Kritika

Kortárs tánc, Mozgásszínház, Néptánc

Antal Klaudia: Küzdés a szeretetért

Duna Táncműhely: Otthon -

Györfi koreográfiája a kontakt-, a kortárs- és olykor a néptánc révén sokkal többet elárul az egyes szereplők személyiségéről és motivációiról, mint maga a dráma.

Györfi Csaba ismét, immáron harmadik alkalommal döntött úgy, hogy abszurd drámához, ezúttal Albert Camus Félreértés című darabjához nyúl, legnagyobb meglepetésemre azonban a Duna Táncműhelynek koreografált előadása több ponton is ellene megy az abszurd műfaji jellegzetességeinek.

ott1Rusu Andor és Kriston Fruzsina / fotók: Bánhalmi Árpád

Létkérdések és világképek ábrázolása helyett a rendezés történetet mesél. A színházi eszköztár összes eleme, a mozgás, a jelmez, a díszlet és a zene a cselekmény kibontását, a karakterek egyéni jellemzését szolgálják. Részletesen, sokszor túlzottan is hosszan és elnyújtottan épül a történet a családról, ahol anya és lánya megölik a fogadójuk szállóvendégeit a pénzükért, és egy szerencsétlen félreértés, fel nem ismerés következtében a hazatérő tékozló fiúnak is kiontják az életét. Camus drámájának előadása mozgásszínházi nyelven szinte adja magát, hiszen a darab egyik kulcsmomentuma a beszédképtelenség, az, hogy a fiú nem tudja verbálisan kifejezni magát, keresi, de nem találja a szavakat. A felesége többször elismétli neki, hogy csak annyit kellene mondania: „megjöttem”. Jan több okból – félelemből, idegenségérzetből – képtelen erre, a mozgásszínház formanyelvének köszönhetően azonban megnyílik az őt megformáló táncos előtt az út. Györfi koreográfiája a kontakt-, a kortárs- és olykor a néptánc révén sokkal többet elárul az egyes szereplők személyiségéről és motivációiról, mint maga a dráma.

Kolumbán Norbert

 ott2A boldogtalan és kietlen életet élő anya (Bonifert Katalin) és lánya (Horváth Eszter) mozgása nehézkes, sokszor görnyedve, láthatatlan ólomsúlyt cipelve a vállukon járnak-kelnek a térben. A lány, Martha mozdulatai akkor válnak légiessé és dinamikussá, amikor az új, tengerparti életéről álmodozik, vagy amikor megcsillan a remény a fiatal férfi – történetesen a fiútestvére – képében, aki iránt hirtelen lángra lobban. Martha bír a legösszetettebb személyiséggel, a drámának ellentmondva, nem egy elcsigázott, soha nem mosolygó lányt látunk, hanem egy tettre kész, szenvedélyes nőt, aki valóban tudja, hogy mit vár az élettől: szeretetet, amit nem kapott meg sosem az anyjától, aki fia meggyilkolása után magára hagyja lányát, és a folyóba veti magát. A fogadóban váratlanul felbukkanó fiatal és vonzó férfi személyében megcsillan a lány számára a remény a szeretetre, a szerelemre. Azonban Jan nem viszonozza érzéseit, hiszen tudja, hogy Martha a lánytestvére, a lány azonban ebből mit sem sejt, csak az elutasítás fájdalmas érzésével szembesül. Anya és lánya fekete rongyokból varrt ruhát visel, szemük feketével van kihúzva, otthonukra pedig, ahogy életükre is az üresség a jellemző, csak a megölt vendégek ruhái lógnak a ruhasztendereken.
A boldog világból érkező Jant és feleségét, Mariát megformáló táncosok (Rusu Andor és Kriston Fruzsina) világos színű ruhát kapnak, mozgásukra pedig könnyedség és játékosság jellemző. A különbség köztük és Martháék között akkor a legszembetűnőbb, mikor a három nő felsorakozik Jan előtt: az anya és Martha súlyos, földközeli táncát gyönyörűen ellenpontozza Maria pörgő, vidámságot keltő néptánca. Az otthonát kereső fiúnak látszólag megvan mindene, szerető felsége, boldog hazája, mégsem talál otthonra, mert folyton máshová vágyik, ennek következtében pedig idegenné válik. Maria mindent megtesz, hogy megtartsa férjét, ölelésük azonban megtörik, nyújtott karjukat nem képesek egymás köré fonni. Marthával azonban könnyen összefonódik Jan karja, viszont az ő ölelésük sem tart soká, jelezve, hogy Jan családjának világában is idegennek számít.

ott leadKolumbán Norbert és Rusu Andor

A Camus-dráma ötödik szereplője, az öregszolga a műben szinte észrevétlenül rendezkedik, ő az, aki Martha kezébe nyomja a gyilkosság után a testvére útlevelét, majd Maria „Légy, Uram irgalmas hozzám” könyörgésére váratlanul megszólal. Az Otthonban sokkal nyilvánvalóbb szerepet kap a komornyik (Kolumbán Norbert): ő az, aki a metronóm irányításával diktálja a tempót, aki a kezdő családi képből kilöki Jant, aki kikeveri a méregitalt, aki bábként rángatja és mozgatja a szereplőket. Bukott angyalként szövi pusztító hálóját a család körül. Luciferségének kitettsége gyengíti az előadás erejét, hiszen az, hogy valaki ördögként keveri a kártyát, kevésbé váratlan és meghökkentő, mintha maga Isten tenné.
Az előadás sokszor szentimentálissá válik, romantikus színezetet kap például a végkifejlet is, a család a folyó fenéken – a boldogságot jelképező fotó mögötti, kéken fénylő térben – békésen, a halálban végre otthonra, szeretetre lelve ringatózik. Egyedül a szerencsétlen Maria marad életben magányosan, minden szeretettől megfosztva. Az Otthonból pont az hiányzik, ami Györfi Fade-Out rendezésében megvolt: pergő dramaturgia, humor, meghökkentő képek, melyek mind elvonttá tudták tenni a központi kérdést.

Otthon (Duna Táncműhely – Nemzeti Táncszínház)

Zeneszerző: Boros Csaba. Dramaturg: Czvikker Katalin. Jelmez- és díszlettervező: Kiss Zsuzsanna. Fényterv: Lendvai Károly. Rendező: Györfi Csaba.
Szereplők: Bonifert Katalin, Horváth Eszter, Kriston Fruzsina, Kolumbán Norbert, Rusu Andor.

Bethlen Téri Színház, 2017. február 1.