Kritika

Néptánc

Kádár Elemér: Apám, a barbár, avagy Mundruc Palkó tánca

XIII. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója, 2017

Vajon a művészegyüttesek feladata a népi kultúra megmentése?

A tréfás címet az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek tizenharmadik Találkozóján látott előadások címeiből (Apám tánca, Barbárok, Mundruc, Pöttöm Palkó, Szép Palkó) ollóztam össze. Amúgy a fesztiválos hosszúhétvégén (október 12-15.) folyton Csingiz Ajtmatov híres regénye, az „Az évszázadnál hosszabb ez a nap” járt az eszemben, melynek főhőse egy huszadik századi kazak tevés ember, a szovjet államvasút alkalmazottja, kinek életében a középkor öröksége, hagyományvilága még teljesen jelen volt, miközben az akkor még világelső szovjet űrkutatás rakétái, műholdjai röpködtek a feje fölött. Úgy látom, éppen ilyen helyzetben van ma az erdélyi hivatásos néptáncművészet is. Hiszen ahonnan közel harminc éve indultak a hivatásos néptáncegyüttesek, az a hagyományos, főleg a magyar népi kultúra, elsődlegesen a tánc és a zene volt mint forma, a cél pedig ezeknek a minél alaposabb megismerése, bemutatása, továbbadása, tulajdonképpen megmentése az egyébként elkerülhetetlen kihalástól. Mindez természetesen a legtöbbjüknél ma is időszerű, és ez benne foglaltatik az alapító dokumentumaikban is. Közben azonban elemi erővel ragadta őket magával annak a felismerése, hogy egy rendkívüli színházi nyelvezet van a birtokukban, mellyel hihetetlen kortárs mozgásszínházi előadásokat is létre lehet hozni, s amivel talán szintén el lehet érni (?) a fentebb említett célt.

apám táncaUdvarhely Néptáncműhely: Apám tánca / A fotók forrása: Facebook

Sokan úgy látják, hogy a szakma képviselői között van egy vita, mely arról szól, hogy autentikus folklórműsorokat kell-e színpadra vinni (kétségtelen, hogy a magas színvonalon előadott magyar néptáncok szépségük, erejük folytán a mienktől nagyon különböző kultúrájú népek színpadain is mindig biztos sikert aratnak!), vagy időszerűbb olyan alternatív, a néptáncot, népzenét csak nyomokban, csak eszközként tartalmazó táncszínházat csinálni, amellyel a modern, művelt világ színházi/művészeti élmezőnyébe lehet kerülni/tartozni.

Valójában azonban már régen nem erről van szó, hisz mindenik erdélyi hivatásos néptáncegyüttes már több évtizede magas színvonalon műveli mindkettőt, és ez idén is szépen megmutatkozott a Találkozón. A vita, ha van, inkább a körül van, hogy a népi kultúra megmentése vajon a művészegyüttesek feladata-e, vagy sem. És ebben az erdélyi helyzet alapvetően különbözik az anyaországitól, hiszen Erdélyben nincsenek művészeti iskolák, ahol gyermekek százezrei tanulnák a népzenét, néptáncot, néprajzi alapismereteket. Mi több, intézményesített hivatásos néptáncos-képzés sincs. Ezt a feladatot a hivatásos együttesek (tehetséges, de szakpedagógiai képzettség nélküli) ma is aktív, vagy már kiöregedett táncosai által vezetett amatőr együttesekben és ezek utánpótláscsoportjaiban lehet csak ellátni. Az pedig a váradi találkozón is elhangzott a szakma egyik jeles anyaországi képviselőjének szájából, hogy a nagy szakmai tudású néptáncosoknak Erdélyben különösen nagy a felelőssége.

E kicsit hosszúra sikerült bevezető után azonban lássuk, mi is történt a hétvégén Nagyváradon.

szép palkó2

Maros Művészegyüttes: Szép Palkó meséje

Az elmúlt huszonöt év szép, átfogó képét mutatta idén a Találkozó. Hiszen felújítva, újragondolva, de az eredeti változat legfontosabb elemeit megtartva, a színpadra került ismét Könczei Árpád egykor nagy feltűnést keltő, vitákat kavaró, s a táncos szakma fejlődése szempontjából különös jelentőséggel bíró munkája, az Apám tánca. Ez volt az egyik első olyan előadás, amelyben ugyan nagy mennyiségű autentikus néptáncanyag, főleg közép-erdélyi férfitáncok voltak jelen a színpadon, de az előadásnak nem ezek bemutatása volt a célja, nem ez volt a leghangsúlyosabb része, hanem az ezeken, valamint pár rövid, de magvas gondolat (kortárs költők versei!) szóban történő tolmácsolásán keresztül megfogalmazott üzenet az apai/népi/nemzeti örökség tisztességes átvételéről és továbbviteléről, mely nélkül az alkotó hite szerint „elszáll zörögve az ég”. Nagyon feszes, puritán előadás volt ez egykor a Háromszék Táncegyüttes előadásában, s az Udvarhely Néptáncműhely részéről merész és dicséretes gesztus a felújítás. Jól lemérhető belőle, hogy honnan indult az erdélyi néptánc-színház, és mennyit változott időközben. Megjegyzés: az egykori háromszéki tánckar tudásszintjéhez a jelenlegi udvarhelyinek még kapaszkodnia kell. Lelkes és tehetséges csapat ez, de a feszített munkamenetbe szemmel láthatóan belefáradtak a vége előtt, pontossági/ritmikai és tánctechnikai hiányosságokat mutatva helyenként. A jelmezek sem a legszerencsésebbek, már amelyek a népviseleteken kívül még megjelentek a színen. Az előadást kísérő Kedves Zenekar azonban nagyot alkotott, kiválóan szólaltatta meg a Könczei által huszonöt évvel ezelőtt már bravúros színházi muzsikává szerkesztett autentikus népzenét, és szolgálta ki az előadást, akárcsak az utolsó pillanatban beugró fiatal vendégtáncos, Both Eszter is.

pöttömHargita Nemzeti Székely Népi Együttes: Pöttöm Palkó

Egyfajta időutazó összehasonlítási lehetőség a két gyermekelőadás is, amennyiben a Maros Művészegyüttes által bemutatott Szép Palkó meséje (rendező-koreográfus: Varga János) egy régebbi színházi divat nyomait viseli magán, úgy (túlságosan sokat ismétlő) szövegmondó színészi játékban, mint (túlméretezett, túlpingált és eléggé ki nem használt) díszletben. Nagyra értékelendő tény azonban, hogy az előadás igen szép példáját mutatja annak, hogy a nem éppen erre termett néptáncanyagot hogyan lehet kiválóan a történetmesélés szolgálatába állítani. A királyi pár bemutatkozását szolgáló táncetűd pedig önmagában is rendkívüli esztétikájú alkotói bravúr. Nem véletlen, hogy az amúgy nyilvánvaló dramaturgiai hiányosságok ellenére az előadás a gyermekközönséget teljesen magával ragadta. Ezzel szemben a magát legkonzervatívabbnak nevező Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Pöttöm Palkóját a kritikusok a fesztivál legkiválóbb kortársszínházi előadásának nevezték. És joggal nevezték annak, hiszen szemléletében, eszköz- és térhasználatában, az autentikus népi gyermekjátékok és táncok rendkívül inspirált felhasználásában, a nézők maximális bevonásában az előadásba, de nem utolsósorban a kiváló színészi játékában is valóban az. A rendező Ivácson László és az alternatív színésziskola-alapító, zseniális dramaturg, Fazakas Misi mellett óriási érdeme van ebben a tánckarnak is, mely a már korábban is megénekelt őszinte játékával idén is lenyűgözött mindenkit. Erre az előadásra még sokáig fogunk hivatkozni, ha arról lesz szó, hogy lehet-e kortárs színházi nyelvezet a népi kultúra formavilága – a maga eredetiségében. És itt is elismerőleg kell megemlíteni a vendégművész, az együttes egyik veteránjának fia, Antal Adorján kiváló alakítását a főszerepben! (Az Apám tánca mellett ez volt az apa és fia tánca.)

mudrucHáromszék Táncegyüttes: Mundruc

A Háromszék Táncegyüttes idén két óriás, a fantasztikus kalotaszegi táncos, Mátyás „Mundruc” István és a nemzetközi jelentőségű néptánctudós, Martin György előtt tisztelgett egy olyan előadással (Mundruc), mely a nagy közönségsiker mellett csak azért nem aratott osztatlan sikert a kritikusok körében is, mert Könczei Árpád, az alkotó ez esetben kicsit sokat markolt, hogy minél átfogóbb képet adhasson a két személyiség munkásságáról, barátságáról, sőt, Kalotaszeg minden fényes és árnyékos oldaláról is. Ám így egy csomó, önmagában nagyobb figyelmet érdemlő részletet nem sikerült kellőképpen kibontani, körüljárni. Az előadás mindemellett remek ötletek egész sorát vonultatta fel, a fanatikus néptánckedvelők és -értők szívét is megdobogtató koreográfusi és rendezői megoldásokkal, s a már korábban is sokat dicsért Heveder zenekar is újabb babérokat aratott, joggal. Kiemelkedő táncos teljesítmény kategóriában pedig csaknem a teljes tánckart fel lehetne itt sorolni, ami szintén egy régebbről fennálló erőssége ennek a műhelynek.

barbárokNagyvárad Táncegyüttes: Barbárok

És mielőtt a házigazdák előadásáról is szólnék, muszáj megemlítenem, hogy ennek a fesztiválnak az évek során apró részletekben többször is változott a jellege, így a neve is. Egy dolog azonban nagyjából mindvégig érvényes volt: az erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek hozták maguknak létre, s a többség mindvégig ragaszkodott is a fesztivál néptáncos jellegéhez. Ez alól csak néhány éve vonta/vonja ki magát a Nagyvárad Táncegyüttes, mely évről évre különutas szerepbe helyezkedik, az érintettek közötti mindenféle megbeszélések, megállapodások ellenére. A dolog annál is inkább nehezen érthető, mert a társulatnak amúgy mindig lenne a fesztivál – idén a nevében is újra kinyilvánított – néptáncos jellegébe illő előadása. A Találkozó nyitó napján előadott Barbárok című, Györfi Csaba által rendezett előadás azonban nem ilyen. Mert ugyan valóban van benne pár népies zenei és táncos motívum, de ezzel együtt ez az előadás teljesen nem-néptánc alapú kortárs táncos nyelvezetben készült. Nyilvánvaló értékeit, hibáit nem fejtegetem most hosszasan, erről az előadásról ugyanis a bemutatója után már volt itt szó. (Lásd, Kádár Elemér: Vadkeleti Mad Max balladája) Viszont érdemes még megemlíteni, hogy újabb fiatal, sokoldalúan (néptáncban is) képzett táncosokkal erősített sikeresen a társulat, mely immár minden bizonnyal nem az EHTET, hanem a Nagyváradon kétévente, főleg kortárstánc-színházi társulatok számára megszervezett Infinite Dance Festival jellegének igyekszik megfelelni, és bár a néphagyományt nem vetette el teljesen, de a foglalkozás vele nem szerepel a prioritásai között. Legalábbis a fesztiválon bemutatott előadás és a Találkozót záró gálán látott koreográfia (Liszt Ferenc – Györfi Csaba: Danse macabre) alapján erre lehet következtetni.

tanécskozásSzakmai megbeszélés

Nagyjából így néz ki tehát az erdélyi néptáncegyüttesek munkásságának keresztmetszete 2017-ben. Volt mese, néptánc (megjegyzés: tiszta folklórműsorszámot csak a záró gálán láthattunk, egyébként pedig a fesztiválon a néptánc alapú, de színházi jelleg dominált), felújított régi előadás, kortárstáncos irodalmi adaptáció, katarzis, közönségsiker, felemelő szép pillanatok, kulturált párbeszéd… Soha nem látott újdonságok, mérföldkövek, nagy meglepetések ellenben nem voltak. Hacsak nem az, hogy idén volt a találkozónak egy mottója: „A táncos előtérben”. Jó ötletnek tűnt, nagyon kíváncsian vártam, hogy mit fog ez jelenteni a gyakorlatban, de aztán nem tudtam meg. A táncosok sem…

Az együttesek előadásai mellett idén is voltak továbbképzések táncosoknak, úgy néptánc (oktató: Sánta Gergő, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncművésze), mint kortárs tánc (oktató: Fodor Zoltán, az Inversedance társulat vezetője) terén, de rendhagyó, és igen örvendetes módon az együttesek fény- és hangtechnikusainak is, több évtizede fennálló, súlyos hiányt pótolva e téren. A tavalyi évben Sepsiszentgyörgyön a házigazdák egy sor szórakoztató külön programot is szerveztek a vendégeknek.

flashmobVillámcsődület Nagyvárad főterén

Ezt az ötletet a váradi szervezők is átvették, folytatták idén, villámcsődület, kiállítás-megnyitó, táncház és jazzkoncert is színesítette a hétvégi rendezvényt. Reménykedhetünk benne, hogy ez immár hagyomány lesz.

A tizennegyedik Találkozóra 2018-ban a Maros Művészegyüttes szervezésében Marosvásárhelyen kerül sor.

XIII. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója, Nagyvárad, 2017. október 12-15.