Kritika

Kortárs tánc

Megyeri Léna: Zongoralecke

Bozsik Yvette Társulat: Kodály- és Ligeti-est -

Bozsik Yvette tökéletesen megvalósítja a butoh ideálját, amely ledobja magáról a definíciókat, ünnepli a káoszt, és nem idegen tőle a játékosság, a groteszk és a tabu sem.

Kodály Zoltán és Ligeti György egy-egy opusára készített ujjgyakorlatot Bozsik Yvette a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál felkérésére. Az „ujjgyakorlat” kifejezés vonatkozik ebben az esetben a két mű rövidke terjedelmére, illetve arra is, hogy a koreográfus ezúttal történetmesélés vagy mélyebb tartalmak keresése helyett a zenéből kiindulva (vagy egyik esetben talán éppen azzal szembe menve) hangulatokat, témákat és variációkat villant fel a színpadon – miközben azért nem kell lemondanunk a megszokott bozsiki alaposságról és kidolgozottságról sem.

bozsik1Galántai táncok / A képek forrása a Bozsik Yvette Társulat facebook oldala / Fotók: Horváth Judit

Az est első darabja Kodály Zoltán Galántai táncok című művének feldolgozása, és talán nem túlzás azt gondolni, hogy ilyen bizarr kontextusba még nem került ez a mű, mint most Bozsik keze nyomán. A koreográfust ugyanis arra inspirálta Kodály egyik legnépszerűbb szerzeménye, hogy visszatérjen gyökereihez, konkrétabban a butoh-technikában szerzett jártasságához, és ezt a japán mozgásformát ötvözze a kortárs tánccal és a magyar néptánc elemeivel. Ezeknek a (nem csak első hallásra) össze nem illő technikáknak az összeházasítása óhatatlanul okoz valamiféle belső konfliktust a nézőben. A háttérben bambuszrudak tagolják a teret, a színpad előterében pedig a darab elején fehérre festett arcú gésalányokat látunk, akiknek öltözete egyszerre idéz japán hagyományokat és magyar népviseletet. (Berzsenyi Krisztina jelmezei az est mindkét részében stratégiai jelentőségűek és igen tetszetősek.)

bozsik2

Miközben a nők (kezdetben zene nélkül) formába rendeződve, lassan és méltóságteljesen mozognak, a bambuszrudak mögött feltűnnek a szintén tetőtől talpig fehérre meszelt férfiak is. Már éppen felvennénk az események ráérősen folyó ritmusát, amikor felcsendülnek a Galántai táncok drámai erejű, sodró hangjai. A táncosok lassú, gyakran a földet használó mozgása, jelenlétük nem-evilágisága, a koreográfia erőteljes erotikus felhangjai mind szöges ellentétben állnak egyrészt azzal, amit a magyar néptáncokról gondolunk vagy korábban tapasztaltunk, másrészt magával a zenével is, amit jelen időben hallunk. És ezzel a táncszínpadi paradoxonnal Bozsik Yvette tulajdonképpen tökéletesen meg is valósítja a butoh ideálját, amely ledobja magáról a definíciókat, ünnepli a káoszt, és nem idegen tőle a játékosság, a groteszk és a tabu sem.

bozsik3Musica ricercata

Míg az est első részét (a táncosok öltözékének köszönhetően) a fehér és a vörös szín határozza meg, addig a második rész a fekete-fehér ellentétpár köré szerveződik. A zenei apropót ehhez Ligeti György Musica ricercata című, tizenegy rövid darabból álló zongoraciklusa adja. A mű egyfajta zeneszerzői tanulmány, amelyben az első tétel (a legutolsó hangot leszámítva) kizárólag „a” hangokból áll. A második tételben már kétféle hang jelenik meg, majd így növekszik a hangok száma az utolsó, tizenegyedik tételig, amely már a tizenkét fokú zenei skála minden hangját felvonultatja. Ahogy a zeneművet fokozatosan benépesítik a hangok, úgy népesítik be a színpadot és az azon elterülő óriási zongorabillentyűket is a különféle alakok. Minden zenei tétel egy-egy kis jelenet különféle „szereplőkkel”, akik mind fekete-fehérben vannak (az előző felvonás fehér arcfestése is rajtuk maradt), mégis mind másféle kontextusban hordják, és másféle jelentését villantják fel a két színnek. Vannak itt fekete-fehér csíkos testtrikós lények, felemás bokszkesztyűt viselő sportolók, fehérbe öltözött szűzi pásztorlányok és feketét viselő szatír, fehér botos showman és fekete démon, és a zongora billentyűi alól előkerül a keménykalapos, androgünre fazonírozott Bozsik Yvette és Vati Tamás is, akik mintha egy Robert Wilson-darabból ugrottak volna át, hogy levezényeljék a mulatságot.

bozsik4

Egy-egy karakter (akárcsak egy-egy zenei hang) időnként vendégeskedik más tételében is, míg az utolsó tételben mindannyian összegyűlnek, hogy Bozsik és Vati utasításai nyomán (előbbi kottával a kezében seregszemlézi a társaságot) egyenként eltűnjenek a süllyesztőben. A koreográfiát főleg a játékosság jellemzi, és az egyes tételek mozgásanyaga egyszerre illeszkedik az adott jelenetben szereplő karakterekhez (bokszolók, show-táncosok stb.) és a zenéhez. Sokszor látunk repetitív, szinte kényszeresnek tűnő mozgásmintákat, amelyek a zene ismétlődéseit képezik le.

A zene és a tánc, a hangok és a táncosok analógiája azért is válik nagyon kézzel foghatóvá, hiszen a preparált, túlméretezett zongorabillentyűk mellett egy valódi zongora is helyet kap a színpadon, amelyen Lázár György élőben interpretálja Ligeti muzsikáját.

bozsik5

Az elmúlt egy-két évadban mintha a magyar táncszínpadokon megszaporodtak volna azok az előadások, amelyek egy-egy zenemű apropóján készülnek el, gyakran élőzenei kísérettel. Mégis, viszonylag ritkán esik meg, hogy a koreográfus nem csak illusztrálja, hanem értelmezi is az adott zeneművet, éppen ezért üdítő, hogy Bozsik Yvette ez utóbbit tette ezen az esten. Sőt, a Kodály-mű esetében még ennél is tovább ment, és végül saját célja – az Endo Tadashi butoh mesternek ajánlott előadás – szolgálatába állította a muzsikát.

bozsik7

Bozsik Yvette Társulat: Kodály- és Ligeti-est

Díszlet: Vati Tamás. Jelmez: Berzsenyi Krisztina. Fény: Pető József.

Próbavezető: Soós Erika. Zenei konzultáns: Lázár György. A koreográfus munkatársai: Gombai Szabolcs, Krizsán Dániel. Koreográfus: Bozsik Yvette.

Előadják: Hasznos Dóra, Samantha Kettle, Krausz Aliz, Sebestyén Tímea, Németh Veronika, Kovács Eszter e.h., Hoffmann Luca e.h., Gombai Szabolcs, Vislóczki Szabolcs, Feledi János, Frigy Ádám, Krizsán Dániel, Vida Gábor, Zambrzyczki Ádám, Bozsik Yvette és Vati Tamás. Közreműködik: Lázár György zongorán.

Művészetek Palotája, Fesztivál Színház, 2017. október 13.

CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál