Hírek

Néptánc

Nyílt Hét a Hagyományok Házában

nyilt leadEgy hétbe sűrített ízelítő a Hagyományok Háza egész éves munkájáról 2015. szeptember 15-20-ig

„Ötödik alkalommal hirdetjük meg bemutatkozó hetünket, ahol egy hétbe sűrítve adunk ízelítőt a Hagyományok Háza egész éves munkájáról. Ilyenkor olyan országos nagy rendezvényeket szervezünk meg, mint a Táncvásár vagy a pedagógusoknak szóló nyílt nap..."

Cikk folytatása

Kortárs tánc

A második 25 év

KET sajt leadOktatás, művészetre nevelés, tehetséggondozás és nemzetközi együttműködések a Közép-Európa Táncszínház 27. évadában

Nem szokványos módon ismertette a Közép-Európa Táncszínház (KET) ez évi terveit. A társulat munkáját jó ideje az aktív társadalmi kommunikáció jellemzi, ami magában foglalja a repertoár játszását, de szakmai vállalásai túlmutatnak ezen. Szögi Csaba igazgatótól és Kun Attila művészeti vezetőtől megtudtuk, milyen újdonságokkal készülnek idén.

Cikk folytatása

Kortárs tánc

5. Bethlen Terminál

B-Terminál leadA Bethlen Téri Színház – a Gangaray Dance Company szakmai együttműködésével – idén immár ötödik alkalommal indította el a Terminál programot.
A 2015. június 22-én indult kéthónapos intenzív nyári képzés záróakkordja – a hagyományokhoz híven – az augusztus 28-án, 20 órakor kezdődő szakmai bemutató és az augusztus 29-én, szintén 20 órakor kezdődő nyilvános előadás lesz. Mindkét bemutató helyszíne a Bethlen Téri Színház.

Cikk folytatása

CSEND - A Budapest Tánciskola estje a Trafóban

csendleadJohn Cage tiszteletére

A Budapest Tánciskola minden évben kétszer kapja meg a Trafó nagytermét, hogy növendékei bemutathassák mit tanultak az év során. Ebben az évadban tavaly decemberben három koreográfiával (MAX, Popont, Csángó Bugi), tavasszal pedig június 10-én és 11-én Csend - Hommage a John Cage című munkájukkal kapják meg a terepet.

Cikk folytatása

I. Jászberényi Táncpanoráma

jasz leadIndiai táncjáték, színházi nevelés és Fred Astaire kulisszatitkai

Első alkalommal kerül megrendezésre a Jászberényi Táncpanoráma a Nemzeti Táncszínház és az Új Színházért Alapítvány közös szervezésében.

Cikk folytatása

Néptánc

XX. JUBILEUMI DUNA KARNEVÁL

dunaFeszt leadNEMZETKÖZI MULTIKULTURÁLIS FESZTIVÁL 2015. június 6-21-ig Budapesten

A Duna Karnevál immár huszadik alkalommal megrendezésre kerülő különleges programsorozat, mely műfaji határok nélkül - a néptánctól a kortárs táncon át a világzenéig - hozza közelebb a közönségét a fellépő országok sokszínű kultúrájához.

Cikk folytatása