Jegyzet

Kortárs tánc

Kutszegi Csaba: Madarak, békák, emberek az áramlatban

FLOW 3. –

Az immár harmadik FLOW Fesztivál kínálata mintha az emberi önazonosság témáját járta volna körül…

A múlthéten két dolog tartotta izgalomban Sepsiszentgyörgyöt: az M Studio FLOW Fesztiválja és a november közepén errefelé igen szokatlan langyos, tavaszias napsütés. Ahogy a helyiek mondták: ilyenkor rendesen már hóban kéne gázolnunk…

ketvargyasileventeKözép-Európa Táncszínház: Special Society / Fotó: Vargyasi Levente

Hogy ez már a klímaváltozás-e, ahhoz nem tudok hozzászólni, maximum a színpadi atmoszférateremtéshez konyítok valamelyest, ez utóbbi egyébként abban hasonlatos az előbbihez, hogy mind a kettő képes jéghegyeket megolvasztani. Történt is ilyesmi a napokban az amúgy bájos nyugalmával elbűvölő székelyföldi kisvárosban. Például a Közép-Európa Táncszínház fergeteges Special Society-előadásán igen nagy és állandó volt a hőingadozás: egyik pillanatban finom, szexi gesztusok, érzéki sóhajok forrósították a levegőt, a másikban meg hidegzuhanyként érkező, lehengerlő őrületet zúdítottak vad hordák a nagyérdemű nyakába. De ne gondoljuk, hogy az előadásban a csábos érzékiség a tündöklően szép hölgyek osztályrésze, a vad felfokozottság pedig csakis a férfiak specifikuma… Nem. Mindkettőből mindkét nem bőven kiveszi a részét. Mert ahol valóban szabad az önvizsgálat, az önmegismerés, az olyan „különös társadalomban”, ahol az elvárt, kötelező szerep-megfelelés helyett a szabad polgárok simán és természetesen önmagukat adhatják, ott bizony bármi megtörténhet. Még az is, hogy az emberek az állati ösztönviláguk hevítette vad vágyaikat a művészetfogyasztásban élik ki, miközben a napi gyakorlatban egymással békében, nyugalomban élnek.

Az immár harmadik FLOW Fesztivál kínálata mintha az emberi önazonosság témáját járta volna körül, pedig Márton Imola, az M Studio művészeti vezetője, a fesztivál megálmodója és létrehozója nem tematikusan válogatott.

variationsbarabászsoltM Studio: Variations: no.1 / Fotó: Barabás Zsolt

Természetes, hogy a nyitás lehetősége a házigazda M Studióé volt: az első napon az egészen friss darabjukat, az Ermira Goro koreografálta Variations: no.1-et játszották el. Az alig több mint kéthete, október 30-án bemutatott koreográfia tényleg még ki sem hűlt, Erdély máig egyetlen mozgásszínházi társulatának színész-táncosain még az újdonság kiváltotta öröm érződött, annál is inkább, mert az egyebek mellett az angol Dv8 társulatában szocializálódott görög koreográfusnő kompozíciójának egyik sajátossága éppen az, hogy nem lehet kétszer ugyanúgy előadni. Érdekes, hogy a vasárnap esti záró produkciónak, az Emanuel Gat Dance Works/Sacre-estjének egyik táncosa, Michael Loehr a közönségtalálkozón ugyanezt hangsúlyozta: munkájuk lényeges eleme az, hogy sohasem egyforma két előadásuk, mert a színpadra került eredmény mindig a táncosok adott hangulatától, lelkiállapotától függ erősen. Ha nem így volna, elveszne a táncból a személyesség varázsa. Ermira Goro az M Studio csapatával odáig ment, hogy csak alaphelyzeteket teremtett, amelyekben aztán hagyta a táncosokat egyéniségük szerint improvizálni. Aztán kiválasztotta a legjobb pillanatokban született legjobb megoldásokat, rögzítette azokat, és belőlük összefűzte az előadást. Nincs mit csodálkozni azon, hogy az így készült koreográfiát az előadók ugyancsak magukénak érzik.

gobiritavargyasileventeGóbi Rita a szakmai beszélgetésen / Fotó: Vargyasi Levente

Azon sem lehet csodálkozni, hogy a világhírű Josef Nadj (a délvidékről származó Nagy József) a Mnémosyine-t, és földije, a nála több generációval fiatalabb Góbi Rita a Volitant-t (a magyar címe: Reptében) szintén nagyon magáénak érzi: ugyanis mindkettő az előadó által koreografált szólóalkotás. A két előadás ebben igen, de semmi másban nem hasonlít egymásra. Nagy József (akinek generációjába jómagam is tartozom) évtizedek óta következetesen járja a saját útját, dacára annak, hogy régi alkotó- és előadótársai közül már egyik sem tart vele. Beszédes az is, hogy egyszemélyes performanszában egy életnagyságú, maga készítette bábu a partnere, és – ahogy a tárlatvezetéses közönségtalálkozón elárulta – az is a saját alteregója. Persze készít együtteseknek is előadásokat (a tavalyi miskolci Horizont Fesztiválon például a szlovén Enknapgroup érkezett a híres Pekingi kacsa nyomán készült Sötét frigy című előadásával), de a koreográfus magánbeszélgetésben nem titkolta: Nyugat-Európában is egyre nehezebb összehozni egy jó csapatot, mert mindenki túlvállalja magát, és a fiatal táncosok zöme már maga akar koreografálni magának. (Eddig hajlamos voltam azt hinni, hogy ez „magyar betegség”, de úgy látszik, az egész világ errefelé megy.)

josephnagyNagy József (balról) / Fotó: Vargyasi Levente

Mindenkinek joga van persze úgy alakítania az életművét, karrierjét, ahogy maga látja jónak, de nagy hiba lenne, ha a nagyjózsefek rajtuk kívül álló okok miatt nem tudnák megmutatni, mi van még a tarsolyukban. Habár, a Mnémosyine tanulsága is az, hogy Nagy József – vagy így, vagy úgy – ha akarja, megmutatja. És nagyon érdemes megnézni (az emlékezés múzsájának megidőzése ürügyén), hogyan szedegeti fel az európai színházcsináló (konkrétan: elgázolt békatetemek gyűjtögetése révén) gyerekkora magyarkanizsai színterének emlékdarabkáit, hogyan lesz a békahullákból és az útmentén eldobált tárgyakból fotósorozat, majd mindezekből ma is friss egyszemélyes mozgásszínház.

Góbi Rita érthető okokból nem az eltűnt idő nyomában kutakodva keresi az önazonosságát, hanem még számára is ismeretlen tartományokat akar meghódítani mozdulataiban, testében, saját belsőjében. Szárnyalni szeretne, ki akar lépni a korlátai közül. Ehhez a lélekmadarak szimbolikus megjelenítésénél jobb módot nem is találhatott volna. Góbi testével-lelkével, nem túlzás, minden porcikájával azonosul az ábrázolt jelenséggel, tollat éppen nem növeszt, de a madárság eszenciáját megmutatja. Testének, képzettségének minden különösségét latba veti, mozgósítja, ennek eredményeként markánsan eredeti alkotás jön létre, amely hatni tud másokra, mert – ha elvont is az üzenet – külső szemlélő is tudja értelmezni, olvasni a látottakat.

Persze az értelmezhetőség viszonylagossága a Góbi-koreográfia esetében is fennáll, ahogy a már említett KET-előadás, a Special Society esetében is. És ha csoportban keresi az ember az önazonosságot, még bonyolultabb a képlet, hiszen az ember életében az egymásra szerveződő vonatkozási csoportok újabb s újabb identifikációs lehetőségeket kínálnak, melyek mint szaporodó befolyásoló tényezők inkább hátráltatják az önazonosság megtalálását. A Special Societyban például ugyancsak gyönyörködhetünk a tömegmédia hisztériakeltő hatásában, de abban már korántsem lehetünk biztosak, hogy a hisztérikus rajongók belül is azonosak a külső viselkedésükkel.

sacreEmanuel Gat Dance / Works / Fotó: Vargyasi Levente

A fesztivál utolsó előadása láthatóvá tette, hogyan határozza meg a stílus, az életérzés egy közösség jellegét. A franciaországi csapat, az Emanuel Gat Dance különböző nációkból származó tagjai egyben jól láthatóan azonosak voltak: mindannyian sallangmentesen önmagukat adták, és ezt igen laza természetességgel élték meg. Ez a hétköznapi filozófia és praxis leginkább a különböző műrészletekből összeszerkesztett Worksben (az est első darabjában) vált esztétikai tartalommá. A második rész, a budapesti közönség számára már nem ismeretlen Sacre-koreográfia mélyebbre nyúl, és szigorúbb szabályok szerint működik. Abban küzdelem, viaskodás zajlik a csoport tagjai között, egy kiválasztottat a végén ki is rekesztenek, de talán éppen azért, hogy a csoport lényegesebb, összetartó erőként működő értékeit megtarthassák.

Fesztiválozni más, mint alkalmanként elmenni színházba. Az ember, ha végignézi egy fesztivál műsorát, önkéntelenül párbeszédbe keveredik a látott műalkotásokkal. A felmerülő kérdések és a rájuk adható válaszok persze egyénenként igen eltérőek lehetnek. Egy azonban biztosnak látszik (van rá sok példa): ha a felek (a művek és a befogadók) színvonalasan kommunikálnak egymással, a rendszeres eszmecsere lassacskán – mindkét fél részéről – elemi igénnyé fog válni.

FLOW Fesztivál, Sepsiszentgyörgy, 2019. november 12-17.