Jegyzet

Kortárs tánc

Pálffy Zsófi: Bolyongás á lá Somló Dávid…

Somló Dávid: Kerengő

Mi a performansz? Színháznak nevezhetjük az eseményt? Ki a néző? Hol az alkotó? Mi az alkotás? Milyen az eseményszínház katarzisa? Gondolatok Somló Dávid Kerengő (Artus – Arccal a halnak projekt) című interaktív performansza kapcsán.

0. Interdiszciplináris/Performansz

Somló Dávid zenész, interdiszciplináris fiatal művész – és itt meg is akadhat egy percre az olvasó szeme, főleg az interdiszciplinárison. Legalábbis elgondolkodhatunk rajta, hogy pontosan mit is takar ez a fogalom. Az interdiszciplináris művész magyar megfelelője talán a (művészeti) ágazatok közötti, azaz több műfajjal machináló művész lehet.

A fogalom maga tipikusan 20. századi, és bár Magyarországon még annyira nem terjedt el – akárcsak a performansz, amely a kilencvenes években a nyugati országokhoz képest néhány évtizeddel lemaradva „honosodott meg” –, szakmai körökben ismerősebben cseng. Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok egyes művészeti egyetemein külön képzés folyik azért, hogy hozzáértő interdiszciplináris művészek kísérletezhessenek ebben az új minőségben. Az interdiszciplináris művész olyan, mint a performanszművész, de mégis, kicsit más. Vagy mégsem?

ker

Milyen művész a Kerengő alkotója, Somló Dávid? Mitől interdiszciplináris ez az alkotás? A színház önmagában nem interdiszciplináris művészet? Előadássá válik a Kerengő annál az oknál fogva, hogy közösségi élménynek ad teret? Milyen közösségi élményre van szükségünk ahhoz, hogy színházi/performatív értelemben katarzist éljünk át? A katarzis már színház? Ilyen kérdések merülnek fel bennem, ezekre próbálok választ keresni egy elhagyatott gyár falai között bóklászva.

1. Artus/(Szivárvány)

Aki járt már az Artusban, az bizonyára tudja, hogy a Stalkert idéző lakatlan gyártelepen európai szintű csodák születnek. Goda Gábor itt, a hátsó udvaron, ebben a színházi játszótérré avanzsált ipari épületben kísérletezik külföldön is jól ismert előadásokkal, programszerűen teret adva a fiataloknak is. Az Arccal a halnak sorozat pályakezdő alkotókat támogató projekt, melynek révén fiatal táncosok, zenészek, performerek mutatkozhattak be a nagyközönségnek.

Somló Dávid Kerengő című projektje is egy a táncrendbe felvettek közül. Az interdiszciplináris művész eredetileg zenész, nem meglepő tehát, hogy olyan kompozíciókban gondolkodik, amelyekben a hang is fontos szerepet játszik.

Még el sem kezdődött az előadás, kint várakozunk és egymást mustrálgatjuk, máris tudjuk, hogy mi fog történni: az Artus büféjében kirakott „használati utasítás” előrejelzi, hogy fontos kellékünk lesz egy-egy kezünkbe adott hangszóró.

ker1

(Megjelenik egy "rasztás" srác, a neve Kontur Balázs, és Somló Dávid alkotótársa, aki összeterel bennünket, kíváncsian várakozókat, és megint elmagyarázza, hogy mit kell tennünk, ha majd bemegyünk a játéktérbe, ami az Artushoz tartozó, legeredetibb állapotban hagyott, hátsó ipari épület lesz.

Mire elindulnánk, rövid zápor kezdődik, majd el is áll, így intróként közösen megtekintjük az égen kirajzolódó dupla szivárványt. Beérkezik az utolsó néző is ebbe a csoportképbe, a szivárvány lassan eltűnik, kezdődhet a Kerengő.)

Valahogy a sors is úgy akarja, hogy igazán kizökkenjünk az időből: csak a rövid zápornyitányt követően kezdődhet el a beavatási rítus. Egyenként lépünk be az ajtón, Somló Dávid átadja a hozzánk tartozó hangszórót, utunkra bocsát, majd behívja a következő résztvevőt.

Megadott útvonalon a nekünk kijelölt színt kell követnünk, kezünkben hangszóróval, amelyből egyre erősödő monoton, mantraszerűen ismétlődő hang szól. Mindenki saját hanggal, saját színnel rendelkezik, saját ritmusban haladva szabad kezet kap arra, hogy bejárja, felfedezze a teret. Egyetlen szabály van: nem beszélhetünk.

2. Aktív/passzív. Előadó/néző

A csendben szubjektív utazás következik. Mint bármely másik színházi előadáson: felmegy a függöny, elkezdődik az előadás. A néző figyel. Ugyanez érvényes a performanszra is: a performanszművész előad valamit, ő az aktív fél, mi pedig nézőként a passzív befogadó szerepébe kerülünk. Ezek azok a pozíciók, amelyek belénk vannak kódolva, amelyek nem haladják meg a komfortzónánkat. Míg a legtöbb beavató színházi, a néző aktivizálására törekvő előadás is ezen a biztonságos aktív-passzív póluson egyensúlyoz, még ha be is vonja a közönségét, mégsem cseréli fel a szerepeket, és teszi teljes értékű előadóvá a nézőjét.

ker2

Mi történik velünk a Kerengőn ehhez képest? Ebben a stalkeri térben magányosan kerengünk, néha-néha összetalálkozunk egy másik részvevővel, meg-megállunk, majd valami megmagyarázhatatlan belső erőtől vezérelve sietni kezdünk, visszafordulunk, előre-hátra megyünk, vissza-visszatérünk egy-egy elhagyatott szobába. Nincs előadó, aki szórakoztasson, ez most a mi „felelősségünk”, nekünk kell megoldanunk ezt az élményt. Szokatlan nem-cselekvés a befele figyelés, amire Somló Dávid performansza kényszerít minket.

Ennek az „előadásnak” nincs nézője, ennek az eseménynek csak résztvevői vannak. Attól a pillanatól fogva, hogy átlépünk a küszöbön, az aktív fél pozícióját vesszük fel. Mintha mindenki megduplázódna: egyszerre válik cselekvővé és megfigyelővé.

Olyan értelemben vagyunk nézők, vagy megfigyelők, hogy végig befele figyelünk, meditálunk. Egy beavatási rítuson veszünk részt: Somló Dávid kezei alatt válunk mi magunk is interdiszciplináris alkotókká.

A lepusztult tér szubjektívvé válik, mindenkinek saját magát kell kivetítenie: az adott néző a saját ritmusának, terének, cselekvésének szemlélője. Ez a rítusokra jellemző köztes állapot mesterséges előhívása: megkettőződött lét, színházi eszközökkel.

Nem nehéz párhuzamot vonni egy hagyományos előadás és a Kerengő között: mindkettő résztvevői az aktív előadók és a passzív nézők, azzal a különbséggel, hogy ebben a performanszban egyazon személy válik egyszerre előadóvá és nézővé. Mondhatnánk, hogy ebben a kifordított szituációban egyedül Somló Dávid helyezkedhetne kívül és saját alkotásának külső nézőjeként lehetne jelen, de egy adott pillanatban ő is beáll közénk, ugyanúgy követi a kijelölt útvonalat és hangszóróval a kezében bolyong a térben.

ker3

Hogyha már a (kő)színház kontra performansz párhuzamnál tartottunk, mint egy jó előadásnak, elérkezik ennek a rituálénak is a katarktikus pontja: a jelzés hallatán a hatalmas terület különböző pontjairól a közös körbe igyekszik mindenki, hogy ott, szűkebb, meghatározott térben együtt létezzünk. Az eddig magányosan, meditálva bolyongó szereplők (azaz mi) most önkéntelenül kapcsolódni akarnak egymáshoz: megosztják a saját hangszórójukból kiszűrődő hangot, megismerkednek egymás hangjaival, és végül közös hanginstallációt alkotunk, amíg el nem némulnak a hangszórók.

  1. (zápor)

(Vége a Kerengőnek. Az elnémult hangszórók hangját tompa, monoton hang váltja fel. Kint újból eleredt az eső. Tovább állunk az ablakban-ajtóban és nézzük csendben.)

Somló Dávid: Kerengő

Arccal a halnak projekt, Artus Kortárs Művészeti Egyesület

Artus Stúdió, 2017. május 12.