Hírek

Kortárs tánc, Néptánc

Jászok - történelmi dal- és táncjáték

Rendező - koreográfus: Mihályi Gábor 

Ahogyan nemzetként szüksége van a magyarságnak arra, hogy nemzeti öntudatát a kultúra felmutatásával fenntartsa, úgy van szüksége egy kisebb közösségnek (a jászoknak) is arra, hogy történelme és ősei emlékének felidézése révén - a művészet, a színház mágikus erejével - saját identitását erősítse.

Jászok történelmi dal- és táncjáték alkotóinak kitüntetett célja, hogy bemutassák a jász nép rendkívül összetett, és izgalmas történetét, végig haladva a történelem és az alkotók képzelete rajzolta - megpróbáltatásokkal, leveretésekkel és felemelkedésekkel teli - úton a feltételezett valamikori őshazájuktól, a bronzkori Kelet-Perzsiától, a Kaukázus égbetörő hegyein, a dél-orosz sztyeppéken, a mai Moldván át, a Magyar Királyságig.
Majd tovább az emlékek és a képzelet spirituális útján, mely új hazájukba telepedésüktől, megkeresztelkedésükön, nyelvük, ősi hiedelmeik, szokásaik elvesztésén, önmegváltásukon (Redemptio) át, napjainkig vezet.

Jaszok eloadas logo

Az előadás középpontjában egy a jász életfilozófia hét generációs hagyományára épülő mitikus család történet áll. Főszereplője egy fiatal mai pár, akiknek előélete elevenedik meg a történések során. Ez a mikrokozmosz tágul ki az egész jász nép történetére, hogy az egyes jelenetekben megelevenedjenek a múlt eseményei.
A két szerelmest időről-időre elválasztják egymástól a történelem viharai, de hűségük, szabadságvágyuk újra és újra győzedelmeskedik. Egymásba olvad az intim-privát történet és a Jász nép történelme, a múlt és a jelen, a profán és a szakrális. A hét generációt, a hét főszereplő személyesíti meg, melyek közül a Bölcsek, a jászok múltjának felidézésében, a gyermekszereplők, a jövő megsejtetésében segítenek.

A Jászok történelmi dal- és táncjáték összművészeti alkotásként, sajátos és egyedi módon integrálja jelen korunk tradicionális és kortárs művészetét, szuverén módon szólva a tánc, a zene, a költészet és a vizuális művészet segítségével mindazokról az egyetemes emberi értékekről, amelyek szellemében nem csak a jászok, hanem mi emberek mindannyian, létezni szeretnénk a világban.

Az előadás színpadi történéseiben egy "élő közösség" mindennapi élete, öröme, bánata, leveretése és újrakezdése, az emberi kapcsolatok, a szertartások, a hit mindenek feletti fontossága sejlik fel. A tér és idősíkok hol drámaian, hol játékosan változó spektrumán keresztül jutva el a végkifejletig: az emberi lét, az élet diadalának katartikus kinyilatkoztatásáig. - Mihályi Gábor

 


A Jász Trió TV beszámolója az eddigi munkáról, s az első összpróbáról (21 perc)


"Akár bűnös, akár hős,
Együtt utód és az ős.
Hat nemzedék fenn ragyog,
A hetedik én vagyok."
(Kiss Judit Ágnes)

 

Előadják:
a Magyar Állami Népi Együttes táncművészei
Művészeti vezető: Mihályi Gábor
a Jászság Népi Együttes
Művészeti vezető: Szűcs Gábor
a Hírvivők Ensemble
Vezényel: Melis László
Pál István Szalonna és bandája
Jászok Vegyeskar
a Cantate Nobis Énekegyüttes, a Déryné Vegyeskar, a Palotásy János Vegyeskar és a Székely Mihály Kórus tagjaiból
Korrepetítor: Lengyel Zoltán
Karigazgató: Thormanné Husznay Mária

Főszereplők:
Apa: Mizsei Zoltán
Anya: Turi Melinda
Fiú (ének): Philipp György
Lány (ének): Rékasi Emese
Fiú (tánc): Fundák Kristóf
Lány (tánc): Fundák-Kaszai Lili
Kisfiú: Ivanics Patrik
Kislány: Busai Bori
A Bölcsek: Belházi Sándor, Bús Katalin, Göbölös Ferenc,
Ludnai Kata, Péter Attila, Varga Erzsébet - a Jászság Népi Együttes volt táncosai

Alkotók:
Koncepció, forgatókönyv: Mihályi Gábor, Melis László
Szövegek: Melis László, Mihályi Gábor, Várszegi Tibor, Veszeli Gyöngyi, Kiss Judit Ágnes,
archaikus szövegek, történelmi idézetek
Színpadtechnika és szcenika: Zsidei János Zsono
Fénytervező: Kiss Péter
Hangmérnök: Jendrics Gábor, Zsidei János Zsono
Zeneszerző: Melis László – Erkel-díjas
Film/Látvány, díszlettervező: Soós Andrea
Jelmeztervező: Szűcs Edit – Vágó Nelly-díjas
Koreográfusok: Fitos Dezső – Harangozó-díjas,
Kocsis Enikő – Harangozó-díjas,
Kökény Richárd – Harangozó-díjas
Szűcs Gábor – Csokonai-díjas
Rendezőasszisztens: Szalay Tamás - Bánffy-, és Lyra-díjas
Producer: Soós Andrea
Rendező-koreográfius: Mihályi Gábor – Harangozó-díjas, Érdemes Művész

Bemutató/Premier: 2016. június 3. 20,30 óra
További előadások: 2016. június 4., 5., 7., 8., 9., 10., 11.
Helyszín: Szabadtéri színpad – Jászberény

Budapesti Bemutató: 2016. szeptember 14. 19,00 óra
Helyszín: Művészetek Palotája – Fesztivál Színház

Az előadás fővédnöke: Áder János – Köztársasági Elnök

Főtámogatók:
• Magyar Nemzeti Bank
• Szerencsejáték Service Nonprofit Zrt.
• Nemzeti Kulturális Alap
• Jászberény Város Önkormányzata

 

ALKOTÓK

MIHÁLYI GÁBOR – rendező - koreográfus
Érdemes Művész, Harangozó-, és Sipos Orbán-díjas
a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője

Pályafutását 14 éves korában, a Jászság Népi Együttesben kezdte, majd 1982-ben a Magyar Állami Népi Együtteshez szerződött, először kar-, később szólótáncosként. A Magyar Táncművészeti Főiskolán szerzett táncművész, majd táncpedagógus, végül koreográfus diplomat. 1995 óta a Magyar Állami Népi Együttes számtalan nagysikerű produkciójának vezető koreográfusa, rendezője, 2002-től művészeti vezetője. Munkáját számos szakmai, állami díj, kitűntetés ismeri el, többek között EuroPAS Magyar Táncdíj, Prima Primissima-díj, Budapestért-díj, Az évad legjobb alkotója – 3 alkalommal. A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának tagja. A Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke.

MELIS LÁSZLÓ – zeneszerző
Erkel Ferenc-díjas

Több darabja foglalkozik más népek történetének, kultúrájának, identitásának zenei megjelenítésével. Az Örmény legenda, az örmény népnek a keresztény vallást felvevő legendáját jeleníti meg, tánckantáta formájában. 2013-ban a Bakkhánsnők operáját ógörög nyelven a Művészetek Palotájában mutatták be. Ezen kívül több tucat kis- és nagyjátékfilm, több animációsfilm, dokumentumfilm zenét és több száz színházi kísérőzenét írt. Az Oscar díjas és cannes-i Grand Prix díjas Saul fia c. film zenéjének is szerzője.

SOÓS ANDREA – film/látvány, díszlettervezés
Képző- és iparművész

Fő működési területei: kreatív alkotó tevékenység, emellett grafikai tervezés a gazdaság, a tudomány, a kultúra ágazatai részére hazai és nemzetközi szinten. Vizuális megjelenés, arculat tervezés, online és offline.
Az utóbbi években színházi látványterv, videó-animáció készítés a Magyar Állami Népi Együttes produkcióihoz.

SZŰCS EDIT - jelmeztervező
Vágó Nelli emlékdíjas

A MOME Textil Tanszékének egyetemi docense, ruhatervező iparművész, jelmeztervező. Számos színházi és táncelőadás, valamint fim díjazott jelmezeinek tervezője. Az Oscar díjas és cannes-i Grand Prix díjas Saul fia c. film jelmeztervezője..

VÁRSZEGI TIBOR – szövegíró
a jászberényi Malom Film-Színház művészeti vezetője, főiskolai tanár

Működése rendkívül sokoldalú: főiskolai tanár, rendező, színész, kritikus, író, filozófus, népművelő, kiadó, színházigazgató. Három könyvet jegyez szerzőként, és két folyóiratot szerkesztőként.

VESZELI GYÖNGYI - szövegíró

A magyar hagyaték újraírásából származó szövegeit “A világosság világa” címmel gyűjtötte össze, amely alapján eddig számos elméleti és egy színházi előadás született.

KISS JUDIT ÁGNES – költő

Kiss Judit Ágnes József Attila-díjas és Déri Tibor-díjas költő, író. Az ELTE magyar – bölcsész tanár szaka mellett, elvégezte a Színház és Filmművészeti Egyetem drámatanári szakát, és a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai karának oboa szakát is. Az írás mellett színházzal is foglalkozik. A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában tanít.

FITOS DEZSŐ – táncművész, koreográfus
Harangozó-díjas, a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője

Táncos, művészeti vezető, rendező, koreográfus. 1997-től a Budapest Táncegyüttes táncosa, szólistája, majd tánckarvezető asszisztense. A Honvéd Táncszínházban eltöltött sikeres évek után, megalapítja saját együttesét, Fitos Dezső Társulat néven. Mindezek mellett, a Szentendre Táncegyüttes és a Győri Lippentő Táncegyüttes művészeti vezetője, koreográfusa. A Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranyasarkanytyú-díjas.

KOCSIS ENIKŐ – táncművész, koreográfus
Haragozó-díjas

Győrött kezdte néptáncos-pályafutását. A jelentősebb győri együttesek után a budapesti Duna Művészegyütteshez szerződött. A Budapest Táncegyüttes után, a Honvéd Táncszínházban táncolt. Férjével, Fitos Dezsővel közösen vezetik a Szentendre Táncegyüttest és a Győri Lippentő Táncegyüttest. Számtalan színházi koreográfia, rendezés fűződik tevékenységükhöz.

KÖKÉNY RICHÁRD – táncművész, koreográfus,
Harangozó-díjas, a Magyar Állami Népi Együttes Tánckarvezetője

Hat évesen kezdett táncolni a Jászapáti Néptáncegyüttes utánpótlás csoportjában, Csikósné Kökény Erzsébet vezetése alatt. Táncolt a Kodály Táncműhelyben, vezette a Jászapáti Néptáncegyüttes, koreografált és tanított több hivatásos és amatőr együttesnél. A Magyar Állami Népi Együttesnek 1996 óta tagja, ma már tánckarvezetője.
A Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkanytyú-díjas.

SZŰCS GÁBOR – néptáncpedagógus, koreográfus
Csokonai –díjas, a Jászság Népi Együttes művészeti vezetője

A néptánccal 1977-ben ismerkedett meg Jászberényben. 1983- óta a Jászság Népi Együttes táncosa, 1991-től tánckarvezetője, 1996-tól művészeti vezetője, koreográfusa. A „Fölszállott a páva” győztes, Bartók és Csokonai díjas, Príma Primissima közönség díjas Jászság Népi Együttes vezetőjeként számos fesztivál díjazottja. A 2001-ben létrejött Viganó Alapfokú Művészeti Iskola alapítója és néptáncpedagógusa, 1996-tól a Csángó Fesztivál, Kisebbségek Folklór Fesztiváljának igazgatója. A Martin György Néptáncszövetség elnökségének tagja. Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús szólótáncos

 

FŐSZEREPLŐK

MIZSEI ZOLTÁN – APA (ének)

1995-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énektanár- karvezetés, illetve egyházzene szakán, ahol DLA doktori fokozatot szerzett 2004-ben. 1995-től a Zeneakadémia egyházzenei tanszakának tanára (reneszánsz zeneirodalom, kamaraének, menzurális paleográfia). A Schola Academica karnagya, az 1993-ban alakult Voices Aequales énekegyüttes alapító tagja.
Szólóénekesként (bariton) számos barokk kantáta, oratórium, illetve kortárs mű bemutatóján vett részt: Eötvös Péter: Snatches of a Conversation, Csapó Gyula: Phaedra, Kondor Ádám: Der Richter, Faragó Béla: A fény arcai, Melis László: Mulomedicina Chironis.

TURI MELINDA – ANYA (ének)

2005-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kihelyezett képzésén, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti karán; ahol énekművész-tanár diplomát szerzett.
2008. óta a szolnoki Bartók Béla Kamarakórus énekes, 2010-től a Szolnoki Szigligeti Színház vendégművésze. Verdi, Bizet, Csajkovszkíj, Delibes operái mellett, nagyoperettekben (Lehár, Huszka) és musicalokban (Webber, Bernstein) is játszik.
Koncerténekesként a világ számos országában járt, ahol Bartók, Kodály, Bach, Mozart, Pergolesi műveket adott elő. 2015-ben és 2016-ban tagja volt Ennio Morricone európai turnéjának.

PHILIPP GYÖRGY – FIÚ (ének)

Zenei tanulmányait ütőhangszereken és hegedűn kezdte, majd zeneszerzést tanult, s 2005-ben a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián karmesterként végzett. 2008 óta főként ifjúsági opera és zenés színházi előadásokat rendez és vezényel. Tanárként működött a Budapesti Énekesiskolában, a Magyar Táncművészeti Főiskolán és a Baltazár színházban.
A Budapesti Fesztiválzenekar, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, a Nemzeti Színház, a Katona József színház, a Közép-Európa Táncszínház zenei munkatársa, énekes partnere az Amadinda ütő együttesnek, az UMZe-nek, és az ARTUS mozgásszínháznak. Az Á la cARTe társulat művészeti vezetője.

RÉKASI EMESE – LÁNY (ének)

A váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola harmadéves tanulója népi ének szakon, és mellette cimbalmozni tanul. 10 éve játszik jazz-vibrafonon és ütő hangszereken,.
A népi énekléssel általános iskolás korában kezdett el foglalkozni, számos országos versenyen Arany és Kiemelt Arany minősítést nyert el.
Rendszeresen fellép jászberényi városi rendezvényeken, és a Csángó Fesztiválon a Suhajda zenekarral.

FUNDÁK KRISTÓF – FIÚ (tánc)

7 éves korában kezdett néptáncot tanulni, és a szenvedély a hosszú évek folyamán hivatássá változott. A Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc szakára járt..
Több mint 10 éve foglalkozik gyermekek néptánc oktatásával Budapesten és környékén. Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes művészeti vezetője.
Az elmúlt években számos szakmai elismerésben részesült: Örökös Arany Sarkantyús-díj, Koreográfusi-díj, Kiváló minősítés a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán. Feleségével, Kaszai Lilivel megnyerték a “Fölszállott a páva “ országos televíziós tehetségkutató verseny szóló és páros táncok kategóriáját.

FUNDÁK-KASZAI LILI – LÁNY (tánc)

Hat évesen kezdett néptáncolni a jászfényszarui Iglice Gyermeknéptánc Együttesben. A váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolában népzenész-népi énekes képesítést szerzett, majd kommunikáció-média szakon és a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc szakán tanult.
Középiskolai éveitől, és jelenleg is a jászberényi Jászság Népi Együttes tagja. Közreműködik még a BaHorKa-ban, a Besh o droM zenekarban és a Czifra Táncegyüttesben. Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes művészeti vezetője.

BUSAI BORI – IVANICS PATRIK – KISLÁNY-KISFIÚ

A jászberényi néptáncműhelyben ismerkedtek meg a magyar néptánc alapjaival és jelenleg is ott mélyítik el tudásukat. Busai Bori, a 2015. évi „Fölszállott a páva” országos televíziós tehetségkutató verseny díjazottja.