Interjú

Néptánc

Csókolom őket

Beszélgetés Zsuráfszky Zoltánnal - 

Szeptember 26-án, hétfőn az Erkel Színházban lesz a Táncmozaik – egy koreográfus életéből című előadás, amelyben válogatás látható majd Zsuráfszky Zoltán több mint negyven éves koreográfusi terméséből. Az apropó: Zsura 60…

- Közel a hatvanhoz már van mire visszatekinteni. Pláne akkor, ha ebből a hatvan évből több mint negyvenet a szakmában töltöttél. Miután végeztél a Balettintézet néptánc tagozatán, az Állami Népi Együttesbe kerültél táncosnak. Mikor kezdtél el koreografálni?

Zsura 1Fotók: Váradi Levente - lumidance

- Az iskolában Györgyfalvay Katalin és Tímár Sándor voltak a mestereim, ráadásul mi a táncház-mozgalom gyermekei vagyunk: 1971-75-ig jártam a Balettintézetbe, és ’72-ben indult a táncház. A Tímár mellett már akkor tanítottunk mindenfelé, a Sebő–Halmos kettőssel mi „terítettük” az egész országban a népzenét és a néptáncot. Tímár Sándorral a tánckarvezető-képzőkben is taníthattunk, Janek Jocó, Farkas Zoltán „Batyu” és én… Saját táncházakat is csináltunk, úgyhogy nagyon hamar nyakig benne voltunk. Sanyi engem már ’75-ben megbízott, hogy Szegeden az ÉDOSZ-nál csináljak egy szatmári koreográfiát és azzal ’76 tavaszán Zalaegerszegen már nyertem egy Nívó-díjat.
- Hogyan készülnek az autentikus néptánc-koreográfiák? A mozgás, a tánc a rendszerezett gyűjtésekben rendelkezésetekre áll, mi az, amit ti tesztek hozzá?
- Tímár Sándor felállított egy modellt, amelyben absztrahálta és színpadra tette az eredeti anyagot. Ez akkor – a szerkesztett színházi művekhez, a Mojszejev-stílushoz képest – valóságos reveláció volt. Ebben a modellben megtaláltuk a koreográfusi lehetőségeket is, például a szerkesztésben. Fontos az előadó személye is. Abban a szatmáriban például egy parasztembertől tanult eredeti táncot betanítottam egy tehetséges srácnak, akinek az nagyon tetszett, és ő „átvitte a számomat”. Persze a tánc mögé kanyarítottam egy kis szüzsét is. A mi műfajunkban általában adódik egy folklórból származó téma (például szerelem, katonabúcsúztató vagy halottsirató), ahhoz illesztünk egy dramatikus kezdést és a végére egy lezárást, de ezek mellett a táncanyag megtanítása a cél. Illetve annak színpadra koreografálása térformákban, körökben, félkörökben, ellenszólamokkal, kísérő szólamokkal. A folklórszámokban is megvannak azok a szabályok, amelyek szerint koreografálni kell. Tímár alapképlete például az volt, hogy „verbunk – lassú – friss”.
- Györgyfalvay Katalin és Tímár Sándor mellett kit tartasz még mesterednek?
- Itt van az irodám falán egy Tinkáról készült grafika: ő Dr. Martin György. ’75-ben ismerkedtem meg vele, addig nem mertem megszólítani, csak a balettintézeti vizsgákon láttam a bizottságban ülni a többi tekintély között. Volt akkor a BNV-n egy táncház, Martin éppen egyedül ült egy asztalnál, odamentem hozzá, köszöntem, bemutatkoztam, és azt mondtam: az az életcélom, hogy szeretném megtanulni a magyar néptáncokat. Azt válaszolta: az enyém is. Már korábban is voltam Erdélyben gyűjteni, de ettől kezdve az ő tanácsai szerint jártam. Amíg élt, 1983-ig gyakorlatilag napi kapcsolatban voltam vele, órákat beszélgettünk mindig.
- Tímárt a mesterednek tartottad, de ahogy az Állami élére került, te nem sokkal rá eljöttél onnan.
- Én akkor már tánckarvezető voltam, ő elkezdett Japánba járni, sokszor én tartottam helyette a próbákat, volt egy kis kamaracsapatom, a Párhuzam csoport, akikkel a munka után maradtunk és tovább dolgoztunk, szóval, teledumálták a fejét azzal, hogy én a helyére pályázok. Aztán leváltott, azt mondta, kell a hely másnak, de maradjak. Nem maradtam. Nem haragszunk egyébként egymásra, én az Állami után elindultam a saját utamon, ő meg bebiztosította a pozícióját. Ha most itt, a Honvédban lenne mellettem egy rivális, aki a helyemre tör, vagy a közösség akarná a helyemre nyomni, én is azt mondanám neki: figyelj, menj egy másik együttesbe, te itt mellettem nem tudsz olyan szinten dolgozni, ahogy szeretnél, a pálya meg itt még nekem kell.
- A nyolcvanas években barátaiddal saját kisegyüttesekben dolgoztatok, hol itthon, hol külföldi turnékon, hol gázsiért, hol ingyen. De a kitartásotok odáig vezetett, hogy 1991-ben megpályázhattad a Budapest Táncegyüttes Kriskovics Antal nyugdíjba vonulásával megüresedő művészeti vezetői székét.

zsura3
- Andrásfalvy Bertalannal konzultálva, aki Tinka jó barátja, és akkor művelődésügyi miniszter volt, tulajdonképpen bevittem a Kodály Együttest a Budapestbe, és kineveztek az együttes vezetőjévé. Próbáltunk Csepelen, aztán elkezdték nekünk átépíteni a Szentháromság téren a Pénzügyminisztérium volt épületét, de ott volt például a Magyar Kultúra Alapítvány is, rendszeresen konferenciákat is tartottak, mi meg botokkal zörögtünk, egyre több helyiséget elvettek tőlünk, végül el kellett onnan jönnünk. Akkor már Magyar Bálint volt a kulturális miniszter, mi meg elkezdtünk házalni, hogy hová is mehetnénk.
- Hogyan jutottatok el végül a Honvéd Együttesbe?
- 2000-től egyre többet dolgoztam Tatával (Novák Ferenc – a szerk. megj.), és felmerült, hogy a Kerepesi úton építenének egy új próbatermet, a régi meg a miénk lehetne. Szóval, földrajzilag a Honvéd mellé kerültünk, Tata mellé. 2007-ig egymás mellett dolgozott a két együttes. Nagyon sokat dolgoztam párhuzamosan mind a két együttesben, a saját együttesemben és a Honvédban is. 2007-ben aztán Tata nyugdíjba ment, és én lettem a Honvéd Táncszínház művészeti vezetője. Közben kétszer is sikertelenül megpályáztam az Állami Népi Együttes vezetését, mert én már akkor nagy együttest szerettem volna. Mondtam is akkortájt: figyeljetek, ha nem adjátok ide az Államit, a Honvéd fog rám dőlni. És így lett: a Tata nyugdíjba ment, a Honvéd meg egyszerűen rám dőlt.
- Miért kellett feltétlenül nagy együttes?

zsura4
- Nagyon sokat dolgoztam tíz párral, de vágytam egy nagyobb létszámú csapatra.
- Természetes, hogy a művészember ambiciózus, egyre nagyobb lehetőségek felé, jó pozíciókra törekszik. E törekvés mögött mi volt a művészi szándék? Hogy tudnád röviden megfogalmazni az ars poétikádat? Mi volt az, amit húsz párral meg akartál mutatni, amit másképp, jobban akartál csinálni?
- Nem könnyű erre válaszolni, mert a környezetemben nem kellett ezt sohasem magyaráznom. Társadalmi gyűjtőként egész Európában gyűjtöttem. Iszonyú aktívan tanítottam és koreografáltam az országban amatőr együttesekben. Komoly megbízásokat kaptam Koltay Gábor és Szörényi Levente nagy munkáiban. Aktívan benne voltam szabadtéri bemutatókban, Erkel színházi gálákban, több színházban, filmben dolgoztam. Nyomultam mindenfelé, különböző műfajokban, hogy ismerjék a nevemet. De mindemellett nekünk, néptánc-koreográfusoknak megvan a küldetésünk, az, hogy a Kárpát-medence néphagyományaiból kell alkotnunk. Én például sohasem fogok túl messzire elmenni a kortárs felé, nálam a kiindulás mindig egy eredeti, néprajzi vagy történelmi téma.
- Ha nem is teljesen ugyanígy, de hasonlóan beszélnek a hitvallásukról a másik két profi néptáncegyüttes, az Állami és Duna vezetői is. Van-e markáns profil- és stílusbeli különbség a három együttes között?
- Lehet, hogy a nézőnek ez nem mindig szembetűnő, de mi, szakemberek úgy látjuk, hogy vannak különbségek. Az én együttesem arculata az Élő Martin Archívum sorozat anyagán nyugszik, az eredeti gyűjtések anyagából „mélyfúrással” csináltam négy előadást különböző tájegységek táncaiból. Hihetetlen, hogy a régi falusi közösségekben nem hivatásos előadók, hanem egyszerű emberek között mekkora táncosok voltak! Iszonyú jó felvételeket rögzítettünk róluk, nem én, hanem már Martinék a hatvanas évektől kezdve. Ezeket a hagyományokat nekünk tovább kell adnunk, tovább kell tanítanunk, ezeknek a táncoknak emléket kell állítanunk. Ez az egyikfajta műsor, ami nekem kell, ez a legfontosabb.’83 óta versekre is készítek koreográfiát, de vannak mesedarabjaink is. (Ezt az utóbbi műfajt a Tata találta ki, én is sokat csináltam, erős, dinamikus táncokat teszek a gyerekelőadásokba is.)
- A mesedarabjaidban és a tematikus történelmi-cselekményes táncjátékaidban mennyire fontosak a táncok?

zsura5
- Csak azok a fontosak. Be tudom mutatni például alkalmazott táncként a középkori ugróst.
- Tehát ezekben is az a lényeg, hogy lehetőség teremtődjék eredeti, szép anyagok őrzésére, bemutatására.
- Igen.
- Van rivalizálás a három hivatásos néptáncegyüttes között?
- Hát hogyne, van. Én benne vagyok a lüktető életben, és ha például ők jobb plakáttal jönnek ki, többet mennek külföldre, ha máshol több lesz a fizetés, akkor azt nekem rögtön észre kell vennem, éreznem kell. A vezetéshez menedzserszemlélet is kell, figyelni kell a versenyt, rivalizálni kell. Legutóbb például nagyon kíváncsi voltam, hogy az Állami mit hoz majd a Kárpátaljából, néha „üzenek” is a kollégáimnak, hogy mi, akik néptáncalapú együtteseket vezetünk, építkezzünk jobban a hagyományból, legyenek ilyen típusú előadásaink is.
- Szeptember 26-án az Erkel Színházban lesz egy Táncmozaik – egy koreográfus életéből című előadásotok, amelyben – nyilván a közelgő 60. születésnapod apropóján – válogatás lesz látható a több mint negyven éves koreográfusi termésedből. Milyen elvek vagy érzelmek alapján válogattál?
- Elsősorban azt kellett néznünk, hogy az augusztusi feladataink és az októberi műsorunk, valamint az amerikai turnénk közé mi fér be, azon kívül az elmúlt években nem egy generációváltás is lezajlott, elszerződtek, nyugdíjba mentek táncosok, szülnek a táncosnők, szóval, a legfőbb válogatási elv a praktikum volt. Ezért kimarad sajnos a Ballada, az István, a király, a Betyárok, a Benyovszky, a Kodály, egyszóval sok kimarad az elmúlt évek nagy műsoraiból, az általam is szeretett számokból…
- Említs néhányat, amelyeknek különösen örülsz, hogy be tudott kerülni?
- Benne lesz az anyám emlékére Kiss Ferenc zenéjére készült Anyám című szám, a szintén fiatalon meghalt Balogh Béla emlékére készített Rókatánc, bekerült a Monarchiából a Siralomház, a Hidegen fújnak…, az Egy mondatból részlet, a Drakulából a Drakula megölése, az első részt egy vidám jelenettel fogjuk zárni a Sárkánymeséből.
- A második rész?

Zsura lead
- A második részben a „lábon levő”, eredeti folklóranyagokból mutatunk be, amelyeket például Japánban is táncoltunk. Tehát Kalotaszeg, Szatmár, a kedvenc cigány anyagaim, és a Székelyfölddel zárunk, nem a Mezőséggel. De lesz Rábaközi, Maros menti, ezek mind nézőbarát, jelenleg is futó sikerszámaink, a legjobb folklór koreográfiáim.
- Mi lesz ezzel a temérdek folklórkinccsel száz év múlva? Akkor is lesznek, akik ugyanígy ápolni fogják a néphagyományokat?
- Most nálunk a néptáncnak reneszánsza van, ebben nagy szerepe van a táncház-mozgalomnak, személyesen én is tettem az ügyért. De nekem, mint táncművésznek ez nem elég, pedig maga a táncház-mozgalom is egy valóságos csoda: tömegek tanulhatnak meg ott gyűjtött, feldolgozott, módszerezett eredeti táncokat. Elég kevesen lesznek hivatásos néptáncosok, nem is kell, hogy nagyon sokan legyenek, de az iskolázottság a profiknál nagyon fontos. Nekünk a táncház révén létrejött nyitást, azt hogy sokan ismerik az országban a néptáncot, hogy ennek a világon is híre van, arra kell kihasználnunk, hogy erre még tegyünk valamit, vigyük el más művészeti ágak felé, mutassuk meg sokfelé. Van fejlődési lehetőség, a táncművészet sokszínű, különböző szintjei vannak. Hogy lesz-e néptánc száz év múlva? Nehéz erre válaszolni. Ahogy Nagy László mondta egy hasonló kérdésre: ha lesznek néptáncosok, és emberi arcuk lesz, csókolom őket.

Az interjút Kutszegi Csaba készítette.

2016. szeptember 24.