Gonzó

Populár

Utópia Sirályban – ahogy az alanyi költő látja

lead_utopiaEgy mondat a Harmadik Hang Háza és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció tanszéke makettszínházáról - Varga Sándor Márton írása

Egy mondat a Harmadik Hang Háza és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció tanszéke makettszínházáról - Varga Sándor Márton írása

 

Élsz mint a barom

BUDÁN VAGY PESTEN,

este elvillamosozol valamelyik belső kerületbe,

egy ivó füstjén átvágva lelépcsőzöl a pincébe,

a pénztáros íróasztala mögötti fekete függöny takarásában

zöld terepasztalt szel ketté egy kék csík,

ÉLŐ ÉS ÉLETTELEN határvidéke,

ahol fények borítanak be minden kiszögellést,

és víz csobog a műanyag partok között,

nincs domborzat és nincs síkság,

csak az, ahogyan élesen elhatárolódik

A KÍVÜL ÉS A BELÜL,

 

utopia_attunes
fotók: Puskel Zsolt

 

mialatt körbejárod az összezsugorított várost,

a viszonyítás nélküli átellenső ponton

megakad a szemed a függöny takarásában táncoló lányon,

 

az agglomerációban egy biciklis pedálozik,

de erőfeszítései dacára sem ér be a városba sosem,

a peremkerület bevásárlóközpontjában rohad a haza sose szállított áru,

 

miközben FÖNT ÉS LENT zajlik az élet,

a VÁROSLAKÓ fölismerhetetlenre sminkeli arcát,

és úgy bámulja magát a tükörben, mintha sose látta volna azt az ábrázatot,

a SZAKÁCS megállás nélkül tölti a város gyomrát,

és közben kikacsint egy szőke lányra, aki visszamosolyog,

AZ ÉPÍTÉSZ építőkockákból tervez újabb lakóparkokat,

és arról ábrándozik, hogy a város szíve majd hangulattól hangulatig lüktet,

és csak díszlet lesz hozzá minden nevezetesség és nevezetlenség,

a KRÓNIKÁS digitálisan dokumentálja a történéseket,

amíg a melegben szét nem olvadnak a videokamera alkatrészei,

a MŰVÉSZ ecsetje nyomán egyre levakarhatatlanabb a festékréteg,

és hiába pingál maga elé függőleges vonalakat,

mindenki menekül a monitorok elől,

nehogy mások szeme láttára szerepeljen egy kétértelmű képen,

a TANÁR magához szólítja a kisdedeket,

hogy írjanak az átlátszó táblára, és ő visszaír nekik,

mert a lelkek teremtenek jeleket a benyomásokból,

az ÖNGYILKOS magára veszi a város minden terhét,

és hurkokkal nyakában várja, hátha mélybe rántják a súlyok,

a CÉDA fátyol mögé rejti táncát,

és engedi magát megsimogatni,

hogy a bőrén érezze a másik bőrét,

 

és te elhagyod, de vissza-visszatérsz hozzá,

és nézed, ahogyan a függöny mögött magába roskad és föltámad,

 

körötted, legyen az KÖZEL VAGY TÁVOL,

a tér beleolvad a mindenségbe,

a hirdetőtáblák alig különíthetőek el a parkoktól,

és elkerülhetetlen, hogy a Föld e kiválasztott pontján összemérje erejét

AZ EMBER ÉS A MINDENSÉG,

de valahogy mindig az utóbbi győz,

 

mert éjjel van világos, és nappal van sötét,

az emberek alkalomadtán menedéket keresnek az alvilágban,

ahol RÉSZ ÉS EGÉSZ egybeforr,

 

utopia_mate

 

mígnem odafönn minden aránytalanság megmagyarázható avval,

hogy a valóság tükörképe csupa KICSINYÍTÉS ÉS NAGYÍTÁS,

annak ellenére, hogy a torzításokból az rajzolódik ki,

haladhatna minden akár önmagától is a maga medrében,

amint a közvilágítás lámpáinak vasbetonjairól kiderül,

hogy borosüvegekből kihúzott közönséges dugók,

 

a táncosnő váratlanul elhagyja négyzetméternyi színpadát,

és lelepleződik, hogy fehér harisnyát visel,

bár odalenn majdnem leönti vörösborral,

 

pillanatnyilag A MOST ÉS A MAJD számít,

holott AZ AKKOR ÉS AZ OTT múlt nélkül épülni se tudna,

de ez a helyszínen senkit se érdekel,

mert megáll ÚGY A PILLANAT, MINT AZ IDŐ,

miként szemmel láthatóan elmosódik a különbség

VALÓSÁG ÉS MANIPULÁCIÓ között,

 

a pincehelyiségben néhányan fényképeznek,

hogy megállítsák a bennük ketyegő biológiai órát,

és VALÓSÁG ÉS KÉPZELET fájáról

leszakítsák a maradandóság gyümölcseit,

a város peremén kisgyerekek szaladgálnak,

és egy lófarkas fiú megkérdez egy kopaszra borotvált fejűt,

mit szól az egészhez,

 

a hangfalak elcsitítják a város beszűrődő zajait,

de megteremtik a maguk valósághű utánzatait,

a közönség tanul eligazodni

AZ ÖRÖK ÉS A VÁLTOZÓ útvesztőiben,

még egyszer belekapaszkodik BETŰK ÉS JELEK deszkáiba,

és kiles a periszkópokon át,

hogy törésszögből is megszemlélje a majdnem kész tükörtojást,

 

utopia_esteban

 

semmi sem fontos,

csak AZ ÉLET KONTRA ALKOTÁS,

kitalálni, megtervezni, megcsinálni,

 

ahogy elhagyod a helyszínt,

a táncosnő változatlanul a körfüggöny mögött tekerőzik,

 

te pedig kifelé menet fedezed föl a pince előterében

az aktuálpolitikai falragaszokat az idejétmúlt műsorplakátok árnyékában,

mert amíg egy pincében a makettszínházat nézed,

addig a földfelszínen valóságos méretekben dübörög Európa,

 

és arra gondolsz,

ideje immár valóban imádkoznunk a tengerentúli Carl Solomonért,

miután láttad nemzedéked legjobb elméit az őrület romjaiban,

most meg élsz mint a barom.

 

-----

U T Ó P I A (makettszínház)

Alkotók: Harkai Domonkos, Kalicz-Mészáros Klára, Kállai Kata Eszter, Kálmán Mátyás, Kiripolszky Csongor, Kovács Dávid, Lukács Máté, Rubi Anna Krisztina, Pettendi Szabó Péter Zoltán, Esteban Dellatore, Deák Emese, Harsay Gábor.

Díszlet: Mindák Gergely. Videó: Juhász András. Grafika: Deák Emese. Fény: Mervel Miklós. Hang: Tesfay Áron. Produkciós asszisztens: Birtalan Krisztina, Kovács Andrea.

Rendező: Bársony Júlia.

A budapesti bemutató a Sirály pinceszínházi termében volt 2011. január 5-én.