Turbuly Lilla: Elcserélt fejezetek
Miskolci Balett: Anna Karenina -
Egy táncelőadás különösen alkalmas műfaj arra, hogy az Annát körülvevő társadalmi közeg változását, a kirekesztődést onnan érzékeltesse, és ezzel a lehetőséggel Velekei László koreográfiája jól is él. Vannak nagyon szépen megoldott, emlékezetes jelenetek. Ilyen az első felvonás vége, amikor ez a – két sorba rendeződő – kitaszító közeg alkotja a síneket.
A Miskolci Balett repertoárján több klasszikus irodalmi mű táncátirata is szerepel. A Rómeó és Júlia mellett regényadaptációkat is színpadra állítottak, így A nagy Gatsbyt és a Don Quijotét (QuiXote címmel), de előadás készült Fellini filmklasszikusából, az Országúton-ból is. Ebbe a sorba illeszkedik új premierjük, az Anna Karenina.
Kovalszki Boglárka / fotók: Éder Vera
A néhány éve alakult vidéki balett-tagozatok számára – és ilyen az évtizedes előzmények után, négy éve alapított miskolci is – létfontosságú a bázisközönség kiépítése. Ehhez pedig jó alapot teremthet, ha olyan darabokat állítanak színpadra, amelyek ismert témájuknál fogva meg tudják szólítani a kortárs balettel, kortárs tánccal eddig nem, vagy ritkán találkozó, de irodalom- és színházszerető közönséget. Ugyanakkor Miskolcon teret engednek a kísérletezésnek is, ahogy azt a mai, őrült, töredezett életünkről szóló Fenevadak is bizonyítja.
Kovalszki Boglárka és Dragos Dániel
Ha a Háború és békéről – Woody Allent idézve – elmondható, hogy „Oroszországról szól”, akkor az Anna Karenina történetéről is mindenki tud annyit, hogy egy házasságtörő asszony öngyilkosságba torkolló kálváriája. Az előadás a fő történetszálra, Anna és Vronszkij szerelmére, Anna családjának széthullására koncentrál, de megjelenik benne a Kitty–Levin szál is. Van benne azonban egy komoly dramaturgiai csavar, ami az előadás egészét meghatározza, nevezetesen, hogy „felcserélik” a két felvonást, vagyis az első felvonás már Anna (Kovalszki Boglárka) és Vronszkij (Dragos Dániel) szerelmének hanyatló szakaszát követi, és az öngyilkossággal végződik, majd a második felvonás visszaugrik a történet elejére. Így az előadás azzal ér véget, hogy Anna boldog és szerelmes. Hogy ettől pontosan mi változik a néző fejében, mennyiben lesz más az egész előadás végkicsengése, azt nehéz megmondani, de más lesz. A befogadó gondolhatja ezt erőltetett, nézőt megzavaró újításnak, de gondolhat arra is, hogy így nagyobb hangsúlyt kap Anna tetteinek következménye, vagy éppen ellenkezőleg: az optimista vég marad meg a nézőben. A cselekményből még egy momentum nem tűnik teljesen világosnak: Kocsis Andreát csak a színlap alapján tudtam Vronszkij anyjaként azonosítani, a koreográfia alapján inkább tűnt testvérnek vagy barátnőnek, még akkor is, ha a jelmez bordó színe és a kalapja jelezte idősebb korát. Összességében azonban a történet azoknak is követhető és átélhető, akik nem ismerik az alapművet.
Mohai Cintia és Bolla Dániel
Egy táncelőadás különösen alkalmas műfaj arra, hogy az Annát körülvevő társadalmi közeg változását, a kirekesztődést onnan érzékeltesse, és ezzel a lehetőséggel Velekei László koreográfiája jól is él. Vannak nagyon szépen megoldott, emlékezetes jelenetek. Ilyen az első felvonás vége, amikor ez a – két sorba rendeződő – kitaszító közeg alkotja a síneket. Vagy a vadászatot ábrázoló jelenet a vaddal és üldözőivel, háttérben a lányok-asszonyok biztató-szörnyülködő hadával.
Színpadra léptetik a Karenin házaspár gyermekét is, egy négy-öt év körüli kisfiút (Volyák Benjámint), egy élő cukiságbombát. Az a jelenet, amelyben az anyjával játszik az apja íróasztala alatt, miközben az apa (Lukács Ádám) szigorú arccal dolgozik, sokat elárul a házaspár kapcsolatáról, mentalitásuk aszimmetriájáról. Amikor viszont leszegett fejjel köröztetik egyre táguló körökben az anyja körül, az kicsit szájbarágós mozzanatnak tűnik.
Az előadás különlegessége, hogy a táncosok egy része Egerből érkezett, ráadásul a főszereplők közül is többen csak az idén szerződtek Miskolcra, így Kovalszki Boglárka és a Levint táncoló Bolla Dániel is. Ez a több helyről érkezettség azonban az előadáson nem látszik, a szereplők egységes benyomást keltenek. Kovalszki Boglárka szépen, érzékenyen rajzolja meg Anna Kareninát. A második felvonásbeli vidám, gyorsan lángra lobbanó, inkább szertelenül lányos, mint asszonyos karaktert könnyedén és természetesen formálja meg, az első felvonás szenvedő, gyötrődő Annájában még több a látható akarás, az erős mimika. Lukács Ádám komoly, tépelődő Karenint formál. Dragos Dániel Vronszkij szerepében az első felvonásban távolságtartó elutasítással létezik, a másodikban azonban a karakter szerethető arcát is megmutatja. Kocsis Andrea és Mohai Cintia hozzák a tőlük már szinte megszokott, jó színvonalat.
A Miskolci Balett idei első bemutatója a klasszikus történetek klasszikus feldolgozására példa (a klasszikust itt persze a kortárs baletten belül értem). A második bemutatót Gergye Krisztián jegyzi majd, vagyis a társulat idén is különböző stílusokat, irányokat kínál a nézőknek – és ez arra utal, hogy a következetes építkezés idén is folytatódik.
Anna Karenina (Miskolci Balett – GGTánc Eger)
Díszlet: Bozóki Mara. Jelmez: Juhász Katalin. Zene: Ludovico Einaudi, Max Richter, montázs. Dramaturg: Csepi Alexandra. Balettmester: Jónás Zsuzsa. Ügyelő: Varga Renáta. Rendezőasszisztens: Fűzi Attila. Koreográfus-rendező: Velekei László.
Játsszák: Kovalszki Boglárka / Mohai Cintia, Lukács Ádám, Dragos Dániel, Kocsis Andrea, Bolla Dániel / Dávid Patrik, Mohai Cintia / Bányai Mirjam, Fűzi Attila, Kepes Boglárka, Márton Richárd János, Szűcs Boglárka (Miskolci Balett), továbbá Emődi Attila, Kelemen Dorottya, Joni Österlund, Sánta Eszter, Schlégl András, Szeles Viktória, Tóth Karolina, Varga Kristóf (GGTánc Eger), valamint Volyák Benjámin.
Miskolci Nemzeti Színház, 2016. november 5.
