Jegyzet

Kortárs tánc

Péter Márta: Játszmán belül, játszmán túl

Tomas Danielis: The game – munkabemutató -

A játékelmélet, vagyis a game theory valójában emberi alapjátszmák sokszoros lehetőségeivel operál…

The Game – munkabemutató címmel került a Bethlen Téri Színház színpadára Tomas Danielis új koreográfiája. (Ehhez képest igen érdekes, hogy egy távol-keleti fesztivál még a munkabemutató előtt programjára vette a darabot. Vajon Danielis nemzetközi árfolyama ilyen magas, vagy jön egy másik kérdés, amely rangos fesztiválok valódi színvonaláról szólna.) Aki Danielis darabját ugyanitt, a nagyjából két héttel korábban zajló 8. Nemzetközi Monotánc Fesztiválon látta, azt az újabb bemutató nem igazán lephette meg, hiszen a néző számára megfogható eszköztára szerint a szóló valamelyest megelőlegezte a mostani darabot.

game1A fotók forrása a Pro Progressione fb-oldala

De valószínűleg csak kevesen emlékeznek a táncos-koreográfus ugyancsak a Bethlenben bemutatott szólójára, amely valamiképp szintén az ön-azonosság kereséséről hozott hírt, ugyanakkor minden furcsa részletével együtt elemelt, és mellé még határozott ízléssel válogatott, a darab gondolatiságát kitágító barokk művek is felhangzottak. Akkori szólójában a szlovák születésű előadó egy táncművészt és táncos-koreográfust ígért; minden megmozdulásával egy kompozíciót, egy valódi művet éltetett. Mindebből most csak egy rövidke, barokk inspirációjú zongoradarab maradt, semmi egyéb. Úgy tűnik azonban, hogy korábbi szellemi útjával Tomas Danielis valamiért nem volt elégedett, talán úgy érezhette, hogy az csak egy szerep, amibe betuszkolta magát, ugyanakkor kérdései válasz nélkül maradtak. Talán ezért is fordul egy racionálisan működő, „interdiszciplináris” megközelítésként (is) felfogható teória felé.

A játékelmélet, vagyis a game theory valójában emberi alapjátszmák sokszoros lehetőségeivel operál (a sémaszerű viselkedéseken túl korántsem mindig sikerrel), ámde matematikai modellek alapján. A teóriáról manapság számtalan könyv és cikk olvasható, és már talán feledésbe is merült, hogy az elmélet tényleges alapjait Neumann János rakta le az 1928-as dolgozatában, majd Oskar Morgenstern „neoklasszikus” matematikussal és közgazdásszal közösen jegyezték a Játékelmélet és gazdasági viselkedés című, 1944-ben kiadott művüket. (A dátumokra érdemes figyelni, az első az un. gazdasági világválság előtti év, a másodikról pedig egy európainak azért komolyabb fogalmai lehetnek.) És még a játékelmélet kapcsán, sajnos, eljutunk az emberi romlottságot pártolóan analizáló kiadványhoz is, amelynek címe: Diktátorok kézikönyve – használati útmutató hatalomgyakorláshoz és hatalmon maradáshoz. S bár a könyv recenziójának szerzője végül néhány pontban kritikáját is összegzi, elég nehéz a játékelmélet kapcsán a „bravózást” érdemlő Kim Jong Il, V. I. Lenin és más nagyságok értékelését olvasni. Ráadásul e „pozitív” értékelés alapján az emberi természettel professzionálisan foglalkozók szerint az e modelleket szigorúan alkalmazó emberiség rég kihalt volna. – A játékelméletben, nyilván a primitív emberi reakciók modellezhetősége miatt, szoktak beszélni a mesterséges intelligenciáról is. Most az „intelligencia” egészen furcsa összefüggésekben használt, a mai kulturális trendbe bebetonozott kifejezését hagyjuk is (hiszen e fogalom az emberiségre generálisan alkalmazható voltában régen megingott), maradjunk a játékelméletnél (amely alapján a koreográfus dolgozott, amit tanulmányoz és kutat), amely magát az embert, a legeslegegyszerűbb primer reakcióira redukálva, matematikai képletekbe gyömöszölte.

game2

Ezek szerint az ember mindössze egy halom képlet, ami bizonyos feltételek mellett – ahogy a lehetőség a koreográfust is megragadta –, a játékelméleti szituációkat a hatalom és a befolyás megszerzésének céljára szűkíti. Pont. Ebben az a legborzasztóbb, hogy ma már a földi emberiség elég nagy hányadát kitevő narcisztikus (és pszichopata, pardon, viselkedészavaros) karakterek a játékelméletnek hívott manipulációt egészen magas szinten, magas pozíciókban is űzik. (Köztudott, hogy a multi cégek a leginkább „befertőzöttek”.) Ugyanakkor az átlagosan tájékozott ember nem is tud róla, észre sem veszi, ezért megingathatatlanul hisz abban is, hogy őt márpedig nem befolyásolhatják.

A tudatosodás során nyilván nagy kérdés, hogy ki és melyik csoportba szeretne besorolódni. De ismeri-e magát az ember, hogy erről dönteni tudjon. Úgy tűnik, egyelőre csak kevesen tudnak erről, így a magukénak hitt alapállásuk, gondolatviláguk, emócióik, érzéseik folyamatosan átejtik őket. Mindenesetre, mielőtt valamilyen témába belemerülnénk, tisztán kell látni Önmagunkat, mindenféle hazugság nélkül. Ezt a munkát persze sokan szeretnék megspórolni, és igazából a játékelmélet kiötlői is az emberek efféle gyengeségét, nem-gondolkodását, szembetűnően egyszerű viselkedési mintáit vették alapul. Ezért úgy tűnhet, hogy valóban egyszerű, lecserélhető részei vagyunk egy grandiózus játszmának, ám mindenféle hitelesség nélkül. Az általános lebutulásban azonban már a „hitelesség” is elfelejtődött. – Szóval, Danielisre és művére/műveire gondolva azt mondhatjuk, hogy a játszmák útja bizony nem kockázatmentes, és végeredményét tekintve, nem csupán a nyertes-vesztes alternatívájára fut ki. Valami sokkal nagyobbat, lényegesebbet kockáztat az ember. Ha egyáltalán érti.

Még egy fontos kérdés a darabbal kapcsolatban: bár a játékelmélet egyszerű helyzetekből indul ki, kérdés, hogy a táncszínpadon megvalósítható-e az elméletnek akár egyetlen szelete is. A játékelmélet a táncosok között kevésbé működő forma, viszont a társulatvezető-koreográfus sokkal többször él vele. De koreográfiát e témából még ő sem igen tud alkotni. Talán ezért is végtelenül egyszerű a táncolnivaló. Néhány szerepcserés helyzetet leszámítva eszünkbe se juthatna a kiinduló pont, és ha mégis ráöntjük a látványra, akkor legfeljebb Danielis személyes útkeresésére, azonosság játszmáira lehet gondolni. Ehhez viszont nem kell manipulálni senkit. De lehet, hogy a koreográfus ezt más tapasztalatok birtokában, másképp gondolja, sőt, ezt a táncszínpadi utat is járhatónak véli. Azonban a táncszínpadi műre gondolva a játékelmélet ebben az esetben is magánügy, belső játszma marad.

The Game – munkabemutató (Cie THOR, FEYN men – Tomas Danielis – Pro Progressione)

Fény: Thomas Jelinek. Zene: Lubomir Drakh Panak. Jelmez: Tomas Danielis. Koreográfus: Tomas Danielis.

Előadók: Fülöp László, Julia Arsen, Riccardo de Simone, Simet Jessica, Tomas Danielis.

Bethlen Téri Színház – 2018. május 30.