Kritika

Kortárs tánc, Néptánc

Megyeri Léna: Táncestek panorámával

Táncbazár 2017

… ahhoz, hogy valóban stabil, visszatérő közönségbázist tudjon építeni a fesztivál, és szakmailag is tényezővé tudjon válni, fontos lenne, hogy ne csak újrahasznosított előadásokra építse a programját, hanem minden évben tudjon újdonságokkal szolgálni.

Sokéves hagyomány, hogy a Nemzeti Táncszínház nyáron szabadtéri előadásokkal örvendezteti meg közönségét. Kezdetben ezek helyszíne a színház korábbi budavári otthonának Karmelita Udvara volt, immár három éve, az intézmény elhúzódó hontalanságának (optimistább nézőpontból: többlakiságának) kezdete óta pedig a Várkert Bazár Öntőház Udvara ad helyet a nyáresti előadásoknak. Kétségtelen, hogy ez a félig-meddig kényszerből birtokba vett helyszín csodás otthona az akár fesztiválnak is tekinthető eseménysorozatnak – talán túlságosan is. A színpad felett méltóságteljesen terpeszkedő Budai Vár és a nézőtérről remekül látható dunai panoráma ugyanis olyan pazar látványt nyújt, hogy félő, akár el is vonhatják az ember figyelmét a színpadi történésekről. Persze izgalmas, a figyelmet végig fenntartani képes előadások esetében ilyen nem fordulhat elő, azonban az idén általam látott három előadás némelyikén bizony volt pár pillanat, amikor a Lánchíd díszkivilágítása vonzóbbnak bizonyult a táncosok fáradozásánál.

tancrapszodia lumidance 5 67b3ef93be4e8fc8d6187ee443849ed3Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Táncrapszódia / fotó: Balogh Levente

De kikből is áll az a célközönség, amelyet a színház vezetése meg szeretne örvendeztetni a csillagos ég alá helyezett előadásokkal? Nos, az idei és a korábbi évek fesztiváljának programját áttekintve úgy tűnik, hogy leginkább a turistákra számítanak. A kissé eklektikus műsortervben rendszerint ugyanazok a magyar néptáncegyüttesek, illetve különböző folklórtársulatok (flamenco, tangó, indiai tánc) szerepelnek, ezen kívül – tetten érhető koncepció nélkül – egy-két kortárs előadás is belekerül a programba. Utóbbiakat éveken keresztül a Budapest Táncszínház képviselte, az elmúlt néhány évben pedig már a Feledi Project is szerepel a programban. Mivel mindkét társulat „tiszta” táncos, néhány esetben élőzenével kiegészült produkcióit mutatta be a fesztiválon, ezért az a gyanúm, hogy mind a kortárs előadásokat, mind pedig a fesztivál egészét tekintve, a könnyed nyári szórakoztatás, kikapcsolódás biztosítása a mostani helyszínén Táncbazár néven futó eseménysorozat fő célja. Nincs is ezzel semmi baj, a legtöbb nyári szabadtéri fesztivál nem törekszik ennél többre, és az sem rossz gondolat, hogy ilyenkor kicsit több reflektorfényt juttatnak az egyébként némileg a perifériára szorult együtteseknek (gondolok itt elsősorban az említett folklórtársulatokra). Ugyanakkor valamivel több invenció nem ártana a program kialakításakor. Hogy mennyire nem a visszatérő hazai vendégekre, hanem a turistákra apellálnak, azt az is érzékelteti, hogy az idei programban két olyan előadás is szerepelt, amely zsinórban negyedik éve látható a fesztiválon – és a többi produkciót tekintve is sok az átfedés az egyes évek programjai között, ami már csak bizonyos előadások erényeit tekintve sem tűnik indokoltnak.

Táncrapszódia3Táncrapszódia / a kép forrása a Magyar Nemzeti Táncegyüttes honlapja

Az idei program négy magyar néptáncelőadást vonultatott fel, ebből kettőt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (lánykori nevén: Honvéd Táncszínház), egyet a Duna Művészegyüttes, egyet pedig a Fitos Dezső Társulat prezentált. Én az MNT Táncrapszódia című produkcióját láttam, amely szintén szerepelt már a tavalyi programban is, akkor még a Japan Tour 2016 alcímmel kiegészülve. Az előadás ugyanis valójában a társulat 2016-os japán turnéjának programjából készült válogatás, amely a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatja be a csárdástól az üveges és legényes táncon át az erdélyi cigánytáncokig. Egyszerű, világos koncepció, és az előadás pontosan ennyit is nyújt, se többet, se kevesebbet: a legnépszerűbb magyar néptáncok megbízhatóan magas színvonalú és jó hangulatú bemutatását.

Mivel évek óta először a Budapest Táncszínház nem szerepel a Táncbazár programjában, ezért az idei egyetlen kortárstánc előadást a Feledi Project adta a fesztiválnak, mely magára maradva erőteljesen kakukktojás-érzetet keltett a program egészét tekintve, ugyanakkor a különböző médiumokban legtöbbször éppen Feledi János szerepelt a Táncbazár egyik reklámarcaként. A Prozódia az egyike annak a két előadásnak, amely immár negyedik alkalommal látható a programban, ami több okból is érthetetlen számomra. Hogy eredetileg miért került bele a válogatásba, azt nagyjából sejtem (élőzenére készült, decens, tiszta táncos produkció, tehát olyasmi, ami illeszkedik a „könnyed nyári szórakozás” ideájához), az viszont már egyáltalán nem világos, hogy négy év elteltével miért ez a produkció képviseli még mindig, és ezúttal egyedüliként a hazai kortárs táncot a programban. Idén, vagy az elmúlt egy-két évben számos olyan előadás született a hazai táncszínpadokon, amely ilyen vagy hasonló paraméterekkel büszkélkedhet, és szerepelhetett volna a programban.

prozodia photo jokuti gyorgy 600x400Feledi Project: Prozódia / fotó: Jókúti György

Ráadásul a Prozódia önmagában nézve sem a hazai kortárstánc-termés csúcsa. Az élőben játszó Trió á la Kodály népzene-átiratai remekek és élvezetesek, ám a koreográfia annyira sablonos, önismétlő (ennyi vállkörzést még sosem láttam egy előadáson belül), és számomra legtöbbször annyira nincs összhangban a zenével, hogy sokszor inkább úgy éreztem, hogy a tánc elvonta a figyelmemet a zene maradéktalan élvezetéről.

A fesztivál második felét a különböző népek tánchagyományait Magyarországon ápoló folklóregyüttesek előadásai uralták. Ezek közös törekvése, hogy a választott táncstílus valamiféle esszenciáját mutassák be a közönségnek, a művészi élmény kínálásán túl egyfajta ismeretterjesztő funkciót is betöltve. Ezt a törekvést legközvetlenebb formában a programban idén először szereplő Piro Tap Productions társulat vállalta fel a Tap Evolution – avagy sztepptánctörténet képekben című előadásával. Visszatérőként volt jelen a fesztiválon Budai László és a Tangó Táncszínház a conTangos-produkcióval, valamint a FlamenCorazonArte Táncszínház a FlamenColores című koreográfiával. Az utóbbi együttest alapító Lippai Andrea lánya, Pirók Zsófia immár nem csak édesanyja mellett, hanem saját jogán, saját együttesével, a Melodika Projecttel is bekerült a fesztiválprogramba.

Az általam az idei Táncbazáron látott harmadik előadás pedig a Sivasakti Kalánanda Táncszínház produkciója, a TálaMantra – indiai táncképek volt, amely a Prozódiához hasonlóan negyedszer szerepel a fesztiválprogramban. Somi Panni együttesének honlapja szerint 2010-ben készült a produkció, azóta pedig nem kevesebb, mint hét bemutatója volt a társulatnak, jogosnak tűnik tehát a kérdés, hogy vajon nem lett volna másik darab ebből a hétből, amely megállta volna a helyét a Várkert Bazár szabadtéri színpadán. Még akkor is, ha a Sivasakti Kalánanda összes előadása közül valószínűleg a TálaMantra mutatja a legteljesebb képet az együttes munkásságáról.

sivasaktikalananda talamantra baloghdaniel 8783 67b3ef93be4e8fc8d6187ee443849ed3Sivasakti Kalánanda Táncszínház: TálaMantra / fotó: Balogh Dániel

Az előadás célja ugyanis nem kevesebb, mint hogy átfogó képet nyújtson Dél-India táncművészetéről, a klasszikus bharatanátjam-etűdöktől kezdve a néptáncokon keresztül a modern koreográfiákig. Műsorszerkesztési furcsaságként a táncszámok fordított időrendben követik egymást, tehát a modern darabokkal kezdődik az előadás. Ezekhez Lerch István és Fekete Kiss Sándor készített zenét az együttes számára. Bár úgy gondolom, hogy minden táncműfajban fontos a hagyományőrzés mellett a hagyományok továbbfejlesztése, vagy akár túllépése, vagyis a kísérletezés is az új formákkal, és dicséretes, hogy Somi Panni is ezt az utat járja, mégis, a TálaMantrában a modern etűdök színvonala nem éri el a klasszikus és néptáncok nívóját. Ez utóbbiak teszik ki az előadás második felét, és ezekben már viszontláthatjuk az együttestől megszokott profi koreográfiákat, így már csak a jelenetek közti időnkénti lassú átállás okoz egy pici zavart az olajozott gépezetben. A sokáig csak táncosnőkből álló társulat néhány éve kiegészült egyetlen férfi taggal, ami nem csak azért szerencse, mert Németh Tamás karakteres színpadi jelenség, hanem azért is, mert ez új lehetőségeket adott a koreografálás terén Somi Panninak, különösen ami a duetteket illeti. A TálaMantra tehát valóban sokszínű produkció, jó szívvel ajánlható azoknak, akik még csak most ismerkednek az indiai táncokkal; „haladóbbaknak”, avagy olyanoknak, akik már ismerik a Sivasakti Kalánanda Táncszínház munkásságát azonban nem sok újdonságot tartogat.

Az előadások után az alkotók vezetésével tánctanítás zárja a Táncbazár estjeit. Szerencsére az általam látott előadások után mindig akadt néhány vállalkozó szellemű néző, aki saját bőrén is szerette volna megtapasztalni a tánc örömét, ami szintén hozzájárulhat az adott táncstílus megszerettetéséhez. Ebben látom tehát a Táncbazár erősségét: a táncstílusok sokszínűségének megmutatásában. Saját nézői tapasztalatom is azt mutatja, hogy a nyári színházi uborkaszezonban a korábbi években is szívesen néztem meg a Táncszínház nyári fesztiválján olyan előadásokat, amelyek a színházi évadban nem szerepeltek a prioritási listámon. Ugyanakkor ahhoz, hogy valóban stabil, visszatérő közönségbázist tudjon építeni a fesztivál, és szakmailag is tényezővé tudjon válni, fontos lenne, hogy ne csak újrahasznosított előadásokra építse a programját, hanem minden évben tudjon újdonságokkal szolgálni. Ettől ugyanúgy érdekes maradhat a turisták számára is, bár a fesztivál általam látott három előadásán túlnyomó többségben magyar ajkú közönséggel találkoztam.

Táncbazár

Várkert Bazár Öntőház Udvar, 2017. július 20-31.

Nemzeti Táncszínház