Kritika

Kortárs tánc

Varga Kinga: A test elviselhető könnyűsége

Philippe Saire Társulat: Hocus Pocus; Vacuum

Anatómiai képek ezek, mintha formaldehidben úszó testrészeket látnánk. De egészen érdekes módon az élő emberi test sajátságával találkozunk, az élettel magával, a pórusokkal, a bőrfelszínnel.

A Budapest Táncfesztiválon a Millenárison megnyitott új Nemzeti Táncszínház épületében a Philippe Saire Társulat két előadással és egy harmadik előadásról készült kisfilmmel lepte meg közönségét egy, február közepi, tavaszi napon. A test anatómiai felépítésének térbe helyezését, a létezés egészen egyedi érzetét adták át a közönségnek.

hókuszFotók: Philippe Pache / A fotók forrása: Nemzeti Táncszínház

Csipkelődve fel lehetne tenni a kérdést: mi a különbség a társulat gyerekeknek (Hocus Pocus) és felnőtteknek (Vacuum) szóló produkciója között? Válasz: az, hogy a táncosokon van-e ruha vagy mezítelenek épp. Persze ez túlzó leegyszerűsítése és meg nem értésről tett tanúbizonysága lenne a látottaknak. A két előadásban ugyanaz a technika, látványelem az alap: két vízszintesen fekvő világító test között sötétben mozog két férfi táncos egy lehatárolt kis téglalap-alakú színpadnyílásban. Karakteres, szemet vonzó, valódi egyéniségek. Fel sem fogható, miként tudnak testrészeikkel elősejleni, majd eltűnni a sötétben. Felmerül, hogy talán valami trükköt használnak. Elszívják a levegőt körülöttük? Megszüntetik a gravitációt? Ebből is látszik, hogy milyen erős hatáselemmel dolgoznak. És az is, mennyire találó a címválasztásuk. Hocus Pocus a kicsiknek, Vacuum a nagyoknak. Varázslatról van-e szó vagy a fizika törvényszerűségeiről… Közelebbről megszemlélve aztán persze kiderül, hogy a kis térrészben, amit maguknak játszóhelynek kijelöltek, függeszkedve, izommunkával csimpaszkodva tornásszák magukat a megfelelő pozícióba, és a speciális megvilágítás által érik el, hogy hol vízszintesen látjuk őket, hol egy-egy testrészük tűnik csak elő különleges alakzatokat formázva.

hókusz3

A Hocus Pocus narrációt is tartalmaz: egy mese. Két ember, Ivan és Lucas (a színlap testvérként nevezi meg őket) egymást keresi égen és a víz alatt, különböző kalandokba keverednek. Ezt eszközök (szárny, cápa, medúzafej) segítségével plasztikusan is megmutatják. Bejátszásról komolyzenei részleteket hallunk (a színlapról kiderül, Grieg Peer Gyntje ez), amelyek a feszültség különböző szintjeit mutatják meg. Sokáig rémtörténetnek tűnik a súlyos zene, az ijesztő képek (csáklyás alak mint üldöző, emberfejet bekapó „cethal”, a testek hátborzongató kicsavartsága, például talppal előre közelít felénk egy test). A végén feloldásként hat a könnyedebb zenei hatású motívum, és az, hogy a testvérek megtalálják egymást, és a színpadlyukból kiugorva, talppal a földön boldogan borulnak egymás nyakába. A negyvenötperces opus erős koncentrációt kényszerít ki a nézőkből, a gyerekek is székükhöz szegezve próbálják értelmezni a látottakat, mely vitathatatlanul eredeti.

hókusz2

Az esti, felnőtt előadás, a Vacuum formavilágában nagyon hasonló a kora délutáni, gyermekekhez szólóhoz. Itt, az utolsó taktusokat kivéve, amikor is férfihangú, modern kori lírai zenei betétet hallunk (a színlapról kiderül, ez Purcell King Arthur című zeneművéből van) sustorgást közvetítenek felénk. Ezúttal meztelen férfi testek villannak elő, szigorúan hátulról. A kicsavart testformátumok egészen egyedi látásmódban mutatják be a bokát, a lábfejet, a hátat a medencecsontig, a fenékpofákig bezárólag, a felkart, az alkart, az ízületeket… A huszonöt perces mű nem tartalmaz narrációt, így semmiféle támpontja nincs a nézőnek. Koncentrált figyelme az egyetlen, amit kapaszkodóként talál. Anatómiai képek ezek, mintha formaldehidben úszó testrészeket látnánk. De egészen érdekes módon az élő emberi test sajátságával találkozunk, az élettel magával, a pórusokkal, a bőrfelszínnel.

hókusz4

A harmadik alkotás, amit bemutat a társulat, az a Black Out című előadásuk filmváltozata. Jellegzetessége, hogy a kamera felülről mutatja a három táncost, a két férfit és a nőt, ahogy egy steril térben törülközőjükön sütkéreznek a napon. Testük elhelyezkedése a földön geometriai formákat ad ki. Háborítatlanságukat megzavarják, támadás éri őket, föld omlik rájuk. A lány pöttyös bikiniben fekszik kicsavart pózban, körülötte organikus mintává rajzolt, elkent virágföldmaradvány. A testeken és a térformákon van a hangsúly. Hasonló a látásmód, mint a formaldehidben úszó testrészek esetén. Itt, a filmben felülről, a színházi tér valóságában, a Hocus Pocus és a Vacuum című előadásokban oldalról, egészen különleges nyíláson át tárul elénk a felnagyított test. Amíg átáll a színpad a rendező-koreográfus, a társulatalapító Philippe Saire köszönti a nézőket, és eligazítást ad a látottakhoz. Az igazán kíváncsivá tett néző issza a szavait. Jó látni az alkotót, és jó megismerkedni élő, eredeti, gondolkodást formáló munkásságával.

Hocus Pocus

Koreográfus: Philippe Saire. Közreműködött: Philippe Chosson és Mickaël Henrotay-Delaunay. Színpadi eszközök: Léo Piccirelli. Kellékek és kiegészítők: Julie Chapallaz, Hervé Jabveneau. Hang: Stéphane Vecchione. Műszaki vezető: Vincent Scalbert. Építés: Cédric Berthoud. Színpadi ügyelő: TBA (Vincent Scalbert, Louis Riondel). Zene: Edvard Grieg (Peer Gynt).

Vacuum

Koreográfus: Philippe Saire. Közreműködött: Philippe Chosson és Gyula Cerepes. Színpadi eszközök: Léo Piccirelli. Hang: Stéphane Vecchione.

Műszaki vezető: Vincent Scalbert. Építési koordinátor: Antoine Friderici

Építés: Cédric Berthoud. Ügyelők: Bastien Aubert, Vincent Scalbert. Fényképek és grafikai terv: Philippe Weissbrodt. Zene: What Power Art Thou, Henry Purcell (King Arthur).

Philippe Saire Társulat

Nemzeti Táncszínház, 2019. február 19.

Budapest Táncfesztivál