Interjú

Néptánc

A paraszti kultúrától az univerzumig

Beszélgetés Mihályi Gáborral -

A Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjét élő hagyományról, házfelújításról, próba- és színházteremről, valamint a közelgő bemutatójáról kérdeztük. Volt nálunk videokamera is…

Megváltoznak-e a Hagyományok Háza alapvető feladatai a felújítás után?

mihalyi1A Hagyományok Háza egy európai formátumú intézmény, bár nem sok ilyen van Európában. Sőt: Magyarország az egyetlen olyan ország, amely a hagyományos kultúrát egy intézményben fogja össze, legyen szó tárgyakról, digitalizált szellemi hagyatékról vagy mindezek felhasználásával készült színpadi művekről. Ez az intézmény a hagyományos kultúra minden szegmensét többé-kevésbé összefogja, és azt remélem, mindezt ebben a megújult épületben majd sokkal könnyebben tudjuk közzé tenni is. De nem az erőszakos közzététel a feladatunk. Mi egy palettát kínálunk. Például én a Magyar Állami Népi Együttes előadására még sohasem akartam erőszakkal bekényszeríteni senkit, hanem igyekszünk olyan műsort kínálni, amely felkelti az érdeklődést. Ugyanez igaz az egész ház működésére is. Az is igaz, hogy eddig is ezt tettük, ugyan sokkal mostohább körülmények között, de most az új házzal fantasztikus újabb lehetőségeket is kaptunk. Hogy miért van szükség korszerű Hagyományok Házára? Ezt a kérdést nincs is igazán értelme feltenni… Azért, mert kell, mint a levegő, vagy mint a kultúrának bármelyik más szegmense.

A Hagyományok Háza inkább gyűjtemény, múzeum vagy…

A programok itt megélhető, átélhető tevékenységek, nem múzeumi jellegűek. Például a Fő utcai oldalon végig látványműhelyek működnek, és ez nem azt jelenti, hogy kívülről be lehet kukucskálni, lehet nézegetni, mi folyik odabent, hanem bárki jelentkezhet és bejöhet, kipróbálhatja, megtanulhatja a szövést, a kosárfonást, a korongozást, a bőrdíszmű-készítést és egyéb hagyományos foglalkozások, tevékenységek fogásait. Ez a ház él, a tevékenysége, szellemisége túlmutat a gyűjtésen: fontos célunk a gyűjtemények mai életben elhelyezése.

HH atrium

Most egy belső átriumban ülünk. Mi volt itt régen?

Egy udvar, itt lehetett dohányozni, a teteje nyitott volt, autók parkoltak az egyik oldalán, mert a Fő utcai kapun át be lehetett hajtani. Ám igazából kihasználatlan terület volt. Most le van fedve, egy közösségi tér alakult ki, kávéház működik, sőt, van itt színpadtechnika is, egy kis pódiumon koncerteket, színházszerű előadásokat lehet tartani, de az egész térben még akár egy táncház is elfér. A kávézó a hely nyitottságát szimbolizálja: ide, a ház szívébe bárki nyugodtan bejöhet akár egy találkozóra, egy beszélgetésre.

Olvastam, hogy a Magyar Állami Népi Együttes balett-termei, próbatermei a tetőtérben kaptak helyet. Egy kicsit aggódtam is (vannak erről régi, rossz emlékeim), hogy a táncosoknak majd rengeteget kell lépcsőzniük. De most látom, hogy van lift is. Kényelmes ez így? A táncosok be tudták már lakni az épületet?

A belakás még folyamatban van. De ez a változás jóval több annál, hogy a balett-termek felkerültek a padlástérbe. Ugyanis eddig nem igazán voltak itt próbatermeink. Volt ugyan egy kicsi, keskeny terem, úgy hívtuk, hogy „felső balett”. Épp hogy egy ajtaja volt, amin ki-be lehetett járni, ablaka nem volt, szűk és sötét volt, nem az én 20 páras együttesemre volt méretezve. A színpad mögött volt még egy „hátsó balett” néven emlegetett helyiség, mely nem sokkal volt jobb és nagyobb. A teljes együttes ezekben nem tudott próbálni, úgyhogy én hosszú évek óta mindig itt, a színpadon próbáltam. Soha nem volt a Magyar Állami Népi Együttesnek egy normális próbaterme. Régen, amikor táncosként idekerültem, a színpad szinte teljes mértékben az együttesé volt. A hajdani Táncfórum ugyan szervezet néha ide előadásokat, de nem úgy, ahogy ez mostanság történik, hogy tudniillik rendszeresen hívunk meg fellépni néptáncegyütteseket vidékről és a határon túlról. Ahogy a ház egyre inkább befogadó tevékenységet is folytatott, állandóvá váltak az ütközések, a bonyodalmak. Úgyhogy ez egy minden szempontból óriási lépés, hogy 70 év után a Magyar Állami Népi Együttesnek méretében és felszereltségében is normális próbaterme lett.

Menjünk, nézzünk körül egy kicsit!

Jó, induljunk

Elindultunk…

*

Aztán csak bejutottunk a színházterembe…


Főleg ez az új színházterem, a nézőterével, a technikájával mennyire fogja megváltoztatni a Magyar Állami Népi Együttes életét, vagy – nem érzem túlzásnak – akár az egész magyar néptáncművészet helyzetét? Arra gondolok, hogy az új színházi lehetőség újabb megoldásokra inspirálhatja az alkotókat. Adhat ez egy lökést a műfajnak?

Vélhetően adhat némi lökést. Veled együtt sokszor zsűriztem a zalai és a szolnoki fesztiválokon. Sok mindenről beszélgettünk ott is, sok mindenről füstölögtünk is,mihalyi4 például arról, hogy a néptánc-koreográfusok az előadásaikban talán nem fordítanak akkora jelentőséget a látványnak, a szcenikának, a világításnak, mint amennyit kellene. Hiszen itt vagyunk a 21. században, és ha a koreográfus a régi klisék szerint felkapcsolja, majd lekapcsolja a villanyt, és a világítás szempontjából totál mindegy, hogy közben mi történik a színpadon, akkor nézőket veszítünk el, belesüppedünk egy – igazság szerint magunk által dagonyázott – sárba. Én azt gondolom, hogy ez az épület a lehetőségeivel inspirációként fog hatni az Államin kívüli együttesekre is. Hiszen majd igyekszünk a szükséges időt és a szükséges technikát biztosítani a számukra. Ez a Magyar Állami Népi Együttes számára is természetesen változást jelent, miközben azt gondolom, hogy eddig is a lehetőségekhez képest igyekeztünk – akár szellemiségében, akár a vizualitás és a tér adta lehetőségekkel – megtenni mindazt, amiről azt gondoltuk, hogy az együttesnek meg kell tennie. Ez most könnyebben fog megvalósulni. És vélhetően a nehezebb körülmények megoldására fordított energiánkat mostantól az új lehetőségek kiaknázására és szabad kreativitásra fogjuk majd fordítani. Mindezek mellett azt nem mondanám, hogy most azért, mert az itteni vízszintes nézőtér ferde lett, nekem a Magyar Állami Népi Együttes eddigi koncepcióját át kellene gondolnom. Ez az épület megkövetel ugyan egy minőséget, és az együttesnek fel kell zárkóznia ehhez a minőséghez, vagy meg kell próbálnia rögtön ugyanúgy előtte járni, mint ahogy korábban igyekeztünk minőségben a régi épületünk előtt járni.

Ebben a színházteremben már jó minőségű, korszerű színházat is lehet csinálni. Olyan hagyományokhoz illeszkedőt, magas színvonalú néptáncból és népzenéből is merítőt, amely illeszkedik a ház koncepciójába. Szerintem ez még élőbbé tenné a Hagyományok Házát, és egy újabb lehetőség lenne a néptánc „helyzetbe hozására”…

Sokféle elképzelés szól arról, hogy a ház szélesebb rétegeknek is megfeleljen. Ebbe beleférhet a bábszínház, a komolyzenei koncert vagy bizonyos zenés-prózai színházi előadások. Nagyon friss még az épület, nyilván az újabb koncepciók folyamatosan fognak megszületni. Róluk a végső döntést nem én hozom meg, de az biztos, hogy én szívesen tolnám ilyen irányba a szekeret. Ennek a háznak azt a tartalmat, azt a kulturális minőséget, azt a szellemiséget kell biztosítania, mely szerint a hagyomány nemcsak a paraszti kultúrát jelenti, hanem annál sokkal tágabb vonatkozásai is vannak. Hogy csak egy példát mondjak: nemrégen halt meg Melis László barátom, a kiváló zeneszerző, aki több zenét is szerzett a Magyar Állami Népi Együttes számára. Januárban szeretnék itt egy koncertet szervezni az emlékére. Igen, be kell fogadni a komolyzenét és a színházat is.

HH folepcso

Nagy lehetőségeket rejteget magában a felújított ház. De nem fog visszafelé elsülni a fegyver? Nem fog visszaszorulni az együttes a Müpában és a Nemzeti Táncszínház majdani új épületében a miatt, hogy már van korszerű, saját helye? És azért a Müpa még mindig sokkal jobb adottságokkal, technikával rendelkezik.

A Müpa természetesen technikailag lényegesen többet tud. Mintha egy jó kis Mini Morrist hasonlítanánk össze egy nagy Mercedesszel. Nem hiszem, hogy a Magyar Állami Népi Együttes a jövőben hátrább szorulna. Már bocsánat, hogy ezt mondom, de nagy ostobaságra vallana, ha az említett intézmények nem akarnák a falaik között tudni az együttesünket. De szó sincs erről, kaptunk is már tőlük jövő évre szóló megkereséseket.

Néhány nap múlva, október 31-én is a Művészetek Palotájában lesz új bemutatótok, ráadásul nem is a Nemzeti Táncszínházzal közös szervezésben, hanem „saját jogon”.

Ennél egy kicsit több a történet! Ugyanis a 2018-19-es évadban a Magyar Állami Népi Együttes „Az évad együttese” a Müpában. Én rendkívül büszke vagyok erre a címre, hiszen talán mi vagyunk a második táncegyüttes, mióta ezt a díjat megalapították. Ez többek között azt jelenti, hogy három bemutatót készíthetünk az évadban a Müpában, ez az első: a Liszt-mozaikok.

Tudatos választás volt részedről Bartók Béla és Kodály Zoltán után Liszt Ferenc?

Nem mondhatom, hogy én választottam, miközben persze a téma és a hozzá társuló látásmód egy ideje motoszkál bennem. Káel Csaba felhívott, leültünk tárgyalni, és azt mondta: van két megrendelése, egyik a Liszt, a másik a Csodaváró betlehemes a nagy Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a harmadikat eldönthetem én, hogy mi legyen. Rögtön igent mondtam, de azért amikor kijöttem az ajtón, igencsak elgondolkodtam. Oké, ott vannak a Rapszódiák, persze, nagy-nagy zenék, még táncolhatók is… Később aztán felidéztem magamban, hogy miért is volt nekem már egyébként is a fejemben a Liszt, és megtaláltam azt a fogódzót, ami alapján a Magyar Állami Népi Együttessel megragadhatom a témát. Négy fontos szervezőerő jutott az eszembe: egy koncertteremben játszódik az előadás valahol valamikor a világban; továbbá: Liszt, a magyar; Liszt, a pap; és Liszt, a virtuóz. És akkor beszélhetek az én magyarságomról is, az Istenhez fűződő viszonyomról, és beszélhetek a virtuozitásról. Most már talán kimondhatom: a tradícióból kiinduló, egy kicsit a kortárs tánc felé mutató mozgásrendszert jól működteti az együttes ebben az előadásban.

Jól sejtem, hogy az életművedben ez egyfajta szerves folytatása lesz a Szarvaséneknek, az Erdély – Menyegzőnek, a Tánckánonnak és még folytathatnám?

Azt hiszem, igen. Most is törekszünk a lírai szerkesztésmódra, a konzekvens látványvilágra, szcenikára, dramaturgiára. Most is Szűcs Edit a jelmezfelelős, akinek a személye garancia arra, hogy mai előadást lásson a néző. Árvai György a látványtervező, ő is a kortárs világból érkezik. Kibővített zenekar hozza a szimfonikus hangzásokat, de szerepel majd a Szent Efrém Férfikar, mely a liturgikus, egyházi zenei vonalat jeleníti meg, és Farkas Gábor zongoraművész, korunk talán egyik legjobb Liszt-interpretátora is zenél az előadásban. De nemcsak Liszt-művek szólalnak meg, hanem olyan zenék is, amelyek inspirálhatták Lisztet. Mindezekkel tágítjuk a liszti univerzumot. Paganini, a virtuóz és Chopin, a barát is megjelenik.

Wagner felé is lehetne kalandozni, akkor derülne csak ki igazán, hogy a liszti univerzum végtelen. A beszélgetésünk elején megfogalmaztad, hogy a Hagyományok Háza egészének működési koncepciójában is benne van, hogy a hagyományokat élővé kell tenni. Mintha a Liszt-mozaikok társművészeti kapcsolódásaiban is ez tükröződne. Ezt jól látom?

Igen, erre törekszünk. Ez a házzal, benne a Magyar Állami Népi Együttessel együtt nekem is kifejezetten szándékom.

Az interjút Kutszegi Csaba készítette.

  1. október 29.