Kritika

Balett

Sárosi Emőke: Csodás barátságban rekedve

Miskolci Balett: Casablanca -

A klasszikus balett-elemeket a nagy érzelmek felfestésére használja, a kortársugrásokat, gördüléseket, talajtechnikát pedig a feszültség és a konfliktus ábrázolásaként értelmezhetjük.

Követhető, érthető és élvezhető. Szenvedélyek, sorsok, átgondolt dramaturgia – díszletben, esztétikus jelmezben, professzionális mozdulatokkal, avagy mi mindent rejthet még jelenünk populáris táncszínháza? Kozma Attila Casablanca-koreográfiája – egy klasszikus történet táncszínházban elmesélve – 2017. október 20-án debütált a Miskolci Nemzeti Színházban.

casa1Bányai Mirjam,  Bolla Dániel és Dragos Dániel / Fotók: Éder Vera

Kertész Mihály legendás, Oscar-díjas filmjéből először készült táncelőadás, és a Miskolci Balett bebizonyította, hogy a bátorság sikerre van ítélve. Rick és Ilsa története meghatóan emberi. A Casablancában rekedt embereket a remény, a várakozás élteti. A bizonytalanság homogén, hontalan szürke masszává változtatja a színpadképet. A nyitókép az 1942-es fekete-fehér filmet idézi meg. A jól ismert főcím és a narráció keretezi a színt. Szinte hallani a karakterek beszélgetéseit is. Érthető, könnyen dekódolható mozgásanyaggal dolgozik Kozma Attila. A klasszikus balett-elemeket a nagy érzelmek felfestésére használja, a kortársugrásokat, gördüléseket, talajtechnikát pedig a feszültség és a konfliktus ábrázolásaként értelmezhetjük. Átgondolt, a karakterek személyiségfejlődését követő mozdulatok „beszélik el” a figurák lelkiállapotát. Sokkoló a díszlet (Juhász Katalin): egy orral a színpadba fúródó amerikai vadászrepülő áll a tér közepén, szimbolizálva az elkerülhetetlen Casablancában rekedést.

casa2

A témájában kapcsolódó napi történelmi utalások mellett a szerelmi háromszög áll az előadás fókuszában. László Viktor (Bolla Dániel) és Ilsa (Bányai Mirjam) egyszerre mozduló páros, érzik egymás lüktetését. Stabil a szövetségük, kapcsolatuk nagy érzelmektől mentesek. Rick (Dragos Dániel) és Ilsa szerelme vibráló, mozgásuk erotikus. A franciazenei aláfestés, a finom erotika, a nyíltszíni csók és az ölelő gördülések kiemelik a nő – a filmben oly kevéssé megrajzolt – karakterét. Egy apró, finom momentum a „vájtszeműeknek”: a nő szerelmet ígérve feláldozná magát, és kész lenne ott maradni, hogy ezzel férjét megmentse. Ezt a motívumot a film homályban hagyja, és lebegteti Rick döntésének indokát. A koreográfia azonban konkrét értelmezési ajánlatot tesz: a szerelmesek megismétlik a párizsi pillanatok mozgásanyagát, de már szenvedély és boldog tűz nélkül. Így válik érthetővé, hogy szerelmük csak Párizsban volt igazi. Lehetne folytatni, de az megalkuvás volna, és tönkretenné a múlt emlékeit. Nincs több vívódás: dinamikusan zárással nagyot durran a fegyver, és az elmaradhatatlan cigaretták sejtelmes füstje átkeretezi a történeteket.

casa3 Mohai Cintia

A szerelmi történet áll a fókuszban, de a hangulatot megalapozó karakterek sem feledhetők. Lukács Ádám huncut pajkosságával még inkább szerethetővé teszi Renault századost, és egyértelműsíti, hogy politikai nézeteivel Rick oldalán áll. Yvonne (Rick szeretője) hisztérikus szólójában Mohai Cintia a zsarnokoskodó, birtokló nőtípust jeleníti meg, de szétcsúszott mozdulatainak komikuma szerethető bájt is kölcsönöz a figurának. Érdekesség, és a gondos dramaturgiai munka bizonysága Annina figurája. Kovalszki Boglárka, a segítséget kérő lány nem férjével akar továbbrepülni, hanem édesanyjával (Guzi Emese). Rick emberségére mutat rá a gesztus: engedi nyerni ruletten a mamát, és így mehetnek tovább az ígéret földjére.

casa4

Az előadás minden korosztályhoz szólni akar. A történet kortalan frissességét és a film nosztalgikus miliőjét ismert slágerek fülbemászó dallamaival elegyítve, több érzékszervre hat a produkció. És a koordinátákat eltalálja.

Casablanca (Miskolci Balett)

Zene: montázs. Világítás: Dragos Dániel. Ügyelő: Varga Renáta. Hang: Balázs Dacskó Bence. Díszlet- jelmeztervező: Juhász Katalin. Dramaturg: Csepi Alexandra. Balettmester: Jónás Zsuzsa. Koreográfusasszisztens: Fűzi Attila. Koreográfus-rendező: Kozma Attila.

Szereplők: Dragos Dániel, Bányai Mirjam, Bolla Dániel, Lukács Ádám, Dávid Patrik, Márton Richárd János, Fűzi Attila, Mohai Cintia, Kovalszki Boglárka, Guzi Emese, Nagy Nándor.

Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház, 2017. október 20.