: Debreczeni Márton.

Artus Kortárs Művészeti Stúdió, 2014. szeptember 11.