Jegyzet

Kortárs tánc, Képzés, Leonardo

Petrova Mira: A ponderosai csoda

Ponderosa Movement & Discovery 2013 – JEGYZET I.

mary leadEleinte nem volt könnyű levakarnom a tekintetemet egyes személyek szimplán külső megjelenésükből adódó fókuszvonzó jellegéről, és igyekeztem minél hosszabbra nyújtani a kiadott feladat viccként történő értelmezésének időszakát is. De korántsem viccről volt szó.

 

Ponderosa Movement & Discovery 2013 – JEGYZET I.

Eleinte nem volt könnyű levakarnom a tekintetemet egyes személyek szimplán külső megjelenésükből adódó fókuszvonzó jellegéről, és igyekeztem minél hosszabbra nyújtani a kiadott feladat viccként történő értelmezésének időszakát is. De korántsem viccről volt szó.

 

Ponderosa, egy öt és fél hektáron elhelyezkedő régi farm Németországban, Berlin vonzáskörzetében, attól egy-két órányira északra, Eberswalde és Angermünde között. Az ember azt hinné, ha egy efféle művésztelep a spontaneitás és improvizáció erejével, a felkészülés szükségességével a káoszra és őrültségre, valamint az „itt bármi megtörténhet" jeligével reklámozza magát, akkor aligha számíthatunk komoly szakmai munkára és fejlődési lehetőségre. A békés együttélés a farmon, a környék adta kirándulási és pihenési lehetőségek, valamint az olyan témákhoz kötött programok, mint a BITCH camp ("cserfes" tábor - a szerkesztő szabadfordítása), vagy WHICH workshop (boszorkány műhelymunka) még inkább megerősíti bennünk azt a kezdeti feltételezést, hogy itt bizony a mai világba illeszkedve, a művészet kizárólag pénzkeresésre összpontosított felhasználásáról, valamely háttértudás és értékelhető ismeretanyag nélküli, nyaralással egybekötött marketingötlet sikeres felfuttatásáról van szó.
Tévedés. Ponderosa a világ minden tájáról érkező, eltérő szakmai háttérrel és világlátással rendelkező, kivételes tehetségű és személyiségű művészeket egybegyűjtő helyszín, ahol valóban bármi megtörténhet, valóban kiszámíthatatlan és rejtélyes a hangulat, és az idelátogatókat előbb vagy utóbb, de valóban fenomenális érzések kerítik hatalmukba, ha akarják, ha nem. Na, de ne rohanjunk ennyire előre. Ennek felismeréséhez még sok megrendítő lelki válságon és felejthetetlen pozitív hullámon kell átesnünk.
A fent említett kezdeti benyomások miatt, saját elhatározásomból soha nem részesültem volna a ponderosai csodában, és ez még inkább megerősít abban a hitemben, hogy az ember életét meghatározó események nem a véletlen szikrái. Az OFF Alapítvány Táncosok Szakmai Gyakorlata 2012-2013 programjára, a lekésett pályázati határidő egy hetes meghosszabbítását követően, az utolsó napon végül mégis elküldtem a jelentkezésemet...

porch2

P.O.R.C.H / fotók: ponderose-dance.de


Ahogy megérkeztem a farmra, rögvest az immár harmadik éve megrendezésre kerülő, közel húszfős P.O.R.C.H (Ponderosa Ongoing Research Collaboration Happenings) Performance modul csapatának első találkozójára csöppentem. Azt követően, hogy némi tájékoztatás gyanánt tovább erősítették bennünk a már e-mail-ben is jelzett felfordulás és érthetetlenség, a totális káosz bizonyosságát, kertben performálásra invitáltak. Eleinte nem volt könnyű levakarnom a tekintetemet egyes személyek szimplán külső megjelenésükből adódó fókuszvonzó jellegéről, és igyekeztem minél hosszabbra nyújtani a kiadott feladat viccként történő értelmezésének időszakát is. De korántsem viccről volt szó. A másodpercek alatt „állatkertté" változott növénykertben a résztvevők azonnali, láthatóan igen élvezett teljes, könnyed alkalmazkodása engem is arra késztetett, hogy a kert közepén tátongó kádban talált korommal egy szintén ott meglelt fiút elkezdjek befesteni. (Jézusom, mi a fészkes fenét csinálok itt?) Az oktalanul furcsa hangokat hallató (értsd: idiótán vihogó), ideges vagy épp őrülten tomboló társaság viselkedése teljesen megdermesztett. Idővel a napsütés és az új „játékszereket" felmutató kerti móka egy-egy röpke gondolat erejéig mégis feledtette velem a jelent, vele a gátlásaimat, a megfelelni akarást az elvárásoknak, az erkölcsi parancsokkal teli hétköznapjaimat, és hirtelen újra szabad gyerek lettem – egyre több korommal és vidámsággal a bőrömön.
Az első hét Miguel Gutierrez ezoterikus érzékelést kutató, önelemző, exhibicionista, megfelelni akarásnak ellenszegülő wokshopjával indult. Miguel egy kettéágazó, többigazságú világfelfogásban kutatja a művészremete és társadalmi szörnyeteg, az újonnan felfedezett érzékelések és a hagyományos tudásanyag kizárásán alapuló munka, valamint a sikerre törekvés túlhajszolásának a sikertelenség szándékos megélésén keresztüli felismerésének kettősségét. A hét minden napján visszatérő, rendszeres gyakorlat volt a hangképzés helyének vizsgálata, az éneklés, a test és a lélek ellazulását célzó meditáció, a hétköznapi egyszerűsítéssel masszázsnak is nevezhető bodywork és a continious movement and writing (folyamatos mozgás és írás). Ezeket egészítették ki a szólóban, valamint kisebb vagy nagyobb csoportokban, illetve konkretizáltan duettek és triók kialakításával kutatott különböző tér-, idő- és közönségváltozásokat, valamint az ezekkel kapcsolatos külső-belső megfigyeléseket célzó kísérletek. Legtöbbször úgy éreztem, hogy ha sikerül is megbirkóznom az általam megszokott intenzív bemelegítés és technikai tréning hiányával, aligha leszek képes valaha is megérteni, mit is kutatunk pontosan a folyamatos mozgásfeladatainkkal. Foghatom a több mint hatvan fő eltérő angol akcentusából következő nyelvi nehézségeimre, vagy az akklimatizálódás időigényére is, de sokszor egyszerűen csak belefáradtam abba a küzdelembe, amit ez a fajta szokatlan munkamódszer és önelemzés kívánt. Közben észre sem vettem, hogy már jócskán belemélyültem saját személyiségem boncolgatásába, ami elindította azt a bizonyos később kiteljesedő megnyílási, megértési folyamatot, amelyben azért még mindig dominált a taszító, érthetetlen, megjátszottnak vélt magatartásmódok külső megfigyelőjének kételye. (Ez még mindig csak az első hét! Hogy fogok kibírni még hármat? Miért nem gondolkoztam mielőtt fejest ugrottam az ismeretlenbe, ahol csupa tudatlan, tánchoz nem értő, magát művésznek tituláló bohóc tevékenykedik?)

miguel-950px

Miguel Gutierrez


Már negyedik napja voltam Ponderosán, amikor aznap reggel úgy keltem fel, hogy sikerült meggyőznöm magam: képes leszek letölteni a „büntetésemet". A kezdeti hazautazást és szerződésszegést kóstolgató gondolataimat a környezet lebilincselő szépsége és inspirációja, a nemzetközi kapcsolatépítésre és más kultúrák megismerésére való nyitottságom, valamint a három gyönyörű próbaterem nyújtotta önálló munka lehetősége végérvényesen elhessegette.
Az első workshop és egyben az első hét végére az alábbi konklúziókra jutottam. A program peformanszjellege ellenére a bemelegítés és a technikai gyakorlatok hiánya felbosszant, viszont ezzel egyetemben saját, önálló „pótlásra" is motivál, és ez nagyon fontos, aranyat érő, akaraterőt fokozó képesség birtokába juttat. Kifejezetten nehéznek, de épp ezért építőnek is tartom az alkalmazkodást a test meditációk, vagy hosszabb relaxációk, írásfeladatok, diskurzusok következtében ellazult állapota és az intenzív igénybevétel közötti éles váltásokhoz. A continious movement feladatokban szinte kivétel nélkül az ösztönös improvizációs szokásaim megmásítását, a kényelmes, jóleső mozgások továbbfejlesztését, a nem várt, a testem számára még ismeretlen „szavak" általi szókincsbővítést céloztam meg. Mindez némi örömmel töltött el, de továbbra is kizárólag az agykontrollnak és az intelligens gondolkodásra törekvésnek, a helyzet minél teljesebb, hasznosabb és megfontoltabb megélésének tudtam be az eredményeket, alábecsülve és teljesen őrültnek tartva az itt egybegyűlt társaságot.

mary 01

Mary Pearson: FAILURE


Ezen a hétvégén láttam az első, teátrális „hozzávalókkal" rendelkező, időtartamát tekintve is komoly performanszt Mary Pearson, Liverpoolból idelátogató rezindens előadásában, FAILURE címmel. A bejáratnál az előadás fő színpadi kellékét is képző babszemeket osztogattak, mindenkinek annyit, ahány beteljesületlen vágya van. Mary nemcsak megragadó mozgásával, de színészi, énekesi és komikusi képességével is elkápráztatta a közönséget. Ez a komplex színpadi kép és sokoldalú, érzelmes, őszintének, természetesnek tűnő önkifejezés késztetett arra, hogy miközben Mary afféle példaképemmé vált, új, beteljesületlen álmokat leljek a stúdió padlóján elszórt további babszemek begyűjtésével, és első ízben beismerjem korábbi előítéleteim megalapozatlanságát. (Lehet, hogy mégis értékes és képzett művészek társaságát élvezhetem az ittlétem alatt?) Mary a testével a talajon babszemekből alakzatokat és szimbólumokat formált, amihez mindig egy monológ, mimikával és gesztusokkal, esetleg énekkel tarkított történet is párosult, melyet a színpad első felében, kilépve a hátsó, „szótlan tánctérből" mutatott be. Ezekben valós élethelyzetek, szerelmi csalódások és érzelmi, személyiségbeli kettősségek, a világban boldogulás nehézségei és a küzdelmek ellenére kapaszkodóként szolgáló hit táplálta csodák jelentek meg. Talán az alábbi idézet jellemzi legjobban az előadás őrültségből, nyitottságból, negatív tapasztalásból eredő, bátorságot adó, humoros stílusát:
„Mégis minek csináljak előadást, ha gyerekeket is csinálhatok?"

(folyt. köv.)

Ponderosa, 2013. július 15.

A cikk megírására az Off Alapítvány Leonardo programja teremtett lehetőséget.