Hírek

Néptánc

A Hagyományok Háza májusi programja

 A Fókuszban a koreográfusok új előadásával indul a május a Hagyományok Házában. Ezúttal Deffend Irén két koreográfiája látható a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes közreműködésében. Táncház napi koncert a Zeneakadémián, a Magyar Állami Népi Együttes Édeskeserű című előadása, valamint egy  jubileumi gála mezőségi zenészekkel a HH további kínálatában.

 

A HAGYOMÁNYOK HÁZA MÁJUSI PROGRAMJA

 

2018. május 3. csütörtök, 19:00
Fókuszban a koreográfusok: Deffend Irén
Bethlen Téri Színház, 1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
Fókuszban a koreográfusok sorozat

A Hagyományok Háza új koncepcióval folytatja a 2014-ben életre hívott előadás-sorozatot, amely ezúttal a színpadi néptáncművészet egy-egy mai kiemelkedő koreográfiáját és alkotóját állítja fókuszpontba.
A művek bemutatása után egy felkért szakértő beszélget az alkotóval, elemzi a műveket, utalva az előzményekre, tánctörténeti párhuzamokra, ihlető forrásokra, természetesen a közönséget is bevonva. A sorozat által reményeink szerint alkalom nyílik megismerni a színpad törvényeit, a színpadi néptáncművészet szerves fejlődését, a törvényszerű hasonlóságokat és különbségeket, a jelen korunk diktálta új kérdéseket és az arra adott aktuális válaszokat.


Műsor
Deffend Irén-Popovics Márk: Tánc Mezőbándról

Zenei összeállítás: Vavrinecz András - Deffend Irén
Közreműködők: Papp István Gázsa (hegedű), Vavrinecz András (hegedű), Árendás Péter (brácsa), Molnár Péter (nagybőgő), Szabó Dániel (cimbalom), Csihar Fanni (énekes szólista), Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes (tánc)
Támogató: NKA, Halmos Béla Program 2016.
Bemutató ideje: XXVII. Zalai Kamaratánc Fesztivál 2016. Koreográfusi Nívódíj I. fokozata
(autentikus néptánc kategória)


mezoband

Fotó: Gorácz József

 

„Hogy a Mezőségen is lehet erdőt növelni, hogy verőfényes oldalai pompás bort teremnek… hogy szorgalommal és munkássággal itt is jóllétet lehet előidézni: azt fényesen tanusitja éppen a Mezőségnek székelyek által lakott, Marosszékhez tartozó része” (Írta Orbán Balázs, a Székelyföld leírása című könyvében, 1868-ban)
Székely-Mezőség a Marosi-Mezőségbe nyugatra benyúló dombvidék néprajzi tájmegjelölése. Mezőmadaras, Mezőpanit és Mezőbánd tánchagyományai ritkán kerülnek a táncházmozgalom, illetve az amatőr és hivatásos koreográfusok érdeklődésének középpontjába, holott számos kiváló gyűjtő rögzítette ezekben a falvakban az 1960-as évektől kezdve az akkor még élő zenei és tánckultúrát. Az együttes ezeket a gyűjtéseket vette alapul a szakmai műhelymunka megkezdésekor. Vavrinecz András mezőbándi zenekarról rögzített felvételei, valamint a töredékesen megmaradt, még elérhető táncemlékek alapján történt rekonstrukció a koreográfia.

Deffend Irén- Popovics Márk: Pletyka

Pletyka: Alaptalan híreket támaszt, és terjeszt.
Licslocsi beszéd, mely szájról szájra adva egyre bonyolultabbá lesz.
Hiábavaló szószaporítás. (Magyar értelmező szótár: PLETYKA szó jelentése és értelmezése - Magyar nyelv (1862) szótár)

A pletyka, az egyetlen dolog, ami biztosítja egy csoporton belül a kiegyenlített információáramlást, mert nem felülről jön. Egyre több ember adja tovább, közösségi hálókat tart egyben, és minden továbbmondásnál változik. A pletyka soha nem jó vagy rossz, hanem értékváltó jelenség, ami elsorvad, ha nem nyer megerősítést.
Olyan, mint a tűz – a kemencében jó, a ház tetején rossz.
Állítjuk, hogy minket ez egyáltalán nem érdekel, de a pupillánk kitágul, a szemünk felcsillan, még az arckifejezésünk is megváltozik egy jó szaftos hír hallatán. A pletyka egyetlen hatásos ellenszere: a hallgatás.
(A kísérő szöveget összeállította: Deffend Irén, Szvetelszky Zsuzsanna: A pletyka című könyve alapján /Kognitív Szeminárium sorozat, Gondolat Kiadói Kör, Budapest, 2002./)

 

pletyka
Fotó: Majnik Zsolt

 

Zeneszerzők: Tintér Gabriella- Kovács Antal Máté (Tint’íz Band)
Közreműködők:
Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes (tánc)
Tintér Gabriella (ének)
Kovács Antal Máté (cajon, kanna, dob)
Babcsán Bence (szaxofon)
Bemutató: 2017. május 26-28. XXIV. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál

 

Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes

A Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes 1948 óta működik az egyetem keretein belül. Tagjai egyetemisták és fiatal értelmiségiek, akik az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek az együtteshez. Szakmai munkájukban mindig nagy hangsúlyt kap a közvetlen, helyszínen történő ismeret- és tapasztalatszerzés. A próbatermi munka mellett táborok, gyűjtő utak alkalmával tanulják meg egy-egy vidék táncait. 2016-ban, egymás után 4. alkalommal érdemelték ki a „KIVÁLÓ EGYÜTTES” minősítést, a Martin György Néptáncszövetség által szervezett, „Néptáncosok Országos Bemutató Színpada” elnevezésű szakmai fórum keretében.
Együttes- és művészeti vezető: Deffend Irén
Művészeti munkatársak: Popovics Márk és Gyurka Gergő



2018. május 4. péntek, 19:30
A táncház napja koncert
Zeneakadémia, 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.

Hagyományosan az első magyarországi „városi” táncház évfordulóján kerül megrendezésre országszerte A táncház napja, melynek a Zeneakadémia is otthont ad a Hagyományok Háza és a Koncertközpont közös szervezésében. Ekkor adják át ünnepélyes keretek között a Halmos Béla-vándordíjat és a Halmos Béla-emlékérmet is: előbbit a Hagyományok Háza, utóbbit a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület alapította. A vándordíjat – amely nem más, mint Halmos Béla egykori hegedűje – olyan aktív, táncházakban muzsikáló, 40 év alatti, hagyományos népi hangszeres zenét játszó muzsikus kaphatja, aki határokon átívelő munkássága során élő kapcsolatot tart a határon túli magyar közösségekkel is. Az emlékérem pedig a Táncházmozgalom keretén belül kimagasló szakmai és közösségi „háttérmunkát” hivatott elismerni. A koncert egy rendezvénysorozat része, amely másnap a Liszt Ferenc téren, az első táncháznak helyet adó Írók Boltja előtt folytatódik.

 

Tanchaz napjal TakacsA 21 870

 

Az ünnepi koncert címe: Mestereink öröksége. A fellépők ezzel állítanak emléket egyfelől a korábbi korszak néhány kiváló népzenekutatójának (Seprődi János, Lajtha László, Jagamas János), valamint a közelmúltban elhunyt folkloristáknak (Kallós Zoltán, Borbély Jolán). Mestereiknek tekintik emellett azokat a falusi zenészeket és énekeseket, akik régies repertoárja, hiteles előadásmódja a nemzeti kulturális örökség részét képezi. Az autentikus népzenei koncerten a táncházas közönség körében népszerű dallamok mellett egy-egy ismertebb tájegység kevésbé ismert zenei anyaga is megszólal.

Szerkesztette és rendezte: Árendás Péter

 


2018. május 25. péntek, 15:00 - Dél-után bérlet
2018. május 25. péntek, 19:00 - Táncról táncra szabadbérlet
Magyar Állami Népi Együttes: Édeskeserű
MOM Kulturális Központ

Az Édeskeserű előadás - címéből adódóan - az ellentétes erők örök egymásnak feszülésére épülő, az alkotók egyéni látásmódját tükröző táncköltemény, mely rapszodikusan ellenpontoz komikumot tragikummal, örömöt bánattal, életet halállal, ars poeticaként mutatva fel a Nagy László-i gondolatot: „A folklórban az édes és könnyű sablon helyett kerestem az összetettebb, dinamikusabb szöveg- és dallamritmust, az abszurditásig teljes képet, a szentségtörést, a komor, de szabad lelkületet."

 

2018. május 30. szerda, 21:00
Utolsó Óra: Jubileumi gála a mezőségi zenészekkel
Fonó Budai Zeneház

 

2017 őszétől kezdve megidézzük a húsz évvel ezelőtti gyűjtésalkalmakat: vendégül látjuk az Utolsó Óra gyűjtéssorozatban megörökített azon muzsikusokat, akik még köztünk vannak, jó egészségnek örvendenek s szívesen jönnek el muzsikálni. A programsorozattal felidézzük s köztudatba hozzuk a húsz évvel ezelőtt rögzített, s azóta CD sorozaton megjelent és adatbázisunkban közzétett zenei kincseket, a következő fiatal zenész generációk és a nagyközönség számára egyaránt.

 

utolso