Szétrúgni a határokat
Beszélgetés Mihályi Gáborral -
„… abban reménykedem, hogy az idei fesztiválon meg fognak jelenni új irányok, gondolatok, alkotók, miközben nyilván szép számban lesznek olyanok is, akik az eddigi bevált utat járva igyekeznek majd fényesebb produkciókat bemutatni.”
Május 26-án kezdődik a 24. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál. Idén vajon mivel rukkolnak ki a résztvevők a nagy múltú seregszemlén? Erről, a néptáncművészetről, újításról és hagyományőrzésről, valamint a reneszánszát élő mozgalomról beszélgettünk Mihályi Gáborral, a Magyar Állami Népi együttes művészeti vezetőjével, a zsűri elnökével.
- Van-e Magyarországon kívül, bárhol a világon hasonlóan színvonalas, tömegeket megmozgató úgynevezett amatőr, vagy öntevékeny néptánc-mozgalom?
Mihályi Gábor- A tapasztalataim szerint nincs. Ez nem azt jelenti, hogy más országokban nem létezik néptáncművészet, de ilyen szintű, ehhez hasonló nincs. Ha a különböző régiókat nézzük, azt látjuk, hogy például Kelet-Európában a néptáncnak nagy hagyományai vannak. Ez visszavezethető arra a „birodalmi gondolkodásra”, hogy a mindenkori hatalom szerette sugallni a színpadon vidáman táncoló paraszt képét. Magyarországon egyébként nem annyira ezt követték, de azért itt is valamennyi művésznek, koreográfusnak meg kellett felelnie az állami kultúrpolitika elvárásainak. A legtöbb országban ma már lazul a ragaszkodás az idilli, revüs, hazug színpadi néptánchoz, például – bár nem kutattam a területet, de úgy látom – a bolgárok, a horvátok vagy általában a balkáni népek is egyre inkább szakítanak a nagy előd, a Mojszejev stílusával.
- Ez azt jelenti, hogy ők is „a tiszta forrás” felé fordulnak?
- Igen. Nemzetközi fesztiválokon láttam bolgárokat, szerbeket, nehéz az ő világukat megítélni, mert a sorok, körök, félkörök revüs képet mutatnak ugyan, de ezek náluk a táncok ősi, letisztult térformái.
- Van-e néptáncművészet Nyugat-Európában és másfelé?
- Nyugat-Európában leginkább a közművelődés szintjén, hagyományőrzésként létezik, nincsenek is hivatásos néptáncegyüttesek. Aztán vannak például együttesek Dél-Kelet-Ázsiában, vagy Dél-Amerikában, ahol a néptáncban szintén egyfajta látványosság a lényeg, nem pedig valamilyen művészi plusz, jelentés vagy tartalom hozzáadása.
- Visszatérve Magyarországra, a külső szemlélő úgy látja, hogy nálunk a néptánc-mozgalom már vagy száz éve töretlenül fejlődik, gyarapodik, színesedik, ragyog. Persze a szakember nyilván látja, hogy ebben is voltak hullámhegyek és -völgyek…
- Persze, voltak nagy nekilendülések, például a múlt század ötvenes éveiben, a fényes szelek korszakában, amikor sorra alakultak nemcsak a hivatásos, hanem az amatőr néptánc-együttesek is, aztán a hatvanas-hetvenes években jött a nagy generáció, a teljesség igénye nélkül Novák, Györgyfalvay, Kriskovics, Szigeti, akik alkotásaikban már túlmutattak a hagyományőrzésen, ők a néptánccal kortárs művészetet hoztak létre.
Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes „Lábam termett táncra, szemem a kacsintásra”, Szolnok, 2015 / fotók: Falusi László
- És ekkor már volt szolnoki és zalaegerszegi néptáncfesztivál. Az említett nagy generáció tagjai leginkább amatőr együttesekkel ezeken a találkozókon mutatták be a nem ritkán provokatívan újszerű koreográfiáikat. Számíthatunk Szolnokon idén is ilyesmire?
- Én abban reménykedem, hogy az idei fesztiválon az előző két találkozó eredményeire is támaszkodva, meg fognak jelenni új irányok, gondolatok, alkotók, miközben nyilván szép számban lesznek olyanok is, akik az eddigi bevált utat járva igyekeznek majd fényesebb produkciókat bemutatni.
- A szolnoki találkozók sorozata a kilencvenes évek elején megszakadt. Aztán 2007-ben újraindult. Hogy látod: az újraindulás óta az autentikus, hagyományőrző irány az erősebb, vagy most is ugyanolyan markáns az újítók jelenléte, mint a hatvanas-hetvenes évekhez volt?
- Kettősség észlelhető. A múlt eredményeire támaszkodó koreográfusi szemlélet kétségtelenül magasabb szinten mutatkozik meg, és emellett jelennek meg bizonyos újító szándékok. Kicsit felmentem a fiatalokat (bár lehet, nem kéne, hiszen az ő dolguk az volna, hogy felrúgják maguk körül a határokat), mert az erős konzervatív szemlélet talán gúzsba is köti őket. De az idei szolnoki fesztiváltól azt remélem, hogy lesznek olyan bátor, újító, az eddigiektől eltérő művek, amelyek mindemellett tisztelik a hagyományokat, azokból inspirálódnak.
Tisza Táncegyüttes: Legény, Búcsú?, Szolnok, 2015
- Lehetséges, hogy manapság fordított a jelenség?A hivatásosok intenzívebben keresik a megújulás lehetőségeit, és az amatőrök a konzervatívabbak?
- Igen, azt gondolom, hogy ez kitapintható. A hivatásosok közül nem kevesen – a lehetőségek szerint – élen járnak az újításban, talán azt is lehet mondani, hogy mintát szolgáltatnak a vezető amatőr együtteseknek. És itt válasszuk ketté: egy kisebb, vidéki együttesnek talán tényleg nem muszáj alternatív megoldásokkal próbálkoznia. Viszont az tény, hogy a hatvanas-hetvenes években a kísérletező alkotók először kiváló amatőr együttesekben próbálták ki az újításaikat (impulzusokat adva a műfajnak), miközben a hivatásos együttesek némiképpen belerögzültek a bevált formáikba. Ez a „fordított állapot” most szerintem nem elsősorban működési kérdés, hanem az alkotó, az alkotói szándék kérdése.
- Ezt fejtsd ki egy kicsit bővebben…
- Szerintem csupán alkotói elhatározás kérdése, hogy beállok-e a sorba, és a kikristályosodott formákat viszem tovább, vagy „szétrúgom a rendszert”, és egy saját, egyéni képet formálok.
Jászság Népi Együttes: Mi merre megyünk…, Szolnok, 2015
- Milyen a néptánc mozgalom helyzete, megbecsülése a rendszerváltás óta? Miért szünetelt több mint egy évtizedig a szolnoki fesztivál?
- A kilencvenes évek elején az általános finanszírozási zűrzavarban az egyébként zseniális együttes-menedzsereknek időre volt szükségük, hogy megtalálják az új formákat és lehetőségeket. Most viszont reneszánszát éli a néptánc. Nemcsak a fesztiválokra gondolok, hanem az országos bázisra, az ifjúsági csoportokra, a művészeti iskolákra, a jobbnál jobb együttesekre. Akik ezekért dolgoznak, a más kulturális ágazatokban tevékenykedőkhöz hasonlóan természetesen alulfizetettek, de valahogy mindig megtalálják a létezésük módját és azt, hogy hogyan jussanak el a közönséghez, hogyan tanulhassanak, fejlődhessenek.
- Az amatőrmozgalom még mindig jelentős mértékben biztosít táncos-utánpótlást a hivatásos együttesek számára, vagy ezt a feladatot már teljes egészében a Magyar Táncművészeti Egyetem látja el?
- Egyre csökken a feljutás az amatőr együttesekből, és ennek két oka van. A hivatásos együttesekben a táncosok fizetése nem jelent perspektívát egy fiatal amatőr táncos számára (értsd: más szakmában többet keres, és ha akar, táncolhat mellette). Másrészről pedig mind a három hivatásos néptáncegyüttes „nemzeti” kategóriában van, és az Előadó-művészeti törvény ehhez előírja a végzettséget is. Tehát ha akad eléggé tehetséges és eléggé őrült fiatal amatőr táncos, aki vállalni akarja a budapesti táncos létet, nem biztos, hogy fel tudják venni, mert a hivatásos együttesekben a táncosok hetven százalékának diplomával kell rendelkeznie. Azért van még lehetőség feljutásra: az a fiatal, aki nagyon tehetséges és nagyon elszánt, és egész életét a néptáncnak akarja szentelni, az bejuthat a Táncművészeti Egyetemre például táncpedagógus szakra, és közben már felveheti egy hivatásos együttes.
Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes: Szék városa, Szolnok, 2015
- Egy átlagnéző a néptáncban egészen biztosan nem lát különbséget egy kitűnő „amatőr” táncos és egy hivatásos között. Te hogy látod: a legjobb amatőrök elérik a professzionális szintet?
- Úgy mondanám, hogy megvan bennük a lehetőség, hogy elérjék. Mert tehetségesek, nyilván jó fizikumuk és különleges mozgáskészségük van. Ha ehhez el tudják sajátítani azt a sokféle mozgásnyelvet, amit egy profinak tudnia kell, és megszokják az állandó terhelést, amivel a hivatásos pálya jár, akkor egy együttesben körülbelül két év alatt elérhetik az elvárt szintet.
- Reméljük, Szolnokon idén is sok ilyen tehetséget láthatunk.
- Én is bízom benne, mert tudom: hosszú évek alatt heti két-három próbával is nagyszerű eredményeket lehet elérni.
Az interjút Kutszegi Csaba készítette.
- május 19.
