Gonzó

Populár

Szellemmel egyesítést vállalok

Spicc Manci gonzója az Unisono kapcsán

lead_unisonoEbben az országban még az is előfordulhat, hogy Juronicsot azzal fogják megvádolni, hogy az egységesülő, testvéries közösség kialakulásával (alle Menschen) – a választások előtt-között – a minél nagyobb kormányzati többség megszerzésére célozgat. Ezt – helyette – máris visszautasítom. Nálunk ismeretlen fogalom a helyezkedő, önös érdekű politikai sandaság.

Spicc Manci gonzója az Unisono kapcsán

Ebben az országban még az is előfordulhat, hogy Juronicsot azzal fogják megvádolni, hogy az egységesülő, testvéries közösség kialakulásával ("alle Menschen") – a választások előtt-között – a minél nagyobb kormányzati többség megszerzésére célozgat. Ezt – helyette – máris visszautasítom. Nálunk ismeretlen fogalom a helyezkedő, önös érdekű politikai sandaság.


Bár az inkvizíció tüzes kínzókamrájában sem vallanám be életkoromat, annyit elárulok: több mint fél évszázada figyelem itthon és külföldön a táncot, egyszerűbben: öreglány vagyok. Ennyi tapasztalat után kijelenthetem: ahogy a kutya hasonlít a gazdájára, a meghívott koreográfus is mindig a meghívó koreográfus stílusára kezd hajazni, ha annak együttesére készít koreográfiát. Állításom bizonyítására felhozhatnék tucatnyi példát, de ahogy ismerem a magyarok széthúzását, félek, hogy Juronics Tamás például kitérne a hitéből, ha akármilyen csekélyke, kis dolog kapcsán is párhuzamba állítanám, mondjuk Egerházi Attilával vagy Földi Bélával. Román Sándort és Zsuráfszky Zoltánt sem tudom elképzelni közös szakmai platformon (meg hogy egymástól adjanak-vegyenek használt autót), de talán az országos egységesülés biztató (egyesek szerint biztosan rémisztő) jele lehet, hogy utóbbi a 10. Táncfórum nyitóelőadása (a szegediek Unisonója) előtt rövid köszöntőjében leszögezte: megtiszteltetés számára, hogy együttesével a fórumfesztiválon olyan alkotók között léphet színpadra, mint pl. xy, z és Román.

873_450x402

Visszatérve a „Ki kire miért hasonlít?”-kérdésre, el kell ismernem: Juronicsra egyre többen hasonlítanak a nemzetközi táncéletben (vagy Juronics hasonlít egyre többekre?), mindenesetre lehet, hogy már emiatt is természetes, hogy Mauro Astolfi (az Unisono első darabjának, a Beethoveni formáknak a koreográfusa) és Juronics stílusban igen hasonlítanak egymásra. De hogy hozzak egy másik példát is: ha a tavaly nálunk vendégszerepelt Kibbutz Dance Company előadásán a szórólapon azt olvasom, hogy az együttes a Szegedi Kortárs Balett, és a koreográfus nem Rami Be’er, hanem Juronics Tamás – simán elhiszem. Azt csiripelik a verebek, hogy a következő évadban Rami Be’er az immár egy éve hivatalosan is megalakult Miskolci Tánctagozat együttesének fog koreográfiát készíteni. Krámer György tagozatvezetőnek azt kívánom, hogy egy év múlva az ő csapatát is simán tévesszék össze az izraeli vagy a szegedi társulattal. (Kérdés: vajon létezik-e annyi zseton Miskolcon, hogy egy majd’ teljes együttest leszerződtessenek?)

Rátérve a Beethoveni formákra, el kell mondanom: auditív formában valóban a német zeneszerző volt jelen, de a vizuális mezőből én inkább Vörösmarty Mihályra asszociáltam, amint szegény unatkozva ücsörög az értekezleten az akadémia könyvtárában, és fogalmazza a Gondolatok a könyvtárban című, diákdermesztő kötelező tananyaggá vált könnyed, dallamos versikéjét. Ha Astolfi ismerné a magyar irodalmat, koreográfiájának minden bizonnyal a Mozdulatok a könyvtárban címet adta volna. Az egyfelvonásosban történtek leírását tkp. ezzel a címadással maximálisan le is lehet tudni. A szereplő táncosok ugyanis hol hátulról, a majdnem horizontnyi könyvespolcon keresztül, a könyveket leverve színpadra érkeztek, hol pedig – szintén a polc különböző magassági szintjein át – távoztak a színről. Ha a polc előtt tartózkodtak, és nem ültek valamelyik széken, nagyon szépen és igényesen táncoltak (mint a szegediek általában, Astolfi nélkül is). Mondanivaló is akadt: ha a táncosok feje bukkant fel először a könyvek között, akkor intellektuális hangulatú, ha a kézfejük, akkor szürreális, ha ülőszervük alulnézetben, akkor erotikus vagy egyenesen szoft pornografikus.

863_450x402

Ehhez képest a második részben Juronics IX. szimfóniája sokkal egyszerűbb képlet alapján működött: egy szépen öltözött földi csapat tételről tételre lendületesen és igen attraktívan, de gondtól-bajtól űzötten táncol és menetel, majd egy Földön túli, talán csillagközi gárda el akarja juttatni nekik az égi szikrát és a szent örömöt. Éppen eddig, az eljuttatásig folytak rendben a dolgok (Juronics idáig imponálóan hasonlított a legjobb Juronicsra is), nagy, hajtogatható-lefektethető díszletelemekből izgalmas tereket képeztek a száguldó, helyenként repülő táncosok, és az európai himnusz dallamai felé haladva, kitűnő, európai színvonalú együttes előadásán érezhette magát az ember. Az átadásról elég legyen annyi, hogy mindig az ilyen átadási ceremóniák a legnehezebben elviselhetők. Ki lehet találni előre a fordulataikat, és sok bennük a kötelezőnek vélt, üres protokolláris gesztus. Ez utóbbiakat a MűPa nézőterén sem lehetett megúszni: a táncosok a nézők közé szaladtak, és egy részükkel néhány pillanatra – posztmarkóiváni kézfogással – áhítatos kisközösséget alkottak.

Zengtek Schiller ódájának csodálatos sorai („Deine Zauber binden wieder, was die Mode streng geteilt; alle Menschen werden Brüder, wo dein sanfter Flügel weilt.”), és én rettegtem: ebben az országban még az is előfordulhat, hogy Juronicsot azzal fogják megvádolni, hogy az egységesülő, testvéries közösség kialakulásával („alle Menschen”) – a választások előtt-közben – a minél nagyobb kormányzati többség megszerzésére célozgat. Ezt – helyette – máris visszautasítom. Nálunk ismeretlen fogalom a helyezkedő, önös érdekű politikai sandaság. Ha majd a különböző stílusú, felfogású és érdekű táncosok végre egymás kebelére fognak borulni, azt kizárólag a lelkükben fellángoló égi szikra miatt teszik majd. Imádkozzunk, hogy le ne égjen az ország.

2010. április 17.