Hírek

Néptánc

MÁNE: Liszt-mozaikok - Bemutató

valamint a Hagyományok Háza további, novemberi programjai

A Magyar Állami Népi Együttes új bemutatójához Bartók és Kodály után ismét a magyar zeneművészetből, ezúttal Liszt Ferenc munkásságából merít ihletet. A géniusz korszakalkotó életművének tükrében kívánja látni és láttatni önmagát. Ezúttal sem csupán a tiszteletadás szándéka vezeti az alkotókat, hanem az a meggyőződés, hogy Liszt zeneszerzői és mesteri előadói talentumának van, lehet korunk számára is érvényes üzenete, korszerű, jelenünknek szóló tanulsága.

 

Hagyományok Háza
Magyar Állami Népi Együttes: Liszt-mozaikok

Tánckoncert
Bemutató: 2018. október 31., 19.00
Helyszín: Müpa

 

A Liszt-mozaikok három tematikai pillérre épül. Mindhárom közvetlenül Lisztet idézi ugyan – életművének emblematikus jelei: Liszt, a magyar; Liszt, a pap; Liszt, a virtuóz –, de legalább annyira nekünk, XXI. századi embereknek is szól. Az alkotók ars poeticai vallomásának is tekinthető, hogy miként gondolják el e tematikai rétegek összefüggéseit, egymás általi meghatározottságát: Liszt magyarságát, bravúros előadói tehetségét és személyes hitéletének közösségivé válását, tanúság-tételét.

A tánckoncertben – mind a zene, mind a mozdulatok nyelvén – Liszt művei mellett megszólalnak az azokhoz ihletforrásként szolgáló magyar nemzeti romantika legkiválóbb darabjai, a gregoriánig visszanyúló egyházzenei előzmények, valamint a rá hatást gyakorló kortársak, Paganini és Chopin szerzeményei is.

A világutazó Lisztre utalva a színtér egy „koncertterem”, talán valahol a nagyvilágban, de lehet, hogy „itt és most”. A színpadi idő egyszerre virtuális és valóságos is: nem konkrét, történetileg nem behatárolható, következésképpen saját „jelenünk” sem válhat kitüntetetté.

A zene, a tánc, az énekhang uralta koncertteremben a mozaikok egységbe, nagy ívű tablóvá rendeződnek, hogy ezáltal a múlt megelevenedjen, és jelenünk a gyökereire találjon.

 

liszt mozaikok 181031 01

 

Zeneszerzők: Liszt Ferenc, Frederic Chopin, Niccolo Paganini,
Pál István Szalonna, Radics Ferenc

Zenei átiratok: Bubnó Márk, Bubnó Tamás, Pál István Szalonna, Radics Ferenc
Zenei szerkesztő: Pál István Szalonna
Koreográfusok: Ágfalvi György, Mihályi Gábor, Orza Calin, ifj. Zsuráfszki Zoltán
Jelmeztervező: Szűcs Edit
Díszlet- és látványtervező: Árvai György
Videoanimáció: Korai Zsolt
Fény: Vida Zoltán
Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor

A bemutató a Müpa, a Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes és a Nemzeti Táncszínház együttműködésével jön létre.

Előadja: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara
Vendégként közreműködnek:  Farkas Gábor zongoraművész, a Szent Efrém Férfikar, valamint meghívott zenészek

Zenekarvezető: Radics Ferenc
Tánckarvezető: Kökény Richárd
Tánckari asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Ágfalvi György
Művészeti vezető: Pál István Szalonna
Együttesvezető: Mihályi Gábor

 

A HAGYOMÁNYOK HÁZA NOVEMBERI PROGRAMJAI

 

2018. november 10. szombat, 19:00
Bekecs Néptáncegyüttes: Ember az embertelenségben
Határon túli magyar táncegyüttesek előadása

 

Az elmúlt század a történelem legtöbb emberáldozatát követelő háborúk időszaka volt. Minden nemzet megvívta a saját harcát, amelyért komoly áldozatokat hoztak a nemzet fiai. Ez alól a magyar nép sem volt kivétel. Világháborúk, forradalom, szabadságharc és a kommunizmus sötét időszaka is szedte a magyar áldozatokat. A magyarság háta mögött keserű évszázad áll, hiszen az első világháború következtében Magyarország a területei kétharmadát elveszítette. Az első világháború után, a trianoni béketárgyaláson Gróf Apponyi Albert "védőbeszédében” így fogalmazott: „Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.”(Az első világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia 7,8 millió embert mozgósított, kik közül az elesett -, sebesült -, hadifogoly és eltűnt katonák száma mintegy 7 millió. A mozgósított katonák veszteségrátája 90 % -ra tehető). A Trianon utáni revíziós törekvések belesodorják Magyarországot a második világháborúba, amely végén újra feldarabolják az országot, a visszakapott területeket újra szétosztják. Országrészek, falvak, családok szakadtak ketté.
Az 1956-os orosz megszállás egy újabb keserű fejezet a magyar nép számára, majd a kommunizmusnak szintén komoly hatásai vannak a társadalomra és ezen belül a családokra, az egyénekre.
Mindezen események hozadéka a migráció, mely egészen napjainkig nemzetünk egyik nagy problémája. Az elvándorolt emberek egy jobb élet reményében választották ezt az utat, de valamennyien életük végéig visszavágynak a szülőföldjükre.

 

00195001
Fotó: Dászkel János


A magyar népnek a világ egyik legszínesebb, leggazdagabb népzene - és néptánc kultúrája van, mely az évszázadok során folyton alakult és gazdagodott, megőrizve az utókornak az eltűnt korok jellegzetességeit, így számos katonadalunk, sirató énekünk, mulató dalunk örökítette meg nekünk az elmúlt időszak eseményeit.
Előadásunkkal azok előtt szeretnénk tisztelegni, akik az életüket adták a hazájukért, családjukért, embertársaikért és nem utolsó sorban azért, hogy gyermekeik egy jobb világban éljenek, példát mutatva emberségről, bátorságról, hazaszeretetről, kitartásról, hitről, példát mutatva nekünk, mai embereknek arról, hogy amíg a lélek él, Én is élek, amíg a magyar lélek él, a nemzet sem pusztul el! Fontos tehát, hogy mi is tovább adjuk ezt gyermekeinknek, mert csak így maradhat meg a nemzetünk, kisebbségként Erdélyben. (Tőkés Zsolt, rendező-koreográfus)

 

00194996
Fotó: Dászkel János

 

Alkotók:
Rendező-koreográfus: Tőkés Csaba Zsolt
Dramaturg, forgatókönyvíró: Prezsmer Boglárka
Látvány, projekció: Ferencz Hunor
Díszlet-jelmez: Kiss Zsuzsanna
Zenei szerkesztő: Molnár Szabolcs
A rendező asszisztense: Benő Barna-Zsolt
Zene: Heveder Zenekar
Előadók: Bekecs Néptáncegyüttes és meghívott művészek

 


2018. november 11. vasárnap, 11:00
Balassi Táncegyüttes: Állat(i)mese
Eltáncolt mesék - családi előadások a Hagyományok Házában

Mi, emberek, hajlamosak vagyunk kivetíteni saját tulajdonságainkat a minket körülvevő állatvilágra is. Így lesz az egyszeri rókából sunyi, minden hájjal megkent gazember, a nyusziból eszes, bár félénk fürgelábú, vagy éppen a bikából üresfejű, erőtől duzzadó izompacsirta. Holott ezek az állatok valójában egyszerű élőlények, csupán mi, emberek varázsolunk belőlük gyámoltalan áldozatot, vagy éppen fenevadat, szörnyeteget. Az Állat(i)mese csak részben állati, hiszen egy ízig-vérig emberi történetet mesélünk és táncolunk el, amihez segítségül hívjuk az egyfarkú, kétszárnyú, négylábú, tízkörmű, szőrös barátainkat.

 

00194021

 

Főhősünk Sunyesz, a ravaszdi róka, akinek „se kutyája, se macskája”, egyedül bolyong a világban, miközben ott szedi rá az erdő lakóit, ahol csak tudja. Nem is bíznak benne, elkergetik. És ismerjük a pletyka természetrajzát: gondoskodnak is róla, hogy rossz hírét keltsék mindenhol. Mi pedig, miközben megismerjük Sunyesz valódi természetét, szinte már meg is szeretjük ezt a jóindulatú, kedves csavargót, aki a legszorongatóbb helyzetekből is kivágja magát. De kutyából nem lesz szalonna, a vér pedig nem válik vízzé… Vagy mégis?


SUNYESZ, róka: Mlinár Péter
DON PAOLO TORRES, a bikák vezére: ifj. Mlinár Pál
RÉPÁSSY ÖDÖN, nyúlpapa: Vaszkó János
RÉPÁSSY ÖDÖNNÉ, nyúlmama: Gaál Petra
RÉPÁSSY KAROLA, nyúllány: Mlinár Zsuzsa
RÉPÁSSY JENŐ, nyúlfiú: Gáspár Bendegúz
RÉPÁSSY MENŐ, nyúlfiú: Tóth Szilárd
PABLO BICASSO, smasszerbika: Hankó Tamás
TINO DE LANTOS, smasszerbika: Botyánszki Áron
LENGE, cinke: Vaszkóné Mochnács Renáta
RÁGCSA, kisegér: Bartyik Tímea
SZORGOS BABIK, kishangya: Frisnyicz Tünde

Díszlettervező: Lenkefi Zoltán
Jelmez: Mlinár Péter
Zene: Lovas Gábor
Író: Szabó Attila

Rendező-koreográfus: ifj.Mlinár Pál

 


2018. november 16. péntek, 19:00
Magyar Állami Népi Együttes: Naplegenda
Táncról táncra szabadbérlet

 

 

 

2018. november 18. vasárnap, 19:00
Kamaratánc II/I:Válogatás a XXVIII. Zalai Kamaratánc Fesztivál díjazott autentikus néptánc koreográfiáiból
Fókuszban a koreográfusok

 

A színpadi néptáncművészet kiemelkedő koreográfusait fókuszpontjába állító sorozatunk előadásán ezúttal a legfiatalabb koreográfus generáció műveiből láthatunk válogatást. A Zalai Kamaratánc Fesztiválon mindig is a rangos elismerés volt díjat nyerni, sok-sok ma is emlegetett kiemelkedő koreográfia készült egykor „Zalára”. Ha valaki képet szeretne kapni a színpadi néptánc, illetve a néptánc ihlette színpadi tánc aktuális helyzetéről, nincs is más dolga, mint megtekinteni egy-egy év díjazott koreográfiáit. Az alkotások képet nyújtanak a fiatal koreográfusok világképéről, színpadi látásmódjáról, az őket foglalkoztató, jelen korunk diktálta kérdésekről és az arra adott válaszokról. A koreográfiák bemutatása után lehetőséget nyújtunk az alkotókkal való beszélgetésre.

 

honti
Fotó: Hont Angéla

 

Műsor:

Sánta Gergő: Szép város Kolozsvár (Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes)
Módos Máté: Zsokból is megárt a sok (Magyar Állami Népi Együttes Kamara Társulata)
Lőrincz Hortenzia: Vizet vetek (Előadók: Almás Rozália, Baloghné Vatai Barbara, Borbély Beatrix, Kincses Olga, Kosina Mónika, Kunos Luca, Kunosné Ács Erzsébet, Lőrincz Hortenzia)
Almási Berta Csilla: Magyarózdi csicsergők (Magyar Állami Népi Együttes Kamara Társulata)
Kósa Ruben: „… még mindig hallom, ahogy fütyürel” (Zalai Táncegyüttes)
Antal Áron: Marossárpataki táncok (Rába Táncegyüttes)
Appelshoffer János: PÁSZTORale (Magyar Táncművészeti Egyetem)


2018. november 21. szerda, 19:00
Tercfelhők koncert a Babrával
Mesterek és tanítványok sorozat

A hazánkban élő délszláv nemzetiségek, elsősorban a szerbek és horvátok változatos és gazdag népzenei hagyományának ápolását tűzte ki céljául az országosan ismert és népszerű, de határainkon túl is sikeresen koncertező Vujicsics Együttes, melynek munkássága kezdőlöketet és motivációt nyújtott olyan fiatal zenészek számára is, mint a Babra zenekar tagjai.
A Vujicsics 1974 tavaszán alakult Pomázon, mint a helyi nemzetiségi táncegyüttes zenekara, a Babra pontosan 40 évvel később, hogy a déli szláv népek és a Balkán ezerarcú zenei hagyományait újjáélessze és népszerűsítse a budapesti fiatalok körében. A Mesterek tudása közvetlenül és közvetve épül a Tanítványok tudásába - eképp adta át tudását a legendás Vujicsics együttes is e zene esztétikájáról, játéktechnikájáról, a hangszerkezelésről vagy a dallamrepertoárról a balkáni kultúra iránt rajongó és hozzá családi szálakkal is kötődő Babra zenekar tagjainak.

 

babra

 

2018. november 23. péntek, 19:00
2018. november 24. szombat, 19:00
70 éves a Magyar Táncművészek Szövetsége – Gálaest

 A Magyar Táncművészek Szövetsége 2018-ban ünnepli fennállásának 70. évfordulóját 2018. november 23-24-én, a felújított Hagyományok Háza tereiben. A kétnapos rendezvénysorozat keretében bemutatjuk a magyar hivatásos táncművészetet, annak nemzetközileg is elismert minőségét, színvonalát, és sokszínűségét: gálaestek, kiállítás, könyvbemutató, filmvetítések, térspecifikus előadások, workshop-ok keretében.
Védnök: Fekete Péter – az EMMI kultúráért felelős államtitkára

 

November 23.

18.00
70 éves a Magyar Táncművészek Szövetsége fotókiállítás megnyitása
Táncfotók a Szövetséget alkotó együttesek előadásaiból
Megnyitja: Novák Ferenc – Kossuth-díjas, Érdemes Művész, Széchenyi, és Hevesi-díjas rendező – koreográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Táncművészek Szövetsége tiszteletbeli elnöke
Ingyenes program

 

18.30
Térspecifikus táncperformance
A Hagyományok Háza lépcsőháza

 

19.00
70 éves a Magyar Táncművészek Szövetsége – Gálaest
Színházterem

Közreműködnek:
Badora Társulat, Bartók Táncszínház, Budapest Táncszínház, Coincidance Táncszínház, Duna Művészegyüttes, Flamencorazonarte Táncszínház, Frenák Pál Társulat, Közép-Európa Táncszínház, Madách Színház Táncegyüttese, Nagyvárad Táncegyüttes, PR-Evolution Dance Company, Udvarhely Néptáncműhely

Az est rendezője: Hégli Dusán – az Ifjú Szivek Táncszínház (Pozsony) művészeti vezetője

 

21.00
Táncház
Átrium
Ingyenes program

 

tanc7

 

November 24.

10.00
Pici Bonbon – Góbi Rita előadása kisgyermekeknek
Karsai Zsigmond terem


12.00 – 17.00
Táncolj velünk és ismerd meg a táncművészképző iskolákat!
Nyitott órák neves mesterekkel
Halmos Béla terem
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
Jelentkezési korhatár: 10-14 év között
Jelentkezési határidő: 2018. november 20.

12.00 – 13.00 Klasszikus balett
13.15 – 14.15 Modern-kortárs tánc
14.30 – 15.30 Néptánc
Ingyenes program


16.00
Gyere közénk, táncolj velünk! – táncművészképző intézmények előadása
Átrium

Közreműködnek:
a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói
a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium Táncművészeti Tagozatának növendékei
a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium Táncművészeti Tagozatának növendékei
Ingyenes program

 

18.00
Magyar Táncművészek Szövetsége – 70 év - könyvbemutató
Karsai Zsigmond terem

A kiadvány bemutatja a Magyar Táncművészek Szövetsége tagjait, együtteseit, intézményeit magyar és angol nyelven, amely frissített adatokkal, új információkkal, fotókkal szolgálhat majd a hazai és nemzetközi menedzsereknek, fesztiválszervezőknek.
Az évforduló alkalmából jelenik meg a könyvben az első összefoglaló, rövid tanulmány a Magyar Táncművészek Szövetsége 70 éves történetéről, amelyet Major Rita PhD – tánctörténész, tánckritikus, a Magyar Táncművészeti Egyetem főiskolai tanára írt.

A kiadványt bemutatja: Major Rita – a tanulmány írója és Szalay Tamás – szerkesztő
Ingyenes program


18.30
Térspecifikus táncperformance a Kulcsár Noémi - Tellabor előadásában
A Hagyományok Háza lépcsőháza

 

19.00
70 éves a Magyar Táncművészek Szövetsége – Gálaest
Színházterem

Közreműködnek:

Bozsik Yvette Társulat
GG Tánc Eger
Győri Balett
Inversedance – Fodor Zoltán Társulat
Magyar Állami Népi Együttes
Magyar Nemzeti Balett
Maros Művészegyüttes
Pécsi Balett
Szegedi Kortárs Balett

Az est rendezője: Bozsik Yvette – Kossuth-díjas, Érdemes Művész, Hevesi-, Harangozó-, és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus, a Bozsik Yvette Társulat igazgatója.

 

21.00
Táncház
Átrium

 


2018. november 30. péntek, 15:00
2018. november 30. péntek, 19:00
Magyar Állami Népi Együttes: Az örök Kalotaszeg
Dél-után bérlet