Hírek

Kortárs tánc

Kíváncsiság, szenvedély, struktúra - Louise Lecavalier a Trafóban

A David Bowie-val és Frank Zappával is fellépő, a La La La Human Steps csodálatos, szőke világsztárja mára 60 éves. A mindig megújulni kész, androgün alkatú amazon, Louise Lecavalier érkezik a Trafóba. A Battleground című produkció egy olyan szokatlan, szenvedélyes és lélegzetelállító küldetés, amelyben az őrület csataterét járják be az alkotók ezúttal szóló- és duett formációban.


A Battleground színpada egy képzeletbeli ring, azaz az egymással és önmagukkal is küzdő antihősök játszótere. A darabot az Eleink című kötet három kisregényének az első darabja, Italo Calvino A nem létező lovag című elbeszélésének üres és egyben teljes karakterei inspirálták. A mesés történet során kiderül, hogy a harcban, a fegyelemben és a szép nők meghódításában is élenjáró, elsőrangú lovagnak egyáltalán nincs teste. Valójában egy puszta páncél, amelyet semmi más nem mozgat, csak az akarata. Létezik egy csatlósa, aki valóságosnak is mondható, sőt átváltozásra is képes.

 

Battleground Katja Illner 5

 

A szövegben egészen egyedülálló módon keveredik a történelem és a fantasztikum. Ahogy az író, úgy a koreográfus és táncos Lecavalier is igen jó érzékkel vegyíti a groteszket a realitással, és láttatja magától értetődőnek az extremitást. „Szeretem azokat a filozófiai kérdéseket, amelyeket Calvino feltesz a lovagján keresztül, akinek nem kell léteznie, ahhoz, hogy legyen. Először érzések nélküli, és csak a merev makacsságát látjuk. De megváltozik: talán még egy kicsit emberré is lesz.” (Louise Lecavalier) A nem létező lovag című elbeszélés valójában a lovagregények paródiája, a lovagi erények kicsúfolása.
A Battleground egy elképesztően erős fizikalitással operáló előadás, rendkívül intenzív koreográfia, amelyben az elképzelt páncél-test mozgását egy megfoghatatlan erő hajtja. Lecavalier egy másodpercet sem akar elszalasztani; mindenét beleadja, amije van, mert hiszi, hogy az ember mindig tud többet annál, mint amennyit valójában gondol saját képességeiről.

 


Louise Lecavalier 18 éves korában, klasszikus- és kortárs tánctanulmányai után találkozott Édouard Lockkal, akivel 18 évig tartott együttműködésük. A szőke táncosnőt fizikai ereje, mesteri előadásmódja és technikája tette a La La La Human Steps meghatározó alakjává, Lock múzsájává. Együttműködésük egyik különleges projektje, amikor Louise a Wrap around the word című showban együtt táncolt David Bowie-val is. Később a The Yellow Shark címet viselő Frank Zappa albumbemutató koncerten is fellépett, mint a kortárstánc kiemelkedő alakja.
1985-ben első kanadaiként elnyerte legendás a Bessie-díjat. 1999-ben vált meg az azóta megszűnt, legendás társulattól és indult el saját koreográfusi útján.
2017-ben Raymond Saint-Jean forgatott filmet a világhírű táncosnő életéből Louise Lecavalier: In motion címmel.
A film trailere: https://vimeo.com/253680038
Az alkotó hivatalos honlapja: http://louiselecavalier.com/

 

Louise Lecavalier (CAN): Battleground
2018. ÁPR. 06. 20:00
2018. ÁPR. 07. 20:00
Trafó nagyterem

Koncepció és koreográfia: Louise Lecavalier
Előadó: Louise Lecavalier, Robert Abubo
Rendezőasszisztens és próbavezető: France Bruyère
Fényterv: Alain Lortie
Eredeti- és élőzene: Antoine Berthiaume
További zene: Steve Roach
Jelmez: Yso
Fotók: André Cornellier
Korprodukciós partnerek: Fou Glorieux; tanzhaus nrw, Düsseldorf; HELLERAU - European Centre for the Arts Dresden; le CENTQUATRE, Paris; Festival TransAmériques Montréal; Usine C, Montréal.
Louise Lecavalier a párizsi CENTQUATRE nemzetközi rezidens művésze.

 

Battleground Katja Illner 2