Hírek

Kortárs tánc

Love Chapter 2 - Sharon Eyal legújabb koreográfiája hétvégén a Trafóban

Érezted már, hogy a szerelem egy ártalmas és pusztító betegség? Sharon Eyal legújabb koreográfiájában, a Love Chapter 2-ban azt az élményt éleheted át újra, amikor a szerelem már csak egy „utóbetegség, miután már minden elveszett”. A táncosok névtelen androgün csoportokban mozognak, mint Sharon Eyalnál annyiszor, és elképesztő hajlékonysággal, rugalmassággal képeznek új, kifejező testformákat. Magunk sem hisszük el, hogy erre emberi test képes lehet. Hideg, gépies erotika a maximumon!

L-E-V by Sharon Eyal & Gai Behar (ISR): Love Chapter 2
2019. május 25. 20:00
2019. május 26. 20:00

Táncosok: Gon BIRAN, Rebecca HYTTING, Mariko KAKIZAKI, Keren Lurie PERDES, Darren DAVANEY, Clyde ARCHER
Alkotók: Sharon EYAL, Gai BEHAR
Zene: Ori LICHTIK
Fény: Alon COHEN
Jelmez: Rebecca HYTTING, Gon BIRAN, Odelia ARNOLD

Jegyvásárlás ITT.

 

 

Az izraeli L-E-V már visszatérő vendégnek számít a Trafóban, legutóbb 2017 tavaszán láthatta itt őket a közönség, amikor az OCD Love című előadásukkal arattak sikert. Most legújabb, Love Chapter 2 című darabjukat hozzák el hozzánk.

A Love Chapter 2 folytatása az OCD Love-nak, melyben a szerelem egy ártalmas és pusztító betegségként jelent meg. Eyal szerint a Love Chapter 2 egy „utóbetegség, miután már minden elveszett”. A szerelem halott, de az emléke és hatása még érezhető körülöttünk.

Korábbi előadásaikhoz hasonlóan a Love Chapter 2 is a fények, az elektronikus zene és az egyedülálló szerkezeti felépítés tökéletes kombinációja. Az előadás az elveszett, eltűnt szerelem utáni érzelmek kavalkádjára koncentrál. A táncosok névtelen androgün csoportokban mozognak, mint Sharon Eyalnál annyiszor, és elképesztő hajlékonysággal, rugalmassággal képeznek új, kifejező testformákat. A testszínű, testhez simuló dresszek kiemelik a táncosok tökéletes vonalait. Az előadást hideg elegancia és feszesség jellemzi, melyben keverednek a klasszikus balett és a techno tánc elemei. Sharon Eyalék ismét bebizonyítják a nézőknek, hogy valami egyszerre lehet érzéki és erotikus, mégis hideg és gépies.

 

22
Fotó: André-Le-Corre


A Revizor-a kritikai portál számára Dohy Anna írt ajánlót a budapesti Eyal előadás elé:
„ Az OCD Love és a Love Chapter 2 is a szerelem sötét oldalát mutatja meg: az érzelmek kényszerességét, a kiszolgáltatottságot, a tehetetlenséget. De míg az előadáspáros első részében még a hevesen lángoló érzelmek domináltak, a második fejezet jobban hasonlít a másnapossághoz. Ennek a koreográfiának már nincs köze a szív izgalmához, a gyomorban verdeső pillangókhoz vagy a test gyönyörűségéhez: itt az elmúlt szerelem keserű utóíze, a kiábrándultság és a magány dominál.
Ezt az érzetet erősíti az előadás csoportdinamikai szerkezete, melyet Eyal számos korábbi előadása során fejlesztett ki. A testszínű, feszes dresszben hullámzó androgün testek nem is az OCD Love-ból, hanem Eyal korábbi kreációiból lehetnek ismerősek — az új jelmezek variációjának tűnik a Half Life (Staatsballett Berlin) jelmeze, ahogy az egyéni vonásokat szinte teljesen elrejtő kezeslábas is a Corps de Walk (Carte Blanche) koncepciójából.
Ám míg a norvég Carte Blanche társulatának készített koreográfia robotikus, dehumanizált testeket vonultat fel, a Love Chapter 2 megőriz valamennyit az OCD Love-ból ismerős egyénítésből. A mozgás ugyan időről időre összehangolódik, de a szereplők mindvégig a maguk introvertált táncát járják, befelé figyelnek, és nem érintkeznek egymással. Csoporttagokként is magányosak, mintha csak azért fogadná be a közösség az egyént, hogy kilökve magából felmutathassa kívülállóságát. Az OCD Love-ban a szereplők figyelnek egymásra, versengenek, átveszik egymás energiáit — a második fejezetben viszont a durva, olykor erőszakos energiahullámok mintha a szereplők akarata ellenére áradnának keresztül a színpadon.

 

222Fotó: André-Le-Corre

 

Erőszakos energiának eleinte azonban még nyoma sincs. A mozdulatok áramlóak, lassúak, apró gesztusokkal igazodnak a zene üteméhez. A testek puhán és kényelmesen nyúlnak el a térben. Szinte folyékonynak tűnnek, miközben a zene szüntelen lüktetése állandó ritmust követel. A mozdulatok ereje abban rejlik, hogy a táncművészek az erőt próbáló koreográfia közben is képesek megőrizni izomtónusuk puhaságát, különleges feszültséget keltve így a látvány és a hangzás között. 

Zoknis lábak puha topogása válaszol a zene szívdobbanásaira: a textil érintése a balettszőnyegen, a féltalpra emelt, szinte lopakodó testek látványa egészen más hatást kelt, mint Eyal korábbi koreográfiáiban a meztelen talpak tapadó-kemény érintése. A magas szárú, fekete zoknik a fekete térben alig látszanak, mintha gazdáik lebegnének a föld felett, vagy testük lábatlan torzóban végződne. A lábak fekete textillel történő kiemelése nem előzmény nélküli (hasonló látvány, bár egészen más hatás tapasztalható például a Batsheva Dance Company Naharin’s Virus című előadásában, illetve Eyal korábbi, Autodance című koreográfiájában is). De a kétrészes produkció lassan éppúgy Eyal védjegyévé avatja a fekete térdzoknikat, ahogy Pina Bausch védjegyévé váltak a Cafe Müller székei.
A koreográfia előrehaladtával a mozgás bekeményedik, az izmok megfeszülnek, a végtagok ide-oda csapódnak és a test fáradni kezd. Eyal koreográfiája nem próbálja elrejteni ezt a fáradtságot, inkább felhasználja, hogy elmesélje vele a kiábrándult szerelem történetét. A testnek ez az önazonos uralása Sharon Eyalnak a Batsheva Dance Company tagjaként töltött éveit idézi, ahol táncművészként, majd pedig koreográfusként is közel került a társulatalapító Ohad Naharin gaga technikájához. A gaga lényegi eleme a táncművész figyelmének befelé irányítása, és a belső fantázia segítségül hívása ahhoz, hogy a kapott koreográfiát az előadó a saját testére igazíthassa. A gagát Sharon Eyal társulata mindennapi gyakorlatai során bemelegítésként, ráhangolódásként használja, így készülnek fel a magas minőségű klasszikus képzést kapott táncművészek Eyal különleges mozgásnyelvének kifejezésére.
Ahogyan az OCD Love esetén, úgy Eyal itt sem próbálja meg illusztrálni az alapanyagul szolgáló érzetet. Az OCD Love-ban Neil Hilborn versének lüktetését, a vers saját koreográfiáját ülteti át a táncszínpadra. „Számomra ez a vers már kész koreográfia” - nyilatkozta akkor Eyal.
A Love Chapter 2 sem több táncnál, a tánc maga a történet. Hogyan lehetséges mégis, hogy valami annyira konkrét dologról szóljon, mint a kiábrándult szerelem? Eyal fogja a megjeleníteni kívánt érzést, lüktetésre, ritmusra, feszültségre boncolja, majd a kapott eredményt átülteti táncoló testekre. Aminek van tehát lüktetése, az eltáncolható — már hogy ne lehetne eltáncolható épp a szerelem?”
A teljes cikk ITT olvasható.