Varga Kinga: Műhelygyakorlatok
Várnagy Kristóf – Katonka Zoltán: Janus (Test-Tér-Idő) – KRITIKA
Az első inkább, a második kevésbé, de mindkét koreográfia megmarad a műhelygyakorlatok szintjén, ami teljesen a helyén van, ha látjuk mögötte, hogy egy fiatal tánctársulatról van szó, mely keresi a maga helyét, és lételeme az új táncnyelv kikísérletezése, a tánc mint önmagában való érték kiteljesítése.
Válogatott szakmai közönség előtt mutatkozott be a Badora Társulat a Janus című produkciójával a Marczi Közösségi Térben (Marczibányi Téri Közösségi Ház, a Nemzeti Táncszínház játszóhelye). A cím indoklásául a színlap és a látottak alapján az szolgálhat, hogy két fiatal koreográfus (Várnagy Kristóf és Katonka Zoltán) mutathatta meg magát, két arc. Kétarcúságról ugyanakkor nehezen beszélhetünk, mert valódi ellentéteket, megfeleléseket és viszonyulásokat csak erőltetve lehet ráhúzni a két darabra, mely együtt adott ki körülbelül hatvan percet. De ha már mindenképpen, akkor az elsőben (Clockwork, Várnagy Kristóf munkája, koreográfus-asszisztens: Simon Renáta) a tánc szétesettsége, míg a másodikban (Tárgytalan, Katonka Zoltán munkája) az egységesség benyomását keltő színpadi mozgás egymás ellenpólusaként hatott, valamint a harmóniát sugárzó dalbetétek (első) és a nyomasztó, búgásszerű hangaláfestés szembenállása is (második).
Clockwork - Horváth Zita, Darabont Áron és Esterházy Fanni / fotók: Huisz István
Az első koreográfiában mintha egy fellépni kívánó (tánc)társulat szakmai nehézségeibe láttunk volna bele, ahol a művészek gyakorolnak, rivalizálnak, kapcsolatokat létesítenek, de semmilyen egység nem áll össze, csak a taszítás és vonzás lehetőségeit gyakorolják, például speciális technikával a földön billegve, egymáson fogást keresnek (egy fiú és egy lány). Ezt a következtetést alátámasztani látszik az énekelt dalbejátszást időnként megszakító közönségtaps-zörej és a színlap rövid idézete a koreográfustól: „A produkció nem egy történetet dolgoz fel, hanem a számomra most legelérhetőbb, legkézenfekvőbb valóságról szól, azaz azokról az emberekről, akikkel dolgozom. Egyetlen célom, hogy olyan kontextust teremtsek a táncosaimnak, amiben ők ki tudják magukat fejezni." Indoklásul ez elfogadható, csak az a baj, hogy az előadásra nem értelmezhető. Mit kezdünk például a „Have Yourself a Merry Little Christmas" dallamára az egyik táncosra feltekert, majd felkapcsolt színes karácsonyi égősorral mint befejező képpel? Alkalmi táncköltészet karácsony előtt a nézőknek kedveskedve?
Horváth Zita és Darabont Áron
A második koreográfia készítője összetett víziót látott, és ezt fel is tudta festeni a színpadra. Az első pillanat, mely keretesen visszatér a harminc perc végén, az értelmezéstől függően lazán vagy szorosabban kapcsolódik a meglehetősen jól összefogott, dinamikus köztes mozgássorokhoz. Elöl, a színpad rendezői jobbján két férfi áll, az egyikőjük Munch Sikolyához hasonlóan gyűri az arcát, míg a mellette lévő utánozza, kicsit hátrébbról figyeli. Majd elindul a köztes rész, ahol ők (nőfuttatók?) és három párducmintás macskanadrágos, melltartós, zakós „prostituált" párharca következik. Kifejezetten jól sikerült a kettős-hármas mozgások egyben tartása, kombinálása, melyből kiderült az is, hogy itt bizony a férfiak alul maradtak, a három női alak kisujjal lesöpörte őket a palettáról, hiszen erőfölényben is voltak. Kiszabadulnak a fogságból, és először ketten vetik le az igát jelző zakót, majd a harmadik aratja le a babérokat, amikor a hármas-kettes különmozgások után, az ötös egybefonódáskor egymaga győzedelmeskedve, mindenkit a lába alá taszít. És akkor a rendezői jobbon megint ott áll Munch Sikolya, két lépéssel hátrébb a saját árnyékával. Mi ez? A férfiak elnyomottságát kifejező táncmű? Ez egy lehetséges magyarázat, amire viszont valószínűleg nincs szükség, mivel Katonka Zoltán szavai a színlapról így szólnak: „Az önkifejezés cselekmény nélküli szabadságát keresem, a magam mozgásnyelvében. Kompozíció, absztrakció, mely távol áll az előre megírt történettől."
Tárgytalan - Szőllősi Krisztina, Darabont Áron és Horváth Zita
Az első inkább, a második kevésbé, de mindkét koreográfia megmarad a műhelygyakorlatok szintjén, ami teljesen a helyén van, ha látjuk mögötte, hogy egy fiatal tánctársulatról van szó, mely keresi a maga helyét, és lételeme az új táncnyelv kikísérletezése, a tánc mint önmagában való érték kiteljesítése. Egyértelmű volt, hogy a létrehozók magukénak érezték az általuk kreáltakat, élvezték és teljesen odaadták magukat, kifejezték önmagukat, katarzist éltek át és megtisztultan mentek haza. Sajnos ez nem terjedt át a nézőtérre, mert az a fázis hiányzott, hogy ezt mélyrehatóan érzékeltetni is tudják a közönséggel.
Janus – Test-Tér-Idő (Badora Társulat – Nemzeti Táncszínház)
Clockwork (Koreográfus-asszisztens: Simon Renáta. Koreográfus: Várnagy Kristóf.)
Tárgytalan (Koreográfus: Katonka Zoltán.)
Táncolják: Esterházy Fanni, Horváth Zita, Szőllősi Krisztina, Csizmadia Tamás, Darabont Áron. Világítástervező: Katonka Zoltán.
Marczi Közösségi Tér, 2015. december 8.
