Kritika

Balett

Horeczky Krisztina: Süket fülre

(Győri Balett: PianoPlays – etűdök Liszt és Wagner műveire (részlet); Passage – Beethoven VII. szimfónia

… mindkettő tikkasztóan áporodott, (tragi)komikusságba fulladóan kimódolt, affektált, személytelen, steril, híján stílusnak, ízlésnek, tartalomnak, képzelőerőnek.

A február 15-én zártkörű-protokolláris gálával megnyílt új Nemzeti Táncszínházban (NTSz) másnap vette kezdetét a teátrum által életre hívott Budapest Táncfesztivál. Ertl Péter, a NTSz igazgatója köszöntőbeszédében lényegileg szó szerint megismételte Káel Csaba a Fesztivál programfüzetében (is) olvasható sorait, nyomatékosítva, hogy „hatalmas nagy perspektíva” áll az intézmény előtt, amelytől „új inspirációkat” kap a „szakma”. Kérdés, hogy a közel 5 milliárdos állami beruházásból megépült objektum esztétikai értelemben miféle megtermékenyítő hatással, innovatív nézőpontokkal, gigantikus távlatokkal, ihlető erővel szolgál(hat) a művészek/társulatok számára? Akik/amelyek a múltban, a jelenben és valószínűleg a jövőben is többségében a Magyar Táncművészek Szövetsége tagjai. Vagyis, vajon mit/ki(ke)t is neveznek „szakmá”-nak”? (És mit/ki(ke)t nem.) Bárhogyan is, a Fesztivál a NTSz egyik leggyakoribb, állandó föllépője, a Győri Balett produkciójával indult; egyben ők avatták föl a színházat a széles(ebb) nyilvánosság számára is.

győri1Fotók: Jókúti György

A 2018-ban a Müpával létrehozott PianoPlays – melyből cc. 40 percnyi részlet volt látható az est első részében és a premierdarab Passage sajátja, hogy élő zene kíséri. Felteszem, arra is készült. Liszt és Wagner szerzeményeit Balázs János zongoraművész szólaltatja meg, míg a Passage zenéjét, Beethoven VII. szimfóniáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenekara adja elő. Mindez dramaturgiai, koreográfiai, szcenikai (és a többi) szempontból a kreatív lehetőségek tárháza, ám esetünkben sem az élő zene, sem a színpadra helyezett muzsikusok (köztük Ménesi Gergely karnagy), sőt, maga a zene sem jelentett inspirációs forrást. Ennek oka, hogy amennyiben a táncélet egyik legnagyobb presztízsű alakját, a belga Rosast alapító Anne Teresa De Keersmaekert tekintjük a szcéna talán legmuzikálisabb alkotójának, úgy a győri társulat művészeti vezetője, Velekei László eredménnyel pályázhatna „Az Univerzum Egyik Legantimuzikálisabb Koreográfusa” címre. Szóljon bármilyen muzsika/talpalávaló, nála süket fülekre talál, így a mozgáskompozícióra gyakorolt hatása a nullánál is kevesebb. Másfelől, tavaly bemutatott narratív „táncjátéka”, A skarlát betű kapcsán az alábbiakat írtam le a Színház folyóiratban: „roppant csekély a koreográfiára utaló jelet fedeztem föl benne”. Nos, ugyanez áll (az ismertetőből citálva) „A szerelem különböző arcait” megmutató, 16 szereplős PianoPlaysre, és „az »úton levés« metaforáját” körüljáró, egyben az „uniformizálódás kritikájá”-nak szánt, 18 táncosra írt Passage-ra ‒ melyek között nincs érdemi különbség. Azaz, egyiket sem a zenére (vagy annak ellenében) koreografálták, viszont mindkettő tikkasztóan áporodott, (tragi)komikusságba fulladóan kimódolt, affektált, személytelen, steril, híján stílusnak, ízlésnek, tartalomnak, képzelőerőnek. Ráadást mindkettő ugyanazokból a minden természetességtől, érzékiségtől, gondolattól megfosztott mozgáselemekből, -sorokból, teátrális gesztusokból (nem) áll (össze).

győri2

 

A szólók, duók, csoportos táncok a röhejességig kimódoltak (főleg a Passage-ban), tán ezért is, hogy idétlenségükkel a Monty Python 1970-es klasszikusát, a Hülye járások minisztériumát juttatták eszembe. Vizsgahelyzetet idéz, ahogyan a majd’ végig műmosolygó, korrektségre törekvő táncosok végrehajtják az uniszex kvázi-tornamutatványokat, a kicsavartság csavarodásait és a kifacsartság facsarodásait.  

A látványt illetően: a Passage fölütéseként egy fekete rúd tetejére applikált, nyolc fehér esernyőből álló világítótest forog körbe-körbe, amelynél korszerűbb vizuális effektet, fénytechnikai megoldást is el tudok képzelni a 21. században. A táncosok arcát éktelenítő torz, vörös-fekete száj olyan, mint Jokeré a Batmanben – ami, mint tudjuk, seb és stigma. Noha tánckritikusi minőségemben gyakran bizonyítom meglehetősen fejlett asszociációs készségemet, nincs megfejtésem sem az esernyők, sem a ragasztott-letéphető Joker-száj jelentésére. A sillabuszban az áll, hogy az opus főszereplője, „Egy lány” (Gyurmánczi Diána) nem tud kiállni önmagáért a képmutató társadalomban. Nem láttam társadalmat, alakoskodást, önmagáért kiállást, megroppant gerincet, konfliktust, sem mindezek drámáját. Lányt igen, akinek bár másnak kéne lennie, épp’ olyan jellegtelen, mint a többiek. Merthogy nincsen karaktere, miként a közel egyórás szerencsétlenkedésnek sem, amelynek kínkacagásra ingerlő pillanatai az esernyőkkel előadott kettősök – kivált, amikor az ernyő vörös színre vált, és alatta fekszik egy férfi, mintha holtan. (A kommunizmus áldozata? A láthatatlan szenvedélyé? Netán mindkettő?). Később föltámad.

győri3

 

Bízom, hogy a Nemzeti Táncszínház új hajlékában majd módomban áll megtapasztalni a hazai táncélet nagy múltú, kiemelt, színházavatásra érdemesített és minden egyéb szereplőinek szellemi, szakmai vitézkedését, táltos föltámadását. Egyelőre azonban csak áldozatról tudok beszámolni. Elsősorban is a sajátomról, melynek tanúsága Velekei László (újabb) időrabló fiaskójának végignézése.

 

PianoPlays ‒ etűdök Liszt és Wagner műveire (részlet) (Győri Balett)

Koreográfus: Velekei László. A zongoránál: Balázs János. Asszisztens: Jónás Zsuzsa. Dramaturg: Csepi Alexandra. Jelmez: Győri Gabi. Fény: Yaron Abulafia.

Táncolják: Gyurmánczi Diána, Luigi Iannone, Tetiana Baranovska, Luka Dimič, Engelbrecht Patrik, Guti Gerda, Gémesi Máté, Thales Henrique, Herkovics Eszter Adria, Jekli Zoltán, Kovács Eszter, Marjai Lili Anna, Artem Pozdeev, Tatiana Shipilova, Szalai Judit, Daichi Uematsu.

Passage – Beethoven VII. szimfónia (Győri Balett)

Zene: Ludwig van Beethoven. Koreográfia: Velekei László. Asszisztens: Jónás Zsuzsa. Díszlet, jelmez: Bozóki Mara. Dramaturg: Csepi Alexandra.

Táncolják: Férfi és Nő: Golubkovics Gergő, Gyurmánczi Diána. Egy lány: Gyurmánczi Diána. A párja: Luigi Iannone. Egy férfi: Jekli Zoltán. További szereplők: Guti Gerda – Daichi Uematsu, Marjai Lili Anna – Téglás Bánk, Tatiana Shipilova – Gémesi Máté, Tetiana Baranovska – Engelbrecht Patrick, Herkovics Eszter Adria – Horváth Kata, Szalai Judit – Artem Pozdeev, Kovács Eszter – Luka Dimičé. Közreműködik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenekara. Vezényel: Ménesi Gergely.

Nemzeti Táncszínház, 2019. február 16.