Gonzó

Kortárs tánc

Farkasok nélkül

Török Ákos gonzója a Pataky Klára-jelenség alakulásáról

felho80Pataky Klára légies és a legkevésbé sem felszínes színpadi könnyedségének az ára, hogy nem enged férfit a darabjaiba, de mindezt úgy tudja megtenni, hogy nagyon nem is hiányzik nekünk, és messze nem valamiféle rózsaszín babavilágot mutat meg mindeközben. Aki a nőkről többet szeretne megtudni borzadás és halálfélelem nélkül, az bártan nézze Pataky Klára munkáit.

Török Ákos gonzója a Pataky Klára-jelenség alakulásáról

Pataky Klára légies és a legkevésbé sem felszínes színpadi könnyedségének az ára, hogy nem enged férfit a darabjaiba, de mindezt úgy tudja megtenni, hogy nagyon nem is hiányzik nekünk, és messze nem valamiféle rózsaszín babavilágot mutat meg mindeközben. Aki a nőkről többet szeretne megtudni borzadás és halálfélelem nélkül, az bártan nézze Pataky Klára munkáit.

 

Felhman_06

 

Talán fél éve javasoltam Pataky Klárának, hogy engedje tündérnői (Nagy Csilla, Arany Virág, Dányi Viktória, Domokos Flóra) közé mondjuk, Fehér Ferencet, nézzük meg, mire mennek légies nőiségükkel. A Sátántangót vetettem fel, vagy ha nem, akkor arra gondoltam, ahogy Víg Mihály zenéjére egy térbe kerül a fekete-vörös ember és a kékeslila ember. Még a dramaturgián is elmélkedtünk, hogy a valódi erőterekkel éppen ellentétesen válasszunk szerepeket. Mármint ha nem Sátántangó, hanem klasszikus görög, és Fehér Feri felfalja Pataky lányait, akkor legyenek a lányok bacchánsnők, míg Feri legyen Dionüszosz, és fordítva. Akkor ennyiben maradtunk.

 

Pataky Klára talán az egyetlen koreográfus, aki táncolni engedi előadóit, aki a nem klasszikus szépségnek teret nem engedő, bélszagtól és istentelenedettségtől bűzös embervoltunkat célozza felmutatni. Ha van valamiféle igazság (és van), akkor a többség közelebb jár hozzá, mégis Pataky Klára az, aki ezt a megromlott, leépült létet segít elviselni, legyűrni. Felhőman című legutóbbi bemutatója a táncosságból is visszavett, de ez volt talán a legkisebb gond vele.

 

 

A kávézótérben, az előadás előtt észrevettem Patakyt. Még sosem láttam ennyire vékonynak, törékenynek, alig volt hús a köszönésre emelt karjain. Ennyire feszültnek sem láttam még. Az előadás a színházi kávézókban kezdődik. A pultos lány kifejezetten pikírt, a sütemények jók, de én – ebben az esetben szerencsétlenségemre – a Fadrusz cukrászdában szoktam süteményt enni (ahogy a Bordeaux-i ember is bajban van minden más táján a világnak), a kiállítótérben mondandónélküli fényképeken régi, lerobban kapualjak régi, lerobbant kapucsengői. Innen indulunk felfelé a lépcsőkön, a jól ismert előadótérbe. Körbeköszönünk, miahelyzetezünk, elcsendesedünk.

Pataky Klára darabjait körülbelül 3 éve nézem, úgy megyek el ezekre a bemutatókra, újranézésekre, mint aki egy pad felé tart egy egész napos túra után. Nem ad mély gondolatokat, nem fáj, nem perdít ki egy olyan helyre, ahonnan semmit sem lehet érteni. Ellenben megnyugtat, mosolyra fakaszt, örömet ad, szeretetet ad, erotikát ad: szórakoztat. Sokáig azért nem írtam róla, mert nincsen mit. Minden világos, szép és lágy, nagyon másról nem kell vele kapcsolatban beszélni azon túl, hogy mindenképpen érdemes megnézni. Közhellyel szólva, magukért beszélnek ezek a munkák.

 

Felhman_08

 

Mindig volt valami furcsa űr, hiányérzet, ami együtt járt a műélvezettel. Pataky Klára darabjaiban nincsenek férfiak, pontosabban a férfialapelv, a Férfi soha nem jelenik meg – ezt csak kiélezi, hogy a legszebb, az anyagtalan női létet a maga teljességében megmutatni képes előadónőkkel dolgozik. A Nagyon jól vagyok, lszi ne keress! című darabja ezt a hiányt hiányként jeleníti meg, az ez utáni munkái viszont óhatatlanul is féloldalasak. Nem azért női darabok, mert nem szerepel bennük férfitáncos, hanem azért, mert az állandó női karakterek mellett a férfielőadót a legkülönfélébb figurákba bújtatja, és mindegyik sorra elbukik. Nem is elsősorban a dramaturgia alapján, hanem előadóként. Minden férfielőadója erőtlen, sokkal inkább rezonőr, mint alakítója ennek a világnak; jönnek-mennek mint japán turisták. Pataky Klára légies és a legkevésbé sem felszínes színpadi könnyedségének az ára, hogy nem enged férfit a darabjaiba, de mindezt úgy tudja megtenni, hogy nagyon nem is hiányzik nekünk, és messze nem valamiféle rózsaszín babavilágot mutat meg mindeközben. Aki a nőkről többet szeretne megtudni borzadás és halálfélelem nélkül, az bártan nézze Pataky Klára munkáit.

Esterházy Péter írta Tar Sándorról, hogy olyan ember meséljen, aki tud mesélni. Nagyon nehéz mesélni, mert a világ nem történetszerkezetű. Vér-verejtékkel vajúdják nekünk legjobbjaink a történeteket. Tar azért tudott mesélni, mert életében egyszer megtört. Úgy halt meg, hogy életműsorozatát folyamatosan adták ki, és ő gyakorlatilag éhen halt. Minden író ember szégyellheti emiatt magát. Mesélt ezer elképesztő történetet nekünk, majd maga vált a legijesztőbb történetté. Így alakul a szüzsé. Utoljára kereszténykorunkban hittünk a notációban, majd ennek farvizén a pszichoanalízis még egyszer, utoljára el tudta hitetni, hogy valahonnan valami felé tart az ember, hogy létezik egy oksági történetlánc, ami leginkább a mi történetünk. A történeteket mi találjuk ki, ezért mindig gyanúsak. Kénytelenek vagyunk közben elfelejtkezni a történések 99, 99999 százalékáról. Ahhoz, hogy egy történet igaz történet legyen, valami erővel telt és érvényes nézőpontból kell születnie, ami minden más nézőpontot megsemmisít. Pataky Klára a Felhőmanben nemhogy ilyen pontot nem talált, de történetvezetése is erőtlen, ami belőle érthető, minden érzéki-, intellektuális-, érzelmi izgalomtól mentes.

 

Felhman_05
Kővágó Nagy Imre fotói a Felhőman c. előadásról

 

Színpadi figurái nem vonzzák a tekintetet. A fiatal, a Port.hu-n nem is szereplő Mikó Dávid minden probléma nélkül olvad Egyed Beáta és Dányi Viktória szürkésfekete kettősébe. Ha nem lenne, nem hiányozna, ami egyértelműen a koreográfus hibája. Szász Dániel habos felhő fejtakaróban, szövegek, Kántor Kata hihetetlen színpadi jelenléte a semmibe vész, tánc nélkül, sztori nélkül, igazság nélkül.

 

Egyed Beát először egy Grecsó Zoltánnal közös improvizációban láttam. Grecsó Zoltán mozgató, irányító, vagy máshonnan nézve férfiúi erejének határpontján Egyed Bea megengedte magának azt, hogy tényleg kommunikáljon partnerével, vagyis csak annyit tett, amennyire a férfierő lendítette, ebben az esetben mozdulatlanul feküdt az egyre kétségbeesetten kapkodó Grecsó alatt. Mozdulatlansága úgy falta fel partnere önmaga köreiben rekedt túlmozgását, hogy bennünk szakadt a levegő. Hasonlót sem láttam. Tudtuk, hogy ha egészen addig nem csinál semmit, amíg társa képes nem lesz neki olyat üzenni, ami érdekli, akkor soha nem ér véget ez a bemutató. Aztán elnevették.

 

Egyed Bea alig van, mármint testileg. Ahogy Ladányi Andrea két és fél dimenziós, úgy ő is az, csak nem az inakra égett izmok varossága, hanem a madárcsont súlytalansága miatt. Egyed Beáta madárként nő. Pataky Klára annak ellenére nem tudott mit kezdeni ezzel a Madárnővel, hogy nőalakjainak esszenciája. Kántor Kata szuggesztív, íves izomzatba bújt, földszagúbb, éretten is gyerekes nőiségének izgalmas ellenpontjaként kiáltott utána, de ebben a darabban egymás közelébe sem kerültek.

 

Fehér Feri kicsontozná ezeket a nőket, a fiúkról nem is beszélve. Csak egyetlenegy maradna talpon: Egyed Beáta. Mert nem lehet megfogni, nem lehet bántani, át lehet rajta futni. Ezt szeretném látni, ahogy Fehér Feri ráront Egyed Beára.

 

*

 

Pataky Klára megszólalásának esztétikumával, formai és tartalmi mívességével, a közönség mélykatarzisra éhes elvárásaival szembemenve, egyszerű szépséggel kinőtte a MU-t, a Gödört. Új, izgalmasabb tereket kell keresnie. Márpedig Pataky Klárának mindig lesz hely, emiatt senki ne aggódjon. A dolgok ilyen egyszerűek.

 

2010. március 10.