Jegyzet

Balett

Péter Márta: Balett-parádé, körítéssel

Magyar Nemzeti Balett: Klasszik 47˚N19˚E

A Magyar Nemzeti Balett, és vele a Magyar Állami Operaház „megreformálására” gondolva, a régi mondás is eszünkbe juthat: a műtét sikerült, a beteg meghalt.

A Nemzeti Táncszínház és a Magyar Nemzeti Balett együttműködésében nemrég mutatták be a LOL estjét, és máris itt az újabb premier, az ugyancsak szokatlan című Klasszik 47˚N19˚E, amely a programfüzetben olvasható műfaja szerint modern balett-est két részben.

etud1Etűdök / Fotók: Nagy Attila / A fotók forrása: opera.hu

Ha a modern szót szigorúan e stílus megjelenésének korszakához kötjük, akkor valóban modernnek mondható egy hetvenéves mű is, például George Balanchine 1947-ben Téma és variációk címmel született darabja, és 1948-as premierjével a most látott Etűdök című koreográfia. De ha a balettművészet, illetve a balettművészi pálya kemény napi tréningjére, a testi készültség mindennapos drilljére, az ezt szolgáló gyakorlatok precíziójára, véres rutinjára gondolunk, akkor majdnem azt mondhatjuk, hogy ezek a művek, különösen az Etűdök, egyben a balett műfajának kiáltványai is, amelynek szavatossága, amíg e műfaj létezik, nem jár le. Ráadásul még ma is előfordulnak olyan termékek, amelyekre az van írva, hogy „szavatosságát korlátlan ideig megőrzi”, amit azért a világ jó néhány egykori festő- és szobrászművészéről, zeneszerzőjéről, írójáról, költőjéről, filozófusáról, gondolkodójáról elmondhatunk. Vagy mindegyikük elavult? Műveik kidobandók? A korlátlan idejű szavatosság ugyan egyre ritkább, hiszen ma a felpörgetett fogyasztás a cél, kulturális téren is, a tudatlan fogyasztónak pedig mindig az új, és még újabb valami kell (ha az régi portéka új köntösben, akkor is), mert így van programozva. Az egészben pedig az a „szép”, hogy ezt észre sem veszi.

etud2Etűdök

Igaz, bármelyik társulat félresöpör egy szakmailag problematikus, indulatból kelt rövidke szöveget, pláne ha az fajsúlyában messze a bírálandó teljesítmény alatt marad, de azért van egy-két dolog, amit hosszútávon mégsem lehet. Mert, bár a „nemzeti” státusz sok mindenre kötelez, például lehetővé teszi olyan, minőségileg is nagyformátumú repertoár kialakítását és fenntartását, amely éppen a nemzeti tradíciókban gyökerezik vagy a balettműfajt alapvetően meghatározó művekben fejeződik ki, és amelyet a „nem nemzeti” társulatoktól sem formailag, sem létszámuk miatt, sem financiális okokból elvárni nem szabad. A két szegmens egészen más feladatot teljesít. Ugyanakkor van egy igen lényeges közös kötelességük is; semelyik társulat – és társulati/intézményi vezető – nem engedheti meg magának a téves informálást, például egy felújítás premierként való meghirdetését, s vele korábbi bemutatók letagadását, hiszen ez sajátos mentális állapotról vall, ami gyakran társul etikai-morális problémával is.

tema1Téma & Variációk

A Klaszik 47˚N19˚E előadására készülve ugyanis – bár ez most nem divat – kutakodni kezdtem a jelzett darabok előtörténetéről, korábbi bemutatóiról, előadóiról, recenzióiról, etc. Hamar feltűnt, hogy az Etűdök kapcsán az eredeti, 1948-as dán premier mellett a különféle interjúkban, nyilatkozatokban, és ezekkel összhangban a műsorlapokon, illetve a műsorfüzetben is, legfeljebb a Festival Ballet 1962-es vendégszereplésével megismert előadást említik, amelyet rendre a 2014-es magyarországi bemutató követ, semmi több. Mintha Lander darabjára gondolva jó félévszázadon át semmi nem történt volna az Operaházban. Azonban személyes emlékeim voltak és vannak egy jóval korábbi, operaházi balettművészekkel látott magyar előadásról. Az emlékeimet megerősítő információkon túl pedig máig olvasható írásbeli dokumentumok is bizonyítják, hogy a Carl Czerny zenéje nyomán Knudáge Riisager szerzeményére készült Harald Lander-koreográfia, az Etűdök magyarországi premierje 1973. május 20-án volt. És a bemutató kapcsán Orosz Adél, Keveházi Gábor, Pongor Ildikó, Dózsa Imre, Havas Ferenc, Csarnóy Katalin, Sterbinszky László és Forgách József nevére is illik emlékezni, részben a korabeli fotók miatt is. Vagy a sorolt művészek életéből az említett időt törölték?

tema Foldi OlahTéma & Variációk / Földi Lea és Oláh ZoltánÉs mit szólnak ehhez a mostani „premieren” is közreműködő egykori táncművészek, vagy a legújabb operai táncos eseményen is jelenlévők, akik balettművészként élték meg az említett korszakot? Netán az MMA tagsággal párhuzamban az emlékezet is kontraszelektívvé nemesül? Esetleg valaminek a reményében önként állnak be a sorba? Vagy azért hallgatnak, mert féltik az elért helyzetüket? A kérdés, sajnos, sok alkotónak és előadónak szól/na, de minden zugban akad egy tükör.

Egyébként a fentebb írtak remek analógiájaként jelent meg az Etűdök egyik képe, amelyben a balerinák egy átlósan, vagyis diagonálisan elhelyezett rúd mellett gyakorolnak, ám csak a lábukat világítják meg, a felsőtestük fejükkel együtt sötétben marad. Bármilyen fájó is az uniformizált lényeget kiemelő világítás, sajnos, a valóságot mutatja. Az egyöntetűen dolgozó testi gépezeteket, amelyek lényegi feladata, hogy semmiben se térjenek el másoktól, tehát legfontosabb célja az azonosság élményének megteremtése. Ez pedig messzemenően sikerül is, és a nézők is ezt honorálják, hiszen a taps a virtuóz forgásokon és ugrássorozatokon túl elsősorban a nagy létszámú unisono képekre csattan föl. Ahogy olvasni, az emberek zöme szereti a katonai parádékat, ahol egyszerre lendülnek a lábak.

Talán nem is véletlen, hogy a balett a cári Oroszországban vált a kiválasztottak kultúrfogyasztási cikkévé, életmódbeli trendjévé – ám most mellőzük a szentpétervári és a „moszkovita” stílus társadalmi különbségeit, úgy tűnik, az utóbbi amúgy is efemer jelenség volt, győzött tehát a cárizmus, persze, bizonyos moszkovita elemekkel felturbózva. Amint az is egyértelmű, hogy a balett ma is elsősorban a nyugati és keleti nagypénzűek szórakozása, hiszen csak ők lehetnek azok a szponzorok, akik pénzügyileg megteremtik a Solymosi Tamástól is hangsúlyozott drága színpadi hátteret, a gazdag díszletet és jelmezkollekciót, vagyis a javarészt szegény, testével szolgáló táncos klasszikus revüjét. Mert a táncosoktól nem kell félni, miattuk nem lesz az Operaházban sztrájk; rövidke, ám állandó készenlétben telő szakmai életükben megmaradnak proletárnak; eszközük a csupasz a test, ám e testet nagyon szeretik a színpadon megmutatni. És ez is egy függés, lehet becsülni, de lehet vele manipulálni is.

A klasszikus nagyrevü kiváló példája volt a Pjotr Iljics Csajkovszkij zenére írt G. Balanchine-koreográfia, a Téma és Variációk. Sőt, ez a mű a balettklasszika formai alakzatait ragozta Balanchine abszolút zenei alapú mértéke szerint, amelyben az előadók többnyire táncos gépezetként funkcionálnak. A tizenkét-féle módon előadott alaptéma így természetesen nem hozhatott tizenkét eltáncolt karaktert, Balanchine absztrakció felé mozduló fantáziáját egyébként sem túlzottan érdekelték a karakterek, miközben a magyar előadók sajátos pozitívumaként éppen a karakterformáló készség emelődik ki. Mindezért most eléggé felemásan hat a dicséret, miszerint a táncosok kiválóan működtek. Ezzel el is értünk a balettigazgató céljához, amely „a fontos értékeket hordozó, világszínvonalú magyar balett műsoron tartása, megfelelő arányban vegyítve a nagy, nemzetközi, klasszikus balett repertoárral, amely alapigénye a legnagyobb és egyben egyedüli magyar klasszikus balettegyüttesének”. (forrás: Könczei Árpád Magyar Táncművészet 2015 címmel készült összefoglalója az MMA megbízásából, amely anyagban a kérdésekre Solymosi Tamás írásban válaszolt.)

tema2Téma & Variációk

Mára persze az olyan szuperlatívuszokat is megszokhattuk, mint a válaszban olvasható „világhírű”, „világhíres”, „világszínvonalú”, amely természetesen mindig a mások számára oly vonzó magyar művészekre, alkotókra és a társulatra vonatkozik. Szóval művészeti téren is nagyon jó helyzetben vagyunk (mint minden másban). A válaszból azért kiderül, hogy a „világszínvonalú magyar balett” társulatának a balettigazgató 2015-ös állítása szerint több mint harmada külföldi, sőt, ha a társulati tagok közül ugyanekkor aktívnak tekintett 80 %-ot vesszük alapul, akkor az arány azt mutatja, hogy a Magyar Nemzeti Balett előadásaiban a külföldiek 2015-ben 43.68% -ban voltak jelen. Vajon máshol miért olyan irritáló az idegeneknek akár jóval csekélyebb jelenléte is? Vajon csak máshol tilos nyugatra tekinteni? Vagy ez a kérdés is státuszfüggő?

tema3Téma & Variációk

Végül is a Magyar Nemzeti Balett, és vele a Magyar Állami Operaház „megreformálására” gondolva, a régi mondás is eszünkbe juthat: a műtét sikerült, a beteg meghalt. És akkor a doktorok minden írást és minden bizonyítékot lesöpörhetnek, elvégre bizonyos pozíciókban mindent szabad. A taktika nagyon régi.  

Magyar Nemzeti Balett: Klasszik 47˚N19˚E (Nemzeti Táncszínház)

Téma & Variációk

Koreográfia: George Balanchine. Zeneszerző: Pjotr Iljics Csajkovszkij. Díszlettervező: Rózsa István. Jelmeztervező: Rományi Nóra. Világítástervező: Solymosi Tamás. Betanító balettmester: John Clifford. Próbavezető balettmesterek: Aradi Mária, Dózsa Imre, Solymosi Tamás, Venekei Marianna.

Előadók: Földi Lea, Oláh Zoltán és a Magyar Nemzeti Balett.

Etűdök

Koreográfus: Harald Lander. Zeneszerző: Carl Czerny, Knudáge Riisager. Művészeti tanácsadó: Lise Lander. Betanító balettmester: Johnny Eliasen, Balettmesterek: Kövessy Angéla, Pongor Ildikó.

Előadók: Sarkissova Karina, Balázsi Gergő Ármin, Leblanc Gergely és a Magyar Nemzeti Balett.

Közreműködik felvételről a Magyar Állami Operaház zenekara, karmester: Kovács János (Téma és Variációk) és Szennai Kálmán (Etűdök).

Művészetek Palotája, Fesztivál Színház 2017. november 16.