Kritika

Kortárs tánc

Horeczky Krisztina: Helyi értéken

Mikó Dávid: Transz

Jóval több, mint korrekt teljesítmény: nincsenek benne csontig rágott kortárs-közhelyek, sem affektáltság…

A Közép-Európa Táncszínház (KET) évek óta működő, hosszú távú projektjeinek egyike a 2013-tól létező Ifjú Koreográfusok Fóruma. A tehetséggondozó, és -kutatóprogram – hasonlóképpen a K-Arcokhoz ‒ egyszerre megmérettetés, és kínál izgalmas munkát a KET táncosaival egy hétig együttműködő, esetünkben pályakezdő mozgáskomponistáknak. (Az egyhetes munkát követő nyilvános demonstráció egyszer látható.)

ikfmd187Fotók: Dusa Gábor

Mikó Dávid 2009-ben végzett a SEAD-on (Salzburg Experimental Academy of Art), és az utóbbi időkben táncosként vett részt többek között Fehér Ferenc, Goda Gábor, Mészáros Máté produkcióiban. Munkája sillabusza semmiben nem különbözik a honi ismert, keresett, neves(ebb) alkotók műismertetőitől; mélyebb értelemmel igyekszik átitatni az akárha scrabble-özés közben egymás mellé rakosgatott szavakat, azokat fölöslegesen használt, idegen szókkal elegyítve. „A helyszín egy határtalan tér, melyben végtelen folyamatok transzformálódnak az önmagukba visszatérő repetíciók során egymással ellentétes állapotokban. Az egység keresése különböző energiaminőségek találkozásával zajlik, melyeket a testhasználat tükröz. Az öt minőség a tűz, a víz, a levegő, a föld, és ezek összessége. Ezek ismert irányok és alapvető elemek a minket körülvevő világban, valamint mindannyiunkban. (…)”

 

A Bethlen Téri Színház terei határtalanság helyett falakkal, valamint nyílászárókkal (be)határoltak. Satöbbi. Ugyanakkor: a fönti, hagymázas idézettel ellentétben az opus címe tökéletesen summázza azt, amit harminc percig nézek. Más közegben ezt nevezzük tisztességes üzleti eljárásnak. A (kvázi) mozgástanulmány didaktikusság, modorosság, iskolás jelleg nélkül, viszont analitikus alapossággal mutatja meg a transz mint megváltozott tudatállapot sokféleségét.

ikfmd017

A nyolc előadó a hipnotikus, meditatív állapottól jut el az eksztatikus önkívületig – majd a káoszból, zajból vissza a rendbe, csöndbe. (Sejtésem szerint Mikó utal(hat) a catalepsiára (merevkór) is, például az ismétlődő robotszerű mozgásokkal, de ebben nem vagyok bizonyos.) A figurák bármelyik stációban is vannak éppen, mindegyikük önmagába záródik. Hiába kerülnek testi kontaktusba egymással, izoláltak, személytelenek, nem árulnak el érzelmeket, és mintha nem volna kapcsolatuk a külvilággal – ahogyan emocionális értelemben egymással sem.

A Transz egyik erénye, hogy túlmutat a hitellel modellezett állapotokon, képes a befogadó számára mindezt metaforává alakítani, és/vagy képzettársításokra serkenteni. Azaz, reflektálni egy 21. századi kor- és kórtünetre, a jelenkor egyik alapállapotára, az extázisra; ennek a gerjedelmes érzésnek a hajszolására, valamint egy csoport tagjaként is a saját, belső világba menekülésre, a szeparáltságra. A közösségi és egyéni magányra. Minderre talán a legközérthetőbb példa az addiktív közösségi média – úgy is mint virtuális, személyességet és közösségi létet hazudó, mozgósításra képes, ám minden intimitástól megfosztott, rezervált világ. A férfitrió fölvillantja a testkultusz és a demonstrált hímség reprezentatív képeit is; amikor a szereplők testépítő pózokba merevednek, ugyanúgy asszociálhatunk az ókori-görög férfi- és sportolóábrázolásra, mint a szocreálművészet kollektivizált hősiességére. A mű legelején a lassan mozgó, eleinte fejüket lehajtó, ejtett vállú táncosok úgy hozzák magukat mozgásba, mint az öklözők a szorítóban. Noha hangsúlyosan megjelenik a maszkulinság és a nőies finomság-lágyság, a koreográfia összességében uniszex – ahogyan az előadók öltözete is az. A személytelenség mellett jellemző az aszexualitás, a mentesség az érzékiségtől.

ikfmd198

A KET táncosai az ilyen projektek szereplőjeként sem mennek egy bizonyos nívó alá, sőt. Nem gondolom, hogy mindez magától értetődő. A bemutató kapcsán eszembe ötlött, hogy az est egyik szereplője, Jakab Zsanett, milyen remek volt a tavalyi K-Arcok keretében a Molnár Csaba koreografálta szólóban, a nagyszerű LILITH-ben. Dunai Bettina, Füzesi Csongor, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Jakab Zsanett, Mádi László, Nagy Mátyás Csaba, Nyeste Adrienn ezúttal is odaadóak, és ihletetten, értő módon tolmácsolják Mikó munkáját. A Transz jóval több, mint korrekt teljesítmény: nincsenek benne csontig rágott kortárs-közhelyek, sem affektáltság; a koreográfia kidolgozott, minőségi az elektronikus hangkulissza, pontos a dramaturgia, még a bizonyos monotonság és a repetitív mozgásnyelv is összhangban áll az egésszel. A darab esztétikája letisztult – egyáltalában: van esztétikája ‒, és azt a benyomást kelti, hogy az alkotó világos koncepcióval bír. A hazai tánc- és kortárstánc-szcéna nem áll azon a színvonalon, hogy mindezt ne volna szükséges az értékén kezelni.

Transz (Közép-Európa Táncszínház)

Koreográfus: Mikó Dávid. Táncosok: Dunai Bettina, Füzesi Csongor, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Jakab Zsanett, Mádi László, Nagy Mátyás Csaba, Nyeste Adrienn.

Bethlen Téri Színház, 2018. június 9.

Ifjú Koreográfusok Fóruma