Kritika

Kortárs tánc

Péter Márta: Mit akart ez a két ember?

Chen Wei Lee – Vakulya Zoltán: Együtt egyedül -

A mostani előadásban két szép testet, vagyis egy nő–férfi párost láttunk, meztelenül táncolni.

A Nextfeszt a Trafó sorozata, az idei éppen a harmadik eseménysor, amelybe újabbnál újabb fiatal alkotókat és előadókat hívnak meg, mégpedig a művészet minden területéről, így a kortárs tánc műfajának képviselői közül is.

S bár éppen a Nextfeszt révén már eddig is gyakran beszéltek az Y generációról, amely elvileg mindig a később született generációra vonatkozik, így a korábbi Y-ok hirtelen akár figyelmen kívül eshetnek, és ha valaki erőteljesen ragaszkodik az ideához, miszerint a nevének forognia kell, mert e nélkül mintha meghalna, ott már, meglehet, baj van. Mert túl a hamvasság korán – ami olykor a táncolásra fokozottan érvényes –, beüthet a fura, több évezrede változatlan emberi bölcsesség, ami egy kicsit mást mond. Ha meg nem, akkor az illető ezen a nagy játszótéren marad, ám bizonyos tekintetben talán az infantilizmus bélyegével.

együtt1Próbafotók / Vakulya Zoltán és Chen Wei Lee / A fotók forrása a Trafó fb-oldala

Bár a Trafónál be kell számítani azt is, hogy hazai területen az egyetlen hely, ahol tehetségesnek ítélt pályakezdők, illetve ugyancsak tehetségesnek ítélt örökös kívülállók is bemutatkozhatnak. Ezért nem is csoda, ha a Kortárs Művészetek Házában olykor ismeretlen nevek bukkannak föl, vagy éppen a kortárs területén már jól ismert nevek térnek vissza újból és újból. Amíg él a bizalom irántuk, mert az itteni fellépéshez a jó produkción kívül kell még valami, amihez talán már az örökös fiatalság is hozzátartozik. Ám most mégis az egész alapállás kerül furcsa helyzetbe, mert a gyorsuló tempóval hiába is követnék a gyorsuló változásokat, az idő (itt?) olykor mintha visszafelé pörögne…

A mostani előadásban két szép testet, vagyis egy nő–férfi párost láttunk, meztelenül táncolni. A férfielőadó Vakulya Zoltán volt, aki anno a Budapest Tánciskolában végzett és többfelé megfordult már, míg a páros nőtagja, Chen Wei Lee, Tajvanról érkezett, és már jó néhány rangos társulatnál szerzett tapasztalatnak is birtokába került. De még mindketten fiatalok és szépek, gyönyörűen fotogének voltak, hiszen testük legszebb érési állapotában jelentkeztek ezzel a színpadi művel. Néhányszor ugyan eszembe jutott: ha mondjuk valami „kortárs gönc”, vagy akár egy mindent láttató testtrikóba bújnak, vajon akkor is ugyanennyi nézője lett volna a produkciónak?

együtt3Chen Wei Lee és Vakulya Zoltán

Mert minden korosztályból elég sok kíváncsi szem tapadt a színpadra, ahol már a nézőtérre érkezéskor küzdelembe kezdett a két ember, vagyis a látás által tapasztalható két test. Szürke homályba burkolták furcsa keringőjüket, amelyben még következetesen kerülték a testi érintkezést, s így már ebből az előjátékból is kitetszett a címbe foglalt Együtt egyedül állapota, és az is kiderült, hogy most két, igazán szép testtel megáldott fiatal egyénről van szó, akik mégis messze vannak egymástól. A látványhoz társuló akusztikai élmény, vagyis a zene pedig, többnyire halk és egymást ugyancsak kerülő szólamaival inkább csak duruzsolóan hű követője maradt a megfoghatatlan lelki eseményeknek.

Később azonban a két test is földre kerül, összegabalyodik, lassú ölelésben küzd és mutat minden porcikát, testi hajlékot, a színpad pedig szinte sötétbe borul. Nem sokat látni (bár az első sorban már az előadás legelején előfordult a kabát alatti maszturbáció…). Az elvileg erotikus látványban azonban a minden mellett valójában semmi sem történik meg. És a duett tényleg erről szól, erről ad hírt. Együtt egyedül. Nem tudni, hogy a címmé tett állapot miatt sajnálni kell-e a magányra ítélt kettős tagjait, vagy ők éppen az emberiség szükségszerű változásainak következő fokozatát mutatják, amikor már az emberi lény elszakad a testi-fizikai jelenségek meghatározottságaitól. Esetleg egyszerűen a testi-fizikai adottságok abszolút figyelmen kívül hagyásának következményeit mutatják, minden további szándék nélkül, amely állapot persze (talán átmenetileg?) a promiszkuitás előszobája is lehet. A negyedik verzió is hasonlít az utóbbihoz, csak épp egészen másról ad hírt, hiszen éppen nem a közömbösségről szól, és ekkor belép a nemi hovatartozás kérdése is, amikor az érdeklődő izgalom immár csakis a hasonneműek iránt létezik. (Átmenetek, ingázások persze e téren is vannak). Így a darab, bár a valóságot tárja elénk, kifejlésében, szellemi konklúziójában nagyon is sok esélyes lehet, nyilván a szerint, hogy ki milyen, éppen hol tart.

együtt2Chen Wei Lee és Vakulya Zoltán

Meglehet, a fenti gondolatmenetet nem mindenki pontozza, s e téren talán az előadói szándék is öntudatlan, ám minden állapot egyben minősít is, sajnos. Amúgy pedig minden „néző” kezelheti a témát magánügyként is, akkor is, ha nem egészen az, hiszen abban az esetben biztosan nem született volna meg a mindenki által nézhető/tapasztalható előadás sem. Itt elég, ha reakcióinkra, esetleges dühünkre koncentrálunk, az utóbbi pontosan leképezi rólunk a – kellemetlen – valóságot is. És ha valami csakugyan kellemetlen lehet a két fiatal bemutatójában, hát éppen ez. A problémákkal terhelt szembenézés feladata, amely elől nagyon is menekülünk.

Chen Wei Lee – Vakulya Zoltán: Együtt egyedül

Előadók: Chen Wei Lee, Vakulya Zoltán. Koreográfia Chen Wei Lee, Vakulya Zoltán.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2019. január 16.