Kritika

Kortárs tánc

Komjáthy Zsuzsanna: Marsbéli heszperiszek

Marcio Kerber Canabarro – Molnár Csaba – Vadas Zsófia Tamara – Vass Imre: DEEPER

…ismerős és mégis szokatlan, talán a tudattalanból előtörő képeket, eseménytöredékeket tár elém. Környezetet teremt, melybe belesétálhatok, és melyben szabadon mozoghatok.

Zavarban vagyok; cikkemet azzal a frappáns kis mondattal terveztem indítani, hogy – idézem: az érintés különös dolog. Majd valahogy így folytattam volna: összeköt, eltávolít, feltár és feltárulkozik; megnyitja a testet. Valóban, az érintés olyan döntő pillanat, mely a testek kölcsönösségére, valamint az én és a világ szinergikus egységére hívja fel a figyelmet. – Vagy mégsem?

kepatmeretezes hu kepatmeretezes hu IMG 5965Fotók: Csányi KrisztinaVadas Zsófia Tamara, Marcio Kerber Canabarro, Molnár Csaba és Vass Imre kvartettjének Deeper című, első közös előadása ugyan az érintést állítja fókuszba, ám meglehetősen váratlan perspektívából közelít a jelenséghez. Olyan perspektívából, mely felforgatja az érintés olvashatóságáról vagy olvashatatlanságáról szóló tételeket, és egy úgymond – gimis matematikatanárom szavaival élve, csúnya szó következik – meta-taktilitás sarokpontjait jelöli ki.

Ez a meta sík pedig cseles: túl van a jelenléten, de innen a jelentésen. Egy „tiszta középben” lebeg, melyben a megjelenő érintésalakzatok sohasem találnak otthonra, jelentésük állandóan elhalasztódik, így csak esetleges lehetőségekké válnak. Olyan gesztusokká, melyek visszautasítják egyrészt azt, hogy önmagukban végződjenek (esztétikai megközelítés), másrészt pedig azt is, hogy jelentőségteljesen valami önmagukon túlira utaljanak, és például egy szép, summás üzenetet közvetítsenek (eszközszerű megközelítés).

Nem, a Deeper nem tekint messze, nem ás mélyre. Legalábbis, nem a szó klasszikus értelmében. Nem olvassa a testet, és nem merül el a testkép megragadhatatlanságában. Mi több, az érintést nem is (feltétlenül) test–test, ego–ego vagy például előadó–néző között értelmezi. A Deeperben az érintés közvetlenül előadás–néző között valósul meg. A néző az, aki szemével tapogatja, ujjbegyével puhán nyomkodja az előadás auraszerű felszínét. Azt hiszem, nem vagyok egyedül a zavaromban.

A színházterem előtt várakozva, a kígyózó sorban fél füllel elcsípem: „Kedves Néző! Kérjük, ne felejtsd el kikapcsolni telefonodat…” – és gyanakodni kezdek. Jogosan: ahogy a terembe érünk, máris az előadásba csöppenünk. Míg ki-ki elfoglalja a számára legszimpatikusabb helyet a nézőtéren, Vass és Canabarro már egymást „gyötrik”. Egy fekete filctollal vonalakat és absztrakt síkidomokká omló szavakat rónak egymás testére: a karokra, a nyakra, a kezekre. Eddig oké – gondolom –, talán a testre írás kevésbé érvényes, ám szépen elemezhető előadást ígér, és tervezett (az érintés különös dolog stb.) felvezetőm is szépen elsüthetem. Már kiderült: tévedtem.

kepatmeretezes hu IMG 4876

A közönség még zúgolódik, Vass és Canabarro vadul filcezik. Jó alkalom ez a tér megfigyelésére, melyet Tóth Márton Emil segítségével meglehetősen szokatlan módon alakítottak ki az alkotók. A lámpákat tartó rámpák például nem az észrevétlen magasban, hanem a talajhoz közel, mindegy 170 centire helyezkednek el. Összepréselik, sűrűbbé és frusztrálóvá teszik a színteret (a rámpák körülbelül a huszadik percben emelkednek a magasba). Alattuk két quechua sátor, tűzrakóhely, egy kificamodott napozóágy stb. A közönség széksorait pedig egy dolgozószobának berendezett tér szeli ketté: kuplerájos íróasztal, rajta lámpa, pezsgő, bőrönd, feljegyzések, előtte a falon ötleteket, előadásvázlatokat és –forrásokat halmozó post-itek. Az asztal mellett, jobbra ajtó, mely a széksorok alá nyílik. Az előadás során a táncosok ezen keresztül – a nézőtérből – érkeznek a színtérre.

Ez a perspektívaeltolás eleve szokatlan pozíciót teremt a néző számára. Egyelőre észlelhetetlen eltolásról van szó, de ahogy mélyebbre és mélyebbre jutunk a Deeperben, úgy válik majd egyre világosabbá: nem a nézőtérből, hanem a nézőből, belőlem jönnek a térre ezek a furcsa, motoros kezeslábast és bukót viselő, legószerű teremtmények, és én vagyok, aki az ötleteit a falra tapasztja (BÁNK, UNTOUCHED, MOVES, TALKING SESSION, LSD TRIP, SYMBOL OF 4, SECRET, PRIVATE TALKS stb). Sőt, én vagyok, aki az előadást elgondolja. A Deeper az én elmém koreográfiája.

Ahhoz pedig, hogy én (a néző) érvényesülhessek, az előadás visszavonul. Szelíden átadja nekem a terepet, míg ő maga lemond a kápráztatásról. Itt nincsenek lenyűgöző emelések, nincsenek vad szólótáncok, nincsenek akrobatikus elemek. Nincs nézői azonosulás, nincsenek szerepek. A szereplők az előadás szinte legutolsó percéig teljes motoros szerelésben maradnak, nem is látjuk igazán őket. A Deeper oldalvást meghúzódva ismerős és mégis szokatlan, talán a tudattalanból előtörő képeket, eseménytöredékeket tár elém. Környezetet teremt, melybe belesétálhatok, és melyben szabadon mozoghatok.

kepatmeretezes hu IMG 6193Vass Imre, Marcio Kerber Canabarro, Vadas Zsófia, Molnár CsabaA Deeper valójában environment; a heszperidák nyugalmas, de torz kertje. Az előadók nimfák, a sötét éjszaka leányai, akik az örökifjúság aranyalmáit gondozzák. Nem véletlenül jelenik meg az előadás kiemelt pontjain a gyümölcs mint motívum. Az almák és narancsok, melyeket hol összezúznak, hol trancsíroznak, hol Canabarro testén limonádét készítenek belőlük, máskor nyársa tűzik őket – a halhatatlanság, ha tetszik a nagy elbeszélések megtestesítői. És ha mindez így van, akkor mi, nézők maga Ladon, a halhatatlan százfejű sárkány vagyunk, akik a kertet őrzik, tekintetükkel vigyázzák.

Ugyancsak többször visszatérő motívum a lakoma, a vendéglátás motívuma is – igaz, kevésbé nyilvánvalóan. A gigantikus, virágos abrosz például, mellyel az előadás második harmadában a színpadot borítják egyszerre utal az imént említett kertre és a vacsoraasztalra. A tűz körüli nyársazás jelenete is meglehetősen hangsúlyos: ez az a pont, mikor előbb Vadas, majd Vass és végül Molnár, Canabarro is leveti a bukót, és megmutatja az arcát. Az arc megmutatása pedig ezen a ponton rendkívül jelentéses, bizonyos értelemben ismét a nagy elbeszélések, a színpadi megjelenítés elleni gesztusértékű cselekedet. Az arc feltárása ugyanis egyfajta kifejezés, beszéd, mely a kert allegóriához hasonlóan ezúttal is a szem, a tekintet beszédességére (beszédszerűségére?) irányítja a figyelmet („A szem nem világlik, hanem beszél” – Lévinas). De ne merüljünk alá a rejtelmes kérdésekben!

Mert a másik oldalról, a Deeper nagyon is könnyed produkció marad. Néhol minimál, máshol tobzódó trash sci-fi; egy hamisítatlan trip, melyben a színpad maga a Marsbéli táj, az előadók pedig az esetlen, „szkafandert” viselő asztronauták, akik belakják e tájat. Szabó Bálint ennek a víziónak megfelelően állította össze a hangot is, melyben környezeti zajoktól kezdve mormoláson (!) és madárcsicsergésen át egészen a Beach House Space songjáig hallhatunk aláfestő zenei rigmusokat. Bár a látványvilág itt-ott kétségeket ébreszt, vajon a szcenika elég kidolgozott, kellőképp kiforrott és indokolt-e, ha ezt az előadássíkot fogjuk meg, nos, akkor a fenti súlyos és érvényes kérdésektől messzire szakadva, szórakoztató kalandban lehet részünk. Bő egyórás, nyugis kábulatban.

DEEPER

Koreográfia és előadók: Marcio Kerber Canabarro, Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara, Vass Imre.
Zene: Szabó Bálint. Látvány és jelmez: Tóth Márton Emil, Marcio Kerber Canabarro, Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara, Vass Imre. Fény: Dézsi Kata.

Produkciós Partner: Katlan Csoport. Külön köszönet: Hatfaludni Judit, Tóth Márton Emil, Venilda Kerber Canabarro.  

Trafó Kortárs Művészetek Háza, 2018. január 11.