Hírek

Újra Horizont!

Négy nap, hat ország, tíz táncelőadás – jön a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál!

Harmadik alkalommal várja a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál a Miskolci Nemzeti Színházban az érdeklődő nézőket. Az április 24-27. között zajló találkozóra a Miskolci Balett neves külföldi és hazai alkotókat, együtteseket hívott meg idén is, akiknek színvonalas produkciói a kortárstánc legújabb trendjeit, különleges irányait képviselik, így az érdeklődők egy sűrített képet kaphatnak a kortárstánc mai világáról.

BeresAttilaBéres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója szerint a legfontosabb cél, hogy tartalommal töltsük meg a fesztivált: „Miskolc egyedülálló az országban, hiszen itt egy fesztiválon öt-hat ország legjobb táncművészei és produkciói gyűlnek össze. Úgy gondolom, a városban igazán szinergikusan működik együtt a kulturális szféra, ennek a táncfesztivál pedig komoly alappillére, melyre bármelyik európai nagyváros büszke lehetne.

„Az előző évekhez hasonlóan idén is igyekeztem úgy válogatni a hazai és európai táncélet résztvevőiből, hogy érdekes és KozmaAttilaizgalmas programokat tudjunk összeállítani, amelyek felkeltik a miskolciak érdeklődését” – mondta Kozma Attila, a Miskolci Balett és a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál művészeti vezetője. „Sokszínű, különböző tánctechnikai és színházi felfogással bíró alkotók és előadóművészek igyekeznek majd meggyőzni a nézőket idén is arról, hogy a tánc érdekes, izgalmas műfaj.”

A táncfesztivál idén egy „nulladik” nappal indít, egy héttel a négynapos rendezvény előtt. Az Egyesült Államokból érkezik április 16-án a houstoni Fly Dance Company, akik Amerika után végigturnézták Nyugat-Európát, és Miskolcon is megmutatják és át is adják tudásukat, hiszen az előadás után kétnapos kurzust tartanak a hip-hop iránt érdeklődők számára.

Az idei programban a hazai táncélet nagyjai mellett görög, finn, cseh, litván és horvát együttes is bemutatkozik. A fesztivál négy napja alatt rendkívül sokszínű programra készülhetnek a nézők, hat ország 10 produkciója vendégszerepel Miskolcon.

airosA kiméra gyöngyei / fotók forrása: horizontfesztival.hu

A litván Airos Dance Theatre A kiméra gyöngyei című produkciójában erős női archetípusokat láthat a közönség a színpadon, akiket egy „mitikus lény” köt össze.

maybedarlingDr. Maybe Darling

A görög Tzeni Argyriou egy önéletrajzi szövegen alapuló multimédiás szólóelőadást hoz el a fesztiválra. A Dr. Maybe Darling névre hallgató tudós a döntéshozatali folyamatok és a szabad akarat kérdésköreit feszegeti a (tánc)előadásban.

allatokfarsangjaÁllatok farsangja

Csehországból Bara Latalova és Társulata érkezik, akik a francia zeneszerző, Camille Saint-Saëns azonos nevű musical-motívuma alapján készítettek interaktív táncelőadást 5-12 éves gyermekeknek. Az Állatok farsangja a mozgást és a táncot kombinálja videóvetítéssel, az eredeti zenével és hanggal, miközben a fény-árnyékkal és a csenddel játszik. Az előadás érdekessége, hogy a gyermekközönség végig a színpadon van.

specialsoietySpecial Society

A Közép Európa Táncszínház Anton Lachky Special Society című koreográfiájával készül a Horizont fesztiválra. Az előadásban egy különleges társaság szürrealisztikus képei peregnek le előttünk, miközben az álom és a képzelet birodalmába lépünk.

ali alpoAli & Alpo

Az Ali & Alpo című előadás Finnországból érkezik az Alpo Aaltokoski Company előadásában. Ali Alawad iraki úd lant virtuóz és Alpo Aaltokoski koreográfus és táncművész közös produkciójának eredeti célja az volt, hogy a zene és a tánc közti párbeszédet kiterjessze egy „közös létezésre,” és végsősoron egy dialógusra két idegen kultúra között. A darab megható módon veti fel az egyre jobban korlátozó menekültügyi politika emberekre gyakorolt hatásának kérdését.

AntigonéAntigoné / a fotó forrása: gyoribalett.hu

A Győri Balett is fellép Miskolcon. Sebestyén Bálint Antigoné című koreográfiája Szophoklész drámáján alapul. A történet a testvéri kötelékek bemutatásáról szól, amely szeretetben a halálig kísér, vagy az egymást ért ellentétek miatt a halálba taszít. 

feketekutyaAz ördög fekete kutya

Gulyás Anna koreográfus Jászberényi Sándor: Az ördög egy fekete kutya című novelláskötete alapján készített táncszínházi előadást Fekete kutya címmel, melynek során a végletekig feszített stresszt mint mindent kikristályosító közeget használja, s azon belül keresi a normák jelenlétét, illetve az emberi önzés értelmét, annak néha illuzórikusnak tűnő valóságát.

tartuffeTartuffe

Horvátországból a Zagrab Dance Company hozza el Molière klasszikusának táncos változatát. Matija Ferlin rendező és koreográfus Egy színdarab színrevitele című sorozatának második darabja a Tartuffe, amelyben a drámai forrásszöveg egyedi nézőpontja miatt új és érdekes jelentéseket kap a mű.

ambivalanceUnited Space of Ambivalence

Mészáros Máté a United Space of Ambivalence című koreográfiáját mutatja be társaival. Saját művészetük és esztétikájuk válik a koreográfia központi kérdésévé, miközben a nyílt színen átlépik műfaji határaikat. A színpadkép is folyamatosan változó, élő installáció, melyben a táncosok néha csupán jelen vannak, máskor egymást koreografálják vagy animálják.

kecskemet imageImázsfotó / forrása: Kecskemét City Balett Facebook-oldala

A Miskolci Balett a táncfesztiválon mutatja be legújabb előadását, melyet ezúttal Barta Dóra, a Kecskemét City Balett vezetője rendez. A Szentivánéji álom – William Shakespeare színműve alapján – Barta Dóra első koreográfiája a Miskolci Nemzeti Színházban. „Shakespeare alakjai életre kelnek ezen a varázslatos éjszakán, összegabalyodik a sorsuk, s valahol a titkok mögött ott rejlik a valódi világ.”

A fesztiválprodukciók mellett több kísérőprogrammal is készül a színház. A szervezők betekintést engednek a kulisszák mögé is: az érdeklődők a Szentivánéji álom nyílt próbáján képet kaphatnak arról, hogyan készül egy táncelőadás, valamint beszélgethetnek az alkotókkal. Az előző évek hagyományát folytatva, a fesztivál ideje alatt a Nagyszínházban Éder Vera fotós kiállítása látható, amely ismét új arcát mutatja meg a Miskolci Balett tagjainak. A Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál előadásai után közönségtalálkozóra várják a nézőket, így lehetőség nyílik személyesen találkozni és beszélgetni az alkotókkal.

Miskolc nagy szeretettel vár a Horizont Fesztiválra minden kedves nézőt és résztvevőt!

  1. április 11.