Jegyzet

Néptánc

Kádár Elemér: Határtalan Kodály

Magyar Állami Népi Együttes: Tánckánon – Hommage á Kodály Zoltán

Mihályi Gábor nemcsak ihletett koreográfus, táncalkotó, de rendkívül muzikális alkat is. Ezen túlmenően pedig valami hihetetlen rafinériával szövi össze a legkülönbözőbb zenei és táncos alkotók egymástól esetenként nagyon különböző természetű munkáit…

Csodálatosan megújult a Hagyományok Házának, ezen belül pedig a Magyar Állami Népi Együttesnek is otthont adó Budai Vigadó. A népzenész, néptáncos és tárgyalkotó népi kézműves szakma szerelmesei a minden zugában többfunkciós, az eklektikus építészeti elemekkel szépen harmonizáló szecessziós festett díszítményeivel mindenkit lenyűgöző, sok-sok mindennel fel is szerelt épület újra birtokba vételét mindjárt egy magyar-magyar csúccsal, a hazaiak mellett a mai országhatárokon túlról érkezett zenekarokkal, táncegyüttesekkel, a népi kultúra jeles képviselőivel, tudósokkal, közéleti személyiségekkel együtt a Határtalan táncfőváros nevű fesztivállal és nyílt napokkal ünnepelte az intézmény. És végre a saját házában, a saját színpadán is bemutathatta a MÁNE a tavalyi Kodály-emlékévben született, de mindeddig csak külső színpadokon játszott Tánckánon – Hommage á Kodály Zoltán című előadását.

kodaly2Fotók: Dusa Gábor / A fotók forrása a Hagyományok Háza honlapja

Idestova száz éve a zenészek, népzenészek, néptáncosok világában Bartók Béla és Kodály Zoltán neve ugyanúgy megkerülhetetlen, mint Arany Jánosé az irodalomban. Életük történetét, elveiket, munkásságukat, műveiket számtalan módon avatott vagy éppen avatatlan, ihletett vagy éppen ihlettelen személy, elméleti szakember, művész vagy társulat megvizsgálta, elemezte, értelmezte, magyarázta, bemutatta. Tananyag lett belőlük, és ez nagyon veszélyes dolog. A tananyagokat a diákok általában nem szeretik, bemagolják vizsgák előtt, átesnek rajtuk, aztán elfelejtik, és soha többé nem támad kedvük behatóbban is foglalkozni velük. Évfordulók alkalmával mégis újra meg újra szembejönnek velünk. Megúszhatatlanul felmerül ilyenkor sokakban a kérdés: kell vagy lehet erről még bármit is mondani anélkül, hogy közhelyes, unalmas, felesleges szószaporítás lenne? A Magyar Állami Népi Együttes válaszolt a kérdésre, mégpedig kánonban. Tánckánonban. (Figyelemre méltó tömörségű cím, a kánon szó mindenféle értelmével számolva helyes, rokonszenves, akár tényleg csak a táncra, de akár Kodályra vonatkoztatva is.)

kodaly3

Mihályi Gábor nemcsak ihletett koreográfus, táncalkotó, de rendkívül muzikális alkat is. Ezen túlmenően pedig valami hihetetlen rafinériával szövi össze a legkülönbözőbb zenei és táncos alkotók egymástól esetenként nagyon különböző természetű munkáit, hogy végül azok megemelik, megvilágítják egymást, összesimulnak, hozzáadnak egymáshoz, és összeállnak harmonikus, kerek egésszé. Munkái olyanok számomra, mint egy kézzel írott és festett kódex, melyben az irodalom, a képzőművészet, a szellemi tartalom és a varrás, ragasztás, bőrkötés együtt adja azt, amit végül könyvnek nevezünk (Népes alkotótárs-csapattal más is dolgozott már alkalmanként együtt, de Mihályinál ez már rendszerszerű, majdnem, hogy a névjegyévé vált).

Kodály előtt úgy tisztelegni, hogy egyetlen, közel másfél órás előadásban megpróbálni mindent megmutatni, ami a nevével összefüggésbe hozható, nagyon nehéz dolog. Mindezt úgy megvalósítani, hogy a különböző témák, területek ne essenek szét, hogy az összes erővonalak ugyanabba az irányba hassanak, nos, az meg különösen nehéz, hiszen tudjuk, aki sokat markol… Az alkotó, az alkotótársak és a társulat azonban megvalósították ezt. Híres Kodály-művek részletei mellett általa gyűjtött eredeti és általa komponált hangszeres, zenei vagy kórusműben feldolgozott népzenei anyag is erőteljes szerepet kapott, több kiváló zenekar, több népi és klasszikus énekes és a kiválóan éneklő tánckar előadásában.

kodaly4

Közben az autentikus néptánctól a mai, népművészettől ihletett kortárs táncszínházi mozgásnyelvig majd’ mindenből kaptunk egy kis ízelítőt. A legjelentősebb gyűjtésektől és a mester munkásságának különböző területeiről szedtek a koreográfusok, táncosok, zenészek egy-egy csokorra valót: roppant erőteljes silladri, virtusos-trükkös, igazi, férfiasan vetélkedős pásztorbotoló, elemi erővel megszólaló régies muzsika az ezeréves keleti határvidékről, modern harmonizálást bravúrosan alkalmazó, nemzeti újstílus, apa és fia gyönyörűséges cimbalompárbeszéde, zongorajáték… Harangjáték, régi óratornyok bábjainak mozgását idéző pantomim, a világhírű, de itthon lassan feledésbe merülő Kodály-módszer kézjelei… A mennyezetről lelógó kötelekkel megannyi asszociációt (a párkák fonalai, az idő pókhálója, a lant húrjain megszülető zene, lányok hajának fonása, életek szálainak, dallamok, beszéd szálainak egymásba fonódása vagy egészen egyszerűen a hagyományos női munkák stb.) beindító fonó lányok tánca… Intim kamara- és tömegjelenetek váltakozása, hullámzás, örvény, magyar népdalos, erőteljes egyszólamúság, kórusműves kánon, szólamok, ellenpontok...

kodaly5

A nagyon erőteljes hang és a képi világ mellett mindenképpen beszélnem kell arról, amitől ez az előadás számomra igazán különleges, ami miatt ennek az írásnak ezt a címet adtam: Határtalan Kodály. Számos bemutatott zenei és táncos anyag a mai országhatárokon túlról való, és az előadásban nagyon sokféle műfaj és stílusirányzat eszköztára kap és cserél benne helyet. Eleve a díszlet is ilyen: hatalmas kapuk, forgó szárnyakkal, melyek néha bezárnak, súlyos, nyomasztó falként magasodnak a táncosok mögött/felett, de aztán kinyílnak és átjárhatóvá válnak, mint az égbolt Kodály karlendítése következtében, Kányádi Sándor versében: „be már örökre / nem borulhat / lendül a karja nyílik / sugarasra az ég és / hozza már a galamb / hozza az olajágat…” Erre a határtalanságra, az egyszerre a dolgok előtt és mögött is jelenlévő párhuzamos igazságokra, a hagyománykincs jelenlévő, ősi, de jövőbe mutató természetére mutatnak, erősítenek rá a vetített képek, az animáció és a kifordítható, ide-oda hajtható, tűzhető, többfunkciós, egyszerűségükben nagyszerű jelmezek is.

kodaly6

Amikor a Magyar Állami Népi Együttesről van szó, akkor tán szót sem érdemes erre is vesztegetni, hiszen ez természetes, de miután nem ehhez vagyok szokva, és mert ama szombati napon a Hagyományok Háza színpadán láttunk mást is, én bizony szóvá teszem: számomra külön öröm, hogy egy lassú, mély térdhajlításban végrehajtott mozdulatsor, netán közben, a megállásban vagy a kitartott állóképekben ezeknek a táncosoknak nem remeg a térdük, nincs ingadozás, hadonászás… A tánc pontos, erős, vagy épp gyöngéd, a jelenet természete szerint, a gesztusok, a mimika természetes.

Amit el kell még mondanom: a frappánsnak szánt finálé kicsit hosszadalmas, a közös éneklés a közönséggel a végén annak külön felkonferálása miatt már-már erőltetett, megtöri az előtte önkéntelenül kirobbanó vastapsot. Itt, de csak itt éreztem azt, hogy talán egy picivel többet próbált markolni az alkotó, mint amennyi éppen elég lett volna.

Tánckánon – Hommage à Kodály Zoltán

Zene: Bartók Béla, Kodály Zoltán, Kelemen László, Pál Eszter, Pál István Szalonna, Pál Lajos. Zenekarvezető: Radics Ferenc. Látvány: Molnár Zsuzsa. Jelmez: Szűcs Edit. Animáció: Soós Andrea. Koreográfusok: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Orza Cālin. Tánckarvezető: Kökény Richárd. Tánckari asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Ágfalvi György. Koreográfus-rendező: Mihályi Gábor.

Közreműködik: ének: Brassói-Jörös Andrea, Pál Eszter, Hetényi Milán; felvételről: Bösze Tamás, Czébely Beáta, Bolya Mátyás; valamint a Magyar Állami Népi Együttes Tánckara és Zenekara.

Az előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója.

Hagyományok Háza, 2018. október 6.