Kritika

Balett

Kutszegi Csaba: Nagy barokk meccs

Szegedi Kortárs Balett: Don Juan / A négy évszak

 …nemcsak a zene köti össze a két koreográfiát, hanem a végső megoldás is: a Vivaldi-muzsikára készült koreográfia Lili nevű főszereplője is heves szexuális aktusban adja vissza testét-lelkét a teremtőnek.

Sohasem lehet megtudni (kár is nyomozni utána), hogy egy alkotónak a témaválasztáshoz igazából mi adja a végső lökést, nyilván sokszor van úgy, hogy évekig érlelődik egy gondolat, míg tett nem lesz belőle, máskor elég egy gyors ötlet, hatás. Sokkal érdekesebb, hogy a nézőben mit indít el a mű, a befogadó mit lát az előadásban, hiszen miattunk készül az egész.

2017 05 08 JGy 004 Don Juan / fotók: Jókúti György

Nyilván egyfajta szakmai betegség, hogy jómagam képes vagyok Juronics Tamás Don Juanjában a 20-21. századi balett történetének egy érdekes útkereszteződését felfedezni, le merem fogadni, hogy a nézők nagy részét előadás közben egészen más gondolatok foglalkoztatják. De hát, ahogy mondani szokás: engem ezért (nem) fizetnek (meg rendesen).

A modern, később kortárs balett jóllehet a klasszikusbalett-alapokat teljesen sohasem tagadta meg, létezése-fejlődése mégis mindig attól kapott újabb és újabb lendületet, hogy látványosan ellentmondott a klasszikának. Mindeközben a klasszikus (neoklasszikus) balett is töretlenül fejlődött, elsősorban technikailag, de néhány nagy táncos egyéniség a múlt században a műfaj kifejezésmódjait is forradalmasította, ami nagyban közrejátszott abban, hogy a 19. századi balettkoreográfiák a mai napig nem hajlandók elavulni, sőt – bár nem kicsit maníros áttételeken keresztül – képesek a ma emberéhez szólni. A két fejlődési ívben az a nagy eltérés, hogy az ún. klasszikus balett sohasem akart semmit sem tagadni, legfőképpen önmagát nem, amit viszont mindig is akart, az önmaga továbbfejlesztése, tökéletesítése volt.

2017 05 08 JGy 047

Mára nagyon sok jel arra mutat, hogy e két fejlődési irány egyre gyakrabban összetalálkozik. A kortárs balett technikailag hihetetlenül magas szintre fejlődött (pedig még „modern” korában nem a technika érdekelte), sőt, ma már – óvatos narratív szál mentén – hajlandó történetet mesélni (!), ami ellen évtizedeken át igen vehemensen tiltakozott. A világban nagyhírű, markáns kortársbalett-koreográfusok nagy nemzeti (klasszikus) balettegyütteseknek koreografálnak, nem ritkán – kortárs kiállításban – kosztümös-díszletes cselekményes táncjátékokat. Teljesen természetes, hogy ezekben az előadásokban olyan vezető balerinák lépnek fel, akik közben, más napokon a Giselle vagy A hattyúk tava főszerepeiben tündökölnek. Magyarországon erre csak a Nemzeti Balett társulata (lenne) képes, de igen beszédes, hogy a vidéki balettegyüttesek is egyre magasabbra helyezik a tánctechnikai mércét. A szemléletmódok tehát mintha közelednének, ennek ellenére a magyar „operaházi” balett-technika még mindig nagyon különbözik a leginkább vidéken honos kortársbalett-technikától. Ennek okát nem szeretném találgatni, de biztos, hogy ez nem elsősorban a spicc-cipő használatától, vagy hiányától függ. A legjobb vidéki balettegyütteseink vezetői-koreográfusai nem akarják, nem tudják vagy nem merik használni a balett balettosan attraktív technikai elemeit… Így viszont hátrányba kerülnek.

2017 05 08 JGy 090

A nézők ugyanis a kortárs balettben is egyre jobban igénylik a technikai ragyogást (is), noch dazu ott is sokszor díszletek között, korhű kosztümökben zajlik a történetmesélés, és ebben a műfajban a koreográfus legjobb barátja a technikai csillogás. Mert senki sem azért vesz jegyet a Szegedi Kortárs Balett Don Juanjára (sem), hogy végre megtudja, mi lesz a végén a főszereplővel. Hanem azért, hogy valamilyen szellemi-érzéki-látvány pluszt kapjon a tánctól.

Szerintem ilyen élmény nyújtására törekszik Juronics Tamás (is), ez a Don Juanban többször hol néhány perc, hol néhány egész jelenet erejéig sikerül is neki. A koreográfus mozgásnyelve technikailag igen színvonalas, a táncosok kivétel nélkül rendkívül jók, ennek ellenére a majd’ egyórás egyfelvonásos közben nem egyszer úgy érzem, hogy egy-egy érzelmi-technikai csúcsponton jó lenne, ha fokozható volna az attraktivitás – amennyiben az alkalmazott táncnyelv kínálna erre megoldásokat. Azonban a helyzet az, hogy míg a klasszikus balettban hemzsegnek a készen levő, kigyakorolható, fejleszthető, egyéniesíthető káprázatos technikai elemek, addig a kortársban minden helyzetre újat kéne kitalálni, betanítani, kigyakoroltatni. Ezért a hátrány. Ezt a hátrányt már nem kompenzálja nagyobb alkotói-előadói szabadság, mert már a spicc-cipős, erősen balett-technikás kortárs (mai) balettekben is teljes a szabadság.

Feminizma 11A négy évszak / fotók: Mészáros Csaba

Mindeme hátrányok ellenére Juronicsnak sikerült figyelemre méltó Don Juant alkotnia. Ez nagymértékben annak is köszönhető, hogy a szegedi művészeti vezető immár jó három évtizedes koreográfusi pályájának termése révén országosan ismertté, fogyaszthatóvá és élvezhetővé tette a kortárs balett általa beszélt testnyelvét. A Szegedi Kortárs Balettnek az országban mindenhol van közönsége, melynek tagjai tudják-érzik, hogy egy Juronics alkotta Don Juan-koreográfia megtekintése közben nem azon kell görcsölniük, hogy ki kicsoda, hogy Zerlina mit énekel Mozartnál (pláne ha a balett Gluck-zenére készült), hogy éppen ki mit miért csinál… Ha mindezektől elvonatkoztatom magam, az előadáson kapok egy általános Don Juan-képet, és a foszlányokban felsejlő, állandó mellékakciókkal színesített történetből viszonylag könnyen értelmezhetek egy magam által magam számára testre szabott üzenetet. Ha mindehhez még el is bűvöl a tánc és a testek szépsége, a táncosok ügyessége, akkor tulajdonképpen célba is értünk. És ha még netalán hónapokkal, évekkel később is felbukkan bennem egy-egy kép az előadásból, ha így hosszú távon is belebeszél az alkotás az életembe, akkor már nagyon elégedettek lehetünk.

Feminizma 14

Juronicsnál a foszlánydramaturgia alapján kibontakozó történet főhőse hiába hord Christoph Willibald Gluck korabeli jelmezt (a zeneszerző balettjének ősbemutatója 1761-ben zajlott), igazi mai macsó: nemcsak az érzéki hódítás mestere, hanem egyenesen „skalpgyűjtés” a szenvedélye. Mindegy, hogy milyen rendű-rangú nők élnek a színpadon látható, ide-oda mozgó ajtók mögött, Don Juan megszerzi őket, szolgája, Sganarelle az ajtólapokra húzott strigulákkal jegyzi a beteljesült aktusok számát. Ha jól értelmezem, nemcsak a meghódított hölgyek mennyiségét könyvelik, hanem azt is, ki hányszor volt meg. Az alaphelyzet a mai Don Juannal, valamint az ajtók mögül előbukkanó meghódítandó nőkkel kétségtelenül emlékeztet a Giorgio Madia által koreografált, Berlinben 2014-ben bemutatott Don Juan-balettra, melynek dramaturgja Annegret Gertz volt. Ám Juronics egyénien továbbfejleszti a képletet. Koncepciójának lényeges pontja, hogy a végén pokolra kerülő bűnös kéjvágyón, utolsó, infernálisan nagy aktusként éli meg a halált is (hasonlóan nem egy Don Juan-interpretációhoz), szolgájától meg is kapja a megérdemelt strigulát a pokol kapujára (mely vonal eztán – értelemszerűen – mindörökké egyedül fog árválkodni Don Juan privát Exit-kapuján).

Az őrjítő vég felé színes kavalkádon keresztül vezet az út, különböző figurák, kos-szarvú démoni nőstény, kívánatos karakteres nők, vetélytárs férfiak népesítik be a színpadot. Koreográfiailag imponálóan ügyes a párbajjelenet, igen hatásos és kifejező a szinte perverzen sikamlós-muzikális vezénylés (amikor Don Juan karmesterként középre áll, és könnyed-léha mozdulatokkal dirigálja a tulajdonképpeni kéjes haláltáncot).

Feminizma 45

A muzikalitás, egyáltalán a zene kiemelten fontos tényezője a „barokk” estnek. Átgondolt koncepció, hogy a Gluck inkább barokk, mint klasszikus korszakához tartozó Don Juan után a második egyfelvonásos az egyik legismertebb barokk zeneműre, Antonio Vivaldi A négy évszakára készült. De nemcsak a zene köti össze a két koreográfiát, hanem a végső megoldás is: a Vivaldi-muzsikára készült koreográfia Lili nevű főszereplője is heves szexuális aktusban adja vissza testét-lelkét a teremtőnek. Juronics A négy évszakja a férfi Don Juan egyfajta női inverze. A Nagy Kriszta Tereskova által jegyzett Feminizma című szövegkönyv alapján készült táncjátékban egy ártatlan nőies kislány önmagát és a lehetőségeit keresve csúnyán elmacsósodik, nyilván azért, mert úgy érzi: a durván hímsovén társadalomban más választása nincsen. De természetesen elbukik, majd dacosan odalöki magát a férfitársadalomnak, melynek infernális mocska után csak úgy tisztulhat meg, ha erőszakosan odaadja magát a hideg, tartózkodó, ám brutálisan nagydarab férfi képében megjelenő Halálnak. Lényeges és jól megoldott többlete a befejezésnek, hogy újra előkerül a naiv, tiszta ént megszemélyesítő gyermekszereplő, és bár a kiábrándult felnőttkori nőalak mintha őt is halálra szánná, az fiatalság tisztasága megmenekül, tovább él.

szegedi lead

Férfi létemre ugyan feministának vallom magamat, de a direkt tézisalkotásoknak e tárgykörben sem vagyok híve. A négy évszak Feminizma alapeszméje és koreográfiai megvalósítása egyaránt eléggé didaktikusra sikeredett. Nehéz megmondani, hogy ezt a szövegkönyv kitartó követése okozza-e vajon, mindenesetre A négy évszakban a koreográfiai karakterizálás is többször túlontúl le van egyszerűsítve: a férfiak egyre inkább militárissá válnak, olykor-olykor maszkulin néptánc-mozdulatokat prezentálnak, az eleinte rendkívül nőies főszereplő meg szolgaian utánozza őket.

A Don Juan-történet ennél jóval fajsúlyosabb, nem véletlen, hogy az érzéki hódítás pokolra szálló figurája évszázadok óta folyamatosan ihleti a különböző műfajok alkotóit. Naivitás azt gondolni, hogy egy mégoly divatos, ám igen felszínes „feminizmus-kiáltvány” méltón és sikeresen párhuzamba állítható vele, és ugyanúgy alkalmas koreográfia inspirálására. Az est eredménye: egy újabb fölényes strigula Don Juan javára.

Don Juan / A négy évszak (Szegedi Kortárs Balett)

Don Juan

Zene: Christoph Willibald Gluck. Fény: Stadler Ferenc. Díszlet: Cziegler Balázs. Jelmez: Bianca Imelda Jeremias. Koreográfus: Juronics Tamás.

Szereplők: Hegedűs Tamás, Csetényi Vencel, Zsadon Flóra, Hortobágyi Brigitta, Czár Gergely, Takács Zsófia, Vincze Lotár, Bocsi Petra, Bujdosó Anna, Stáry Kata, Szigyártó Szandra, Horváth M. Gergő, Kiss Róbert.

A négy évszak – Feminizma

Zene: Antonio Vivaldi. Írta: Nagy Krisztina Tereskova. Fény: Stadler Ferenc. Díszlet: Cziegler Balázs. Jelmez: Bianca Imelda Jeremias. Koreográfus: Juronics Tamás.

Szereplők: Szigyártó Szandra, Pataki Noémi, Borovics Tamás, Kiss Róbert, Bocsi Petra, Bujdosó Anna, Hortobágyi Brigitta, Stáry Kata, Takács Zsófia, Zsadon Flóra, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Hegedűs Tamás, Horváth M. Gergő, Vincze Lotár.

Művészetek Palotája, Fesztivál Színház, 2017. május 9.