Jegyzet

Kortárs tánc

Szemessy Kinga: Sziasztok, kérdőjelek!

Budapest Táncfesztivál III. (Magyar Táncművészeti Egyetem: Mi a kortárs tánc, és hol vagyok ebben én?!) -

A diákokat a táncon túl ezeregy dolog érdekli: a gyógymasszőrködés, a jog, a gender kérdések, az antropológia, a vezetés és a sebesség, a főzés és az utazás.

A nézőtéri ajtón keresztül, zenei kíséret helyett a még programfüzeteket bújó közönség morajára szállingóznak befelé Merce Cunningham madarai – azaz idézik fel a táncosok a tánctörténetileg ikonikus figura Beach Birds című munkáját. Miért nem megy le a fény? – kérdezi a mögöttem ülő tíz-tizenkét éves lánykacsoport, amikor az előadók már a megszokott, és tőlünk biztonságos távolságban, félkörben ülnek a színpadon. Az egyikőjük kirohan, majd vissza, és egy láncban tovapasszolt, megsúgott instrukció alapján mind újra „tollászkodni” kezdenek. Lehet, tanáruk, az est moderátora, Dr. Lőrinc Katalin by chance (1) nem akkor jött be, mint azt ígérte?!

mia1Fotók: Palotai Mihály

A frappáns dobbantó után beindul egy szórakoztatóan ismeretterjesztő, kronologikus tánctörténeti utazás: a „test- és önuralás” (2) példájaként egy Máriusz Petipa-balett darabrészletét látjuk videón, majd az Isadora című, 1968-as filmből egy Duncan-szóló rekonstrukcióját, amelyről előadója állítja, „nehéz kivitelezni a testembe épült szabálykövetés[i megszokások] miatt”. A sorban Martha Graham Ima a felkelő naphoz című munkájának egy részlete jön, amelyben a diákreflexiók szerint „a mindenki által utált [testhez simuló, sárga] jelmezek segítik elérni a kiszolgáltatottság érzését”. Látható még Pina Bausch Café Müllerjének híres, „lélektani hozzáállást igénylő” ölelkezős, ölbe kapós jelenete, illetve a Mats Ek-féle elmegyógyintézeti Giselle-ből is egy részlet. Ez a paletta arra hivatott, hogy a kortárs tánc kialakulásához vezető utat vázolja egy avatatlan néző előtt. De mi szükség a múltelemzésre? „Ha érzed és érted, a múlt olyan, mint egy szükséglet. A múlt megtapasztalása kell ahhoz, hogy újat tudjunk csinálni. A múlt konstrukció – mi alkottuk, mi alkotjuk. A jelen a dekonstrukció.”
A saját múltjukat tekintve a Magyar Táncművészeti Egyetem moderntánc szakának hallgatói – önvallomásaik alapján – komoly többségben a balett, jazz balett, szertorna, musicaltánc és show-tánc felől érkeztek a felsőoktatásba. Ezzel érdekes párhuzamba hozni, Lőrinc Katalin mely mozgástechnikákat emeli ki, mint a kortárs tánc formanyelvére ható erős inspirációs forrásokat: a karate, az aikido ,a tai chi, az electric boogie, a butoh, a torna, a cirkusz és latin táncok mind „csodálatos, virtuóz eszközöket adnak a testnek”, ugyanakkor a „leghétköznapibb testeknek” is való kontakt improvizáció és a jelnyelv is informálta kialakulását. A sorban helyet kap még a technológiai fejlődés kihangsúlyozása is, így két részletet láthatunk Philippe Decouflé-től – az Abracadabrát és az Octopust –, mielőtt az első kortárs koreográfia teret nyer: Sidi Larbi Cherkaoui Ondos do marja látható előbb az eredeti, XIV. századi zenére, majd technoalapú pop ritmusokra előadott szóló produkcióként.

mia2Lőrinc Katalin hallgatókkal

A diákokat a táncon túl ezeregy dolog érdekli: a gyógymasszőrködés, a jog, a gender kérdések, az antropológia, a vezetés és a sebesség, a főzés és az utazás. A fragmentált est második szakaszát az ő saját munkáik tarkítják, megtoldva rövid kommentárokkal arról, milyen téma vagy érzelem volt alkotásaik kiindulópontja, és milyen díjakat zsebeltek már be eddig. Az egyikben fiú és lány egymás mellét és lágyékát markolja, a másikban vámpírosan világos kontaktlencsében lép fel a főszereplő, egy harmadikat élőben végigfotózzák, míg a többi kellékek és narratíva nélküli szólók vagy triók.
Ezen a ponton a csapat minden tagját jellemző tánctechnikai felkészültségtől el vagyok képedve, de mégis kicsit csalódottan ülök. Vegyünk egy minden gasztrokritikus igényét öt csillaggal kielégítő salátát – ezt érzem analóg párhuzamnak ahhoz, amivel a diákok szolgáltak. Az egyik paradicsommal, a másik dióval, a harmadik gránátalmával, a negyedik márványsajttal és málnás balzsamecettel készült, de mégis mindegyik saláta. Miért nem vállalt be senki egy mócsingos vaddisznó pörköltet? Valamit, ami igazán megfekszi a nem edzett gyomrot. Hiszen nagy általánosságban ez a bajos prekoncepció a kortárs tánccal szemben: nem érthető, olyan mozgások vannak benne, melyeket a nagyim is meg tud csinálni, sőt sokszor undorító, mert lifegnek benne a csupasz fütyik. Ez a fajta hozzáállás az, amit egy beavató jellegű előadásnak érdemes lenne megpiszkálnia, avagy esetleg felül is írnia. Így az est egyetlen kakukktojása az a fiatalember, aki jelenleg – a kortárs tánc performanszba, koncept művészetbe hajló ágát kiváltképp támogató – Hollandiában folytat Erasmus tanulmányokat: az általa hozott, szabadtéren játszódó, „vigyázat, meztelenséget tartalmazó” fekete-fehér kisfilmre a mellettem ülő, külföldi férfi azt mondta: „eddig tökéletes volt az est, de ez már túlzás”.

mtf miakortarstanc palotaimihaly
Félreértés ne essék, nem állítom, hogy az egyik fontosabb aspektusa a kortárs – azaz időterminusként használva „mai” – táncművészetnek, mint a másik. Amit hangsúlyozni igyekszem az, hogy a tárgyalt produkció a kortárs táncról, mint például hazánkban gyors, akrobatikus, földelt, harcművészetekre hajazó stílusról informál, és nem mint filozófiáról. Az előzmények közt említett aikido nemcsak az átörökíthető lépéskombinációk miatt fontos referencia, de a hozzá kapcsolódó zen tanítások miatt is: ne akard csinálni, hanem hagyd! A művészet nem imitálja a természetet, hanem az maga; nem mesterévé kell válni, hanem elfogadni a törvényeit. Azok – illetve a testünk – a főnök, a tanár, a koreográfus, nem pedig mi. Ez magában hordozza azokat – a Judson Church Theatre és Grand Union által már a hatvanas-hetvenes években alkalmazott elveket –, hogy a kortárs táncban bármilyen mozdulat és bármilyen formájú test lehet érvényes, vagyis a kritériumok híján lehetetlen a kompetíció. Így vonultak be a – tőlünk nyugatabbra szélesebb – kortárstánc-kánonba olyan táncelőadások is, amelyekben az akció a színpadi a pisilés (3), vagy ahol mellkastól lefelé bénult testek kerekes székekkel együtt táncolnak (4).

mia3
Viszont amennyire akadékoskodónak tűnhetek feljebb, annyira szeretném fel is menteni, sőt dicsérettel illetni a táncművész hallgatók csapatát. Ők annak nyomán érlelik kreatív tudásukat, amit tanulnak, amit tapasztalnak. Márpedig a színházi ipar olyan versenyt diktál, ahol a minőséget sokszor a forgások számában és egy lábemelés szögében, illetve az újat és egyedit mutatásban mérik, tehát mestereik se készíthetik fel őket másra. Székemben ülve velük együtt buliztam Indila „danse danse danse” felszólítására (5), mert a diákok egyrészt versenykészültségben makulátlanok, másrészt rendkívül érzékenyek és nyitottak. Pont ezért bíztatom őket arra, hogy ha egyik társukhoz hasonlóan valamelyiküknek „leszakad a rüsztje”, azt egy pillanatig se megfosztottságnak, testi rongálódásnak, kényszerpihenőnek, hanem adománynak éljék meg. Lehet, hogy új dolgokat már nem nagyon lehet kitalálni, csak figyelni kell, mi talál meg minket. Titeket idézlek: „másképp meg nem oldható őszinteség”. Hagyjátok, hogy az élmény hasson a rátok jellemző, „kérdező attitűdre: mit fedhet a kortárs tánc, mi mindenből állhat össze” (6). Egy sérülésszituáció hozhat mondjuk egy autobiográf szólót arról, miért éltetjük az én és a lábam kartéziánus dualizmust azzal szemben, hogy nem egy testrészünk, hanem magunk megváltozásáról beszélnénk. De hozhat olyan művet is, amelyben a néző válik a mozgóvá, résztvevővé, művésszé. A fő, hogy kérdezzetek és haladjatok tovább: miért elvárás a vékony és izmos test a táncszínpadon? Hisszük, hogy az a szép? Vajon miért? Ki formálta és formálja az esztétikai gondolkodásunkat? Miért elvárás, hogy legyenek lépések? Kinek az elvárásai ezek, és mióta kísértenek? Nem állást foglalok, csak kérdezek – hiszem, és hinni akarom, hogy ez közös nevezőnk.

Mi a kortárs tánc, és hol vagyok ebben én? – a mozdulat útjai a 20. századtól máig: táncban, képben és élőszóban
Előadják – és részben alkották – a Magyar Táncművészeti Egyetem (modern szakirány) táncművész hallgatói.
Videomontázs: Lakatos János. Rendező és moderátor: Dr. Lőrinc Katalin.

Pesti Vigadó, 2017. február 24.

Budapest Táncfesztivál 2017

(1) Cunningham egyik fő kompozíciós metódusa a véletlenre való hagyatkozás volt, így a mozgásszekvenciák, vagy a belépő táncosok sorrendjét például dobókockával sorsolta ki.

(2) Írásomban az egyéb utalással el nem látott idézetek a diákok és a moderátor megszólalásait rögzítik.

(3) pl. Jérôme Bel: Jérôme Bel

(4) pl. Candoco Dance Company

(5) Kérésre az egyik néző által beajánlott zenét játszották le a kivonuló improvizáció mellé fináléként. Indila: Dernière Danse - https://www.youtube.com/watch?v=K5KAc5CoCuk

(6) https://soundcloud.com/user-947904778/mi-a-kortars-tanc-es-hol-vagyok-ebben-en