Kritika

Kortárs tánc

Sárosi Emőke: Csehovi csöndek táncban

Budapest Táncszínház: Három nővér -

…nem marad más, csak a várakozás – a halálra vagy a Moszkva felé robogó vonatra.

A Három nővér mindent kibír. Csehov drámáját minden művészeti ág szívesen veszi kézbe, és transzformálja át a saját ízlése, szabályrendszere szerint. Ezt az irányvonalat követve került a Budapest Táncszínház repertoárjára a Három nővér nonverbális átdolgozása.

kepatmeretezes hu BT3n 141Fotók: Dusa Gábor

Földi Béla, az együttes művészeti igazgatója életművében és a társulat repertoárján nem ez az első klasszikus világirodalmi mű táncszínházi adaptációja. A Száz év magány és a Kislányom, Anne Frank című előadások után most Csehov könnyed reménytelensége sikolt a színpadról – mégpedig Sághy Alexandra koreográfiájában. A Három nővér mozgásanyaga tökéletesen illeszkedik az együttes stílusába: egy leheletnyi női szűrőn át keverednek a klasszikus balett és a modern elemek, limón, cunningham, kontakt, release és kortárs technikák. A robbanásra kész és lehetőségekkel telt testek tragikumának forrása a három nőalak „bezártságát” jelképező ketrec – a színpad egyetlen monumentális téreleme (díszlet, jelmez: Klimo Péter). A rácsok gumihúrból készültek, amelyek rugalmassága remek lehetőséget ad a fantáziának és a mozgásanyagnak. Játékos hintázás „kint és bent” között, a ketrec húrjaiba gabalyodás, ami akár az öngyilkosság lehetőségét is fellebbenti, megengedve a „gumirács – életfonál” asszociációt. Sőt, a vibráló ketrechúr-pengetések az egymás mellett ellentétesen elrobogó életek belső feszültségét is képesek megjeleníteni.

A megrekedt és távlatok nélküli életek szárnyaszegett vergődéseit látjuk folyamatosan. A szereplőkről festett képek csupán a csehovi hősök toposzai: elhibázott életet élő tehetetlen, akarattalan és céltalan hősök vívódásai, akik létüket nem a jelenben élik, hanem az idealizált múlt egyre kopottabb emlékképeiben, vagy egy távoli jövő reményteljes illúziójában. A most pillanatát veszítik el a nosztalgiában rekedés miatt. Emlékezetes képpé válik, ahogy az egyik lány mozgása a zenélő ékszerdobozból felnyíló forgóbalerina asszociációját kelti: recsegős lemezről hallható egy orosz ária, mialatt két fiú a forgatást oldja meg technikailag – mindezt úgy, hogy spiccen „lebeg” a táncosnő.

kepatmeretezes hu BT3n 214

Vágyakozás a boldogságra, ez a kulcsa a koreográfiának. Csehov színdarabját dramaturgiailag igencsak átdolgozták, nincs meg például Natalja Ivanovna, a női kontraszt, és minden más karaktert a fiúk és a fiúruhába öltöztetett lányok ábrázolnak. Mása, Irina, Olga három baba: színes (rózsaszín, baba kék és halványsárga) hálóingben szaladgáló kislányok, akiket a környezetük meg akar óvni a meg sem születhető vágyaiktól, a lehetséges életüktől. Mindezt határokat kijelölő erőteljes kar- és kézmozdulatokkal, olykor erőszakkal (például: brutális, torokfogásos emeléssel). Ketrecbe zárt madárkák, akik nem küzdhetnek meg saját boldogságukért.

A koreográfia felvet egy táncszínpadon nem ritka, de mindig izgalmas kérdést: lehet, hogy a három lány valójában egy? Hogy az ő sorsának három aspektusát látjuk? A Prozorov testvérekhez hasonlóan mindannyian jobb életre vágyunk: mindenkiben megmozdul a kínálkozó realitás ellen küzdő lélek, ez táplálja az álmokat. És ha az álmok is elvesznek, akkor csupán a kiábrándult közöny marad, ami megmételyezi a lelket. Így nem marad más, csak a várakozás – a halálra vagy a Moszkva felé robogó vonatra. A búcsú kegyetlen: a saját sírjukba zuhanó lányok jelenetében a gőzmozdonyok kerekének ciklikus mozgása egyesül az utolsó szívdobbanásokkal.

Expresszív hatásvadászatra a témában nincs lehetőség. Marad néhány szép pillanat – a koronás csehovi csöndek, a nyugalom és a halk szenvedés.

Három nővér (Budapest Táncszínház – Nemzeti Táncszínház)

Zeneszerző: Kovács Benjamin. Díszlet és jelmez: Klimo Péter. Fényterv: Földi Béla. Koreográfus: Sághy Alexandra.

Várkert Bazár, 2018. március 22.