Kritika

Kortárs tánc

Kutszegi Csaba: Használat előtt és közben felrázandó

Horizont Táncfesztivál 2019 – első rész -

…egy kortárstánc-fesztiválon kell a fiatalos felpörgés, a látványos kvázi megbolondulás és megbolondítás, az akár provokatív, szemtelen kísérletezés.

Kozma Attilának, a Miskolci Balett vezetőjének – Éder Vera fotóművész segítségével – sikerült hagyománnyá érlelnie a Horizont Táncfesztivál nyitóceremóniáját: már harmadik alkalommal fellépő balettművészek vernisszázsa nyitja meg a táncosok „sok oldalát” megmutató fotókiállítást – és a táncfesztivált. Az együttes fiatalodik, a régiek mellé évről-évre érkeznek új tagok, de egy dolog nem változik: a jó ízlés, a különös figyelem a vizualitásra a miskolciak védjegyévé vált, és ehhez az előadások színpadi kiállítása mellett nagyban hozzájárulnak az együttesről készült príma, bátor, „helyspecifikus” fotók és a hozzájuk tartozó egyéb arculati elemek, mozgóképes anyagok, honlap-dizájn.

éderveraÉder Vera (középen) és a miskolci társulat tagjai a megnyitó után / A fotók forrása: Miskolci Nemzeti Színház

A Horizont Táncfesztivál ezzel (is) igyekszik lépést tartani… Ám – és most felötlik bennem gimnazista korom igen kedvelt Juhász Ferenc-versének visszatérő szófordulata: „A harmadik napon a legnehezebb…”, persze kicsit elferdítve – a harmadik évben a legnehezebb. Vagyis: a nagy lendülettel beinduló, sikeres fesztiválok általában a következő évben még rá tudnak tenni egy lapáttal a kezdetekre, aztán a harmadikban elcsendesednek. Ez nyilván valamennyire törvényszerű, de azért lehetne tenni is ellene.

Tudjuk, hogy sok minden pénzkérdés, és az ember örüljön neki, hogy egy újabb, koncepcióval bíró, nemzetközi merítést felmutató „kis” táncfesztiválra egyáltalán tudnak még pénzt szerezni a szervezők. De mindig akadhatnak olyan ötletek is, melyekhez nincs szükség jelentős plusz forrásokra. Nekem például nagyon hiányoznak a fesztivál előadásain a zsöllyében helyet foglaló miskolci táncosok. Nemcsak azért, mert úgy általában is öröm látni őket, hanem mert kollegiális szakmai figyelmük nagyot dobna a fesztiválhangulaton. Persze megértem, hogy ha a fesztivál utolsó napján van az évi rendes legjelentősebb bemutatójuk, akkor reggeltől estig próbálnak (arról nem is beszélve, hogy még az is előfordulhat, hogy mindeközben a nagyszínpadon repertoár-előadásban is fel kell lépniük). De eztán legyen a premierjük a fesztivál első napján! Lenne ebben kockázat is ugyan, mint mindenben a jó színházban, de kockázat nélkül sehol sincs diadal.

kiméra2 A kiméra gyöngyei / Fotók: Éder Vera

Továbbá (elegánsan ötletelnem igazán nem kerül semmibe): minden napra több olyan workshopot szerveznék, melyeken a profi táncosok mellett mozgás és színház iránt érdeklődő fiatalok is szerezhetnének élményt. Mellette az összes miskolci diáknak, aki vállalja, hogy eljár eme megmozgató foglalkozásokra, fél áron adnám a fesztiválbérletet. Az már nyilván pénzkérdés is, hogy a meghívott együtteseket sikerül-e a fesztivál teljes ideje alatt vendégül látni, de a Horizont előtt én minden SZEM-en (Színművészeti Egyetemek Miskolcon fesztivál) jelen voltam, és nem kis mértékben azt élveztem, ahogy a fiatalok lesték-itták egymás előadásait, és utána rendszeres bulihegyeken cseréltek eszmét, szereztek plusz tapasztalatot egymástól, egymásról. Ha törik, ha szakad is, nem lenne szabad ilyen fesztiválokon kihagyni a fiatalok bevonzását a műfajba.

kiméra5 A kiméra gyöngyei

Az idei fesztivál első két napján csendesen csappanó közönségérdeklődést észleltem, és keveselltem a nézőtéren a fiatalok számát. Hasonló volt a benyomásom az utolsó előadások utáni közönségtalálkozókon is. Pedig ha nem is lehengerlő remekművek, de figyelemre érdemes előadások mutatkoztak meg már az első napon is. A litván Airos Dance Theatre alapítójától, Aira Naginevičiūtėtól sokat lehet tanulni például, elsősorban anyag iránti tiszteletet, átgondolt, elmélyült, igényes alkotómunkát. A kiméra gyöngyei című koreográfiájában öt, különböző kiméra tulajdonságokkal rendelkező nőalak krízishelyzetekben az önazonosságáért küzd, miközben próbálják megtalálni a harmóniát is a környezetükkel. Ezek a nők, mint a kiméra, sokfélék, intenzívek, ijesztőek, agresszívek, nem éppen gyönge, törékeny oldalukat tárják fel. Különös, szimbolikus tárgyakkal is akcióznak, fémekkel hangkompozíciókat hoznak létre, apró, fehér gyöngyszem porban fetrengenek, végül erős vasszálak sűrű függönye mögött sorakoznak fel, hogy megszólaltatva azokat, lezárják a hangkompozíciót, és vele elrendezzék a sorsukat. Az előadás zenei, látvány- és mozgáskompozíciója együtt alkot komplex, hatásos színpadi nyelvet, együttesük gondos, közös alkotómunkáról és kitűnő arányérzékről tanúskodik (zeneszerző: Vladas Dieninis; díszlettervező: Arūnas Adomaitis; jelmeztervező: Laura Darbutaitė; világítás: Džiugas Vakrinas).

dr.maybe2Dr. Maybe Darling

Az est második produkciójaként a görög Tzeni Argyriou rendezte Dr. Maybe Darlingot láthatta a közönség. Talán Drága doktor, akit a színlap szerint előadó és alter ego minőségben Stavroula Siamou formál meg (a rendező és alter egója is hölgy), különleges módszerekkel azt vizsgálja, hogyan viselkedik az ember korunk információzuhatagában, mit vált ki belőle a kényszer, hogy tudniillik folyamatosan és erőszakosan kínálkozó alternatívákról kell állandóan döntenie. A multimédiás, sőt többször nem is kicsit futurisztikus környezetben prezentált felvetés lehetőséget nyújt újszerű technikai eszközök kipróbálására színpadi környezetben, különböző műfajok, forma- és tartalomhordozók egyidejű szerepeltetésére, a publikum interaktivitásának megszervezésére. A néző kapkodhatja a fejét. Élőben és például gömbökre vetített arcok előadásában felvételről görög és angol nyelven tudományos igényű szövegek hangzanak el, melyeknek görögről fordítását kivetítőn magyarul és angolul is követni lehet. Vetített szavak, számok, betűk és nagyobb mozgókép-kompozíciók is mindenfelé úsznak a légtérben, miközben a fehér köpenyes Dr. Maybe különböző mozdulatvariációkat mutat be vagy a gurulókerekes demonstrációs asztallal térül-fordul ide-oda, miközben persze szinte folyamatosan beszél is. Mindehhez méltó zenei és hangkompozíció is társul. Az „Agyi Nyomkövető Labor”-ban végül a doktor fejére bukósisakszerű drótos sokkoló kerül, melynek hatására a teste erősen rángatózni kezd, mintha a puszta test kerülne fókuszba, miután az agy az intenzív hatások következtében már kapitulált. Az előadás számomra – stílszerűen szólva – erősen disztopikus fílinget hordoz, de örömmel ismerem el, hogy a nézőt agyonnyomó artisztikus multimédiás zuhatag egészében igen ízléses, látványos és hatásos kompozíció, és részleteiben számos érdekes, jó ötletet tartalmaz.

állatokfarsangjaÁllatok farsangja

A második nap délelőtti és koradélutáni programja a gyerekeké volt: a cseh Barbora Latalova Állatok farsangja című produkcióját élvezhette, játszhatta, nézhette, tanulmányozhatta végig vegyes korú, kisiskolás-kiskamasz közönség. A bevonulás sejtelmes és izgalmas volt. A gyereksereget felvezették a színpadra, ahol a félhomályban egy jókora világító kört lehetett körbeülni. A különböző akciók, vetítések, az eredeti vagy áthangszerelt Saint-Saëns-muzsikára zajló állatmegjelenítések és az egyéb, közös, interaktív játékos események végig a nagy körben játszódtak. A vége felé a négy csoportra osztott gyerekek kis produkciókat is betanultak, melyeket a körben be is mutattak, a többiek által lelkes tapssal jutalmazva. Néha a négy felnőtt színész-táncos-drámapedagógus hölgy hosszabb időre magánál tartotta a kezdeményezést, ilyenkor a legtöbbször önálló kis táncszámokat adtak elő, ami különössé és kelleténél kicsit hosszabbá is tette a foglalkozást. Célravezetőbb és hasznosabb, és a gyerekek sokkal jobban élvezik is, ha a figyelem teljes mértékben végig rájuk irányul. A beavató színház és az önmegmutató előadóművészet néha ellentmondásba kerülhet egymással.

special Special Society

Belga származású szlovákiai koreográfus darabjával érkezett Miskolcra a magyar Közép-Európa Táncszínház: Anton Lachky Special Societyjét játszották el. Lapunkon video-beszélgetésben alaposan foglalkoztunk az előadással (lásd itt: Különleges görbe tükör - http://tanckritika.hu/kategoriak/jegyzet/1369-kulonleges-gorbe-tukor), ezért most csak annyit róla: lehengerlő lendülete, intenzitása nem hogy kopott volna a bemutató óta, ellenkezőleg: csak érlelődött, pontosodott a produkció, megtartva olykor a nyers, spontánnak tetsző, de végig őszinte, hiteles erejét.

A második nap utolsó előadásán finn kortárstánc randevúzott tradicionális arab zenével. A táncos Alpo Aaltokoski az Európába menekült iraki lantművésszel, Ali Alawaddal készített közös darabot, amelynek Helsinkiben kitűzött premiere előtt kéthéttel Alinak el kellett hagynia az országot. Az előadásba a zenész élő kísérete helyett a videofelvétele került bele, mely egy hátsó tüllfüggönyön felnagyulva is feldereng. A lelki jelenlét és a fizikai jelenléthiány paradox kettősségéből megkapó lírai hangulat árad, gyönyörű a többször flamencóra emlékeztető zene és ének, melyhez Alpo adekvát koreográfiát készített. Az Ali & Alpo táncvallomás barátságról, szabadságról, különböző kultúrák békés és termékeny összefonódásáról szól.

aliAli & Alpo

Az első két nap valamennyi előadása szimpatikus, jó szándékú művészek színvonalas vallomása (közülük jó értelemben kilóg, kiemelkedik a Közép-Európa Táncszínház kirobbanó gesztus-, mimika és mozdulatőrülete). Jó volt látnom mindegyiket, de hiányérzetem is maradt: egy kortárstánc-fesztiválon kell a fiatalos felpörgés, a látványos kvázi megbolondulás és megbolondítás, az akár provokatív, szemtelen kísérletezés. Rátekintve a következő napok kínálatára, látok esélyt a felrázódásra.

Miskolci Nemzeti Színház, 2019. április 24-25.