Mozgásszínház

Szekeres Szabolcs: Csoportképek könyvekkel

Elias Canetti: Káprázat -

Példás rendben sorakoznak tehát a kötetek. Nemcsak egyéniségek, de lelkük is van. Egyikük hátratett kézzel várja, hogy leemeljék a polcról.

„A kék mint a legnevetségesebb szín, a kritikátlanok, a hiszékenyek és a hívők színe.” Azért akadt színelmélet, amelynek alkotója gyökeresen másként vélekedett a témáról. Ám Peter Kien, a jeles sinológus nagyon megjárja a kék különféle árnyalataiban pompázó, rigorózusan élére vasalt szoknyák tulajdonosával. Feleségül veszi házvezetőnőjét, ezt a némbert, ezt a dögöt, ezt a kretént, aki cserébe „mindössze” a tudós nyugalmát és életét kéri. A házastárs, a Kien gazdag könyvtárát nyolc évig gondozó Therese bőven ötven felett jár, és buta akár a föld. Az idegesítően életidegen, az önmagába és a kéziratokba borult szobatudós őrült kalandokba keveredik tragikus házassága miatt.

Fotók: Mészáros Csaba

Kien úr mindenekelőtt abban bízik, hogy házasságával megoldódik a lételméleti kérdés. Ez a probléma esetében nem más, mint a huszonötezer kötetes könyvtárának a gondozása, amelynek megoldását nejétől reméli. Aztán kiderül, hogy a meddő álmodozás az élet megrontója. Hősünk baklövése helyrehozhatatlan következményekkel jár.

Elias Canetti Káprázat (1935) című regényét, majd hétszáz oldalas hosszúsága ellenére, könnyen átlátható narratív szerkezet jellemzi. A magába temetkező tudat apró változásairól tudósító monológok adják a szöveg savát-borsát. Ezeket többször a rejtőzködő elbeszélőn keresztül szűrve, vagy ritkábban egyes szám első személyben olvashatjuk. A szereplők e magánbeszédekben a saját megingathatatlan meggyőződéseik rabjaivá lesznek. Ezért az interakcióban részt vevő partner valós motivációit, céljait rendre rosszul, sőt katasztrofálisan rosszul ítélik meg. E balítéletek lendítik előre a regényt, hiszen az eleve hamis feltevések nyomán indulnak meg a bonyodalomhoz, majd krízishez vezető cselekedetek.

Lőrinczy Attilát a színpadi átiratában a monológok többfélesége helyett a könnyen átélhető, élvezetes sztori érdekli.

A Szkéné Színházban Horváth Csaba rendezett a Lőrinczy-féle Káprázatból izgalmas előadást. A Forte Társulat produkciójának hatásos eleme maga a könyvtár. Az első részben a narrátor és a kar feladatát egyaránt ellátják a humanizált kötetek. Hat gólyalábon álló színész (Fehér László, Horkay Barnabás, Kotormán Ábel, Pallag Márton, Szilágyi Ágota és Widder Kristóf) játssza a professzor úr gigantikus könyvállományának darabjait. Hamar érthetővé teszik számunkra, hogy Kien miért tölti életét az íróasztala mellett a társaságukban. Barátaink biztosak a dolgukban, mert ide megtérhet az időhiányban szenvedő, a végtől rettegő ember, hiszen a könyvek az örökkévalónak kínálják titkaikat.

Példás rendben sorakoznak tehát a kötetek. Nemcsak egyéniségek, de lelkük is van. Egyikük hátratett kézzel várja, hogy leemeljék a polcról. A másik a csípőjére simított kezekkel számít a kíváncsian lapozó ujjakra. A nagy bejelentéskor, a leánykéréskor felháborodásuk jeléül változatos akadálypályát képeznek a vesztébe rohanó professzor és a házvezetőnő között. Az összhang csúcspontján Grósz Zsuzsanna élő zongorajátékára a gazdájukhoz közeledni szándékozó Therese akcióját rémülten rezgő szempilláik kísérik. A csoportképek változatosan megkomponált sorozatában azonban a kezdőkép otthonos nyugalma soha többé nem áll már helyre.

Nagy Norbertnek Peter Kien alakítójaként az első felvonásban inkább az arca, a másodikban főleg a teste a kifejező. Vonásai akár a kedvenc játékát megelégedett örömmel szemlélő gyermeké, amikor tekintete a könyveit törölgető Therese-re esik. Aztán a megfogalmazhatatlan borzalom látszik az arcán, meg a nyitva felejtett ajkakon, amikor a némber egy mozdulattal lesöpri a könyveit a szőnyegről. Később a retorzióktól, a legkisebb fizikai igénybevételtől is meggyötört és folyton összecsukló teste jelzi előre a tragikus véget.

Therese szerepében több lehetne az abszurd nyelvi humor annál, mint amit a színpadon hallunk. A feleséggé avanzsált házvezetőnő regénybeli, rövidre szabott mondatai között alig van kapcsolat. Megszólalását homályos fokúszú témák tartják, úgy-ahogy egyben. Rémisztő és humoros verbális mélységei tárulhatnának fel még inkább az ürességnek. Ám ez sajnálatosan nem érdekli igazán az alkotókat. Földeáki Nórának Therese szerepében így a férfiérintéstől megborzongó, magát kellető teste válik beszédessé. Az aszexuális Kien jókorákat csapva az asszony nyakára próbálja őt simogatni, a rámenősen törleszkedő Therese mindent elkövet, hogy a férfi érzéketlen tenyere hosszabban időzhessék a libabőrös testén. Egy másik jelenetben a professzor testvére, a pszichiáter Georges Kien (Andrássy Máté) kénytelen udvarolni a nőnek. Elég csak Therese ruhájához nyúlnia, hogy annak alakján borzongás fusson végig. Földeáki külön dicsérete, hogy a figura önkéntelen moccanásaiban egyszerre érzékelteti a kielégítetlen asszony esendőségét és végtelen agresszivitását.

Pallag Márton nagyhangú macsót csinál a sötétagyú Benedict Pfaff házmesterből. A kivillanó szőrös mellkas, a hatalmasra nyúlt, magabiztos léptek, aztán ahogy a mutatóujjával csalja közel magához a nőt, lerázhatatlanul kellemetlen agresszort sejtetnek. A második részben úgy érezzük, hogy egy nagyra nőtt pók sűrűn szőtt hálójában vergődik a főhős, hiszen a már négy gólyalábon közlekedő házmester mozgása az ízeltlábú nyugtalanító alakját idézi.

Fehér László adja a törpe növésű és púpos kallódó tehetséget. A rovott múltú Fischerke extrém figura, és nemcsak a megjelenése okán. Sakkfenomén és strici. Riasztóan hiperaktív és javíthatatlan álmodozó. Ki tudja, mi lehetett volna belőle, ha más körülmények közé születik. A nők izgalmasnak találják, ő viszont szívből megveti és gyűlöli őket. A szélsőségek energiái adják a szerep lényegét. A színpadi változat jó érzékkel építi az előadásba Fischerke sokszor hangoztatott vágyát, miszerint Amerikában sakkbajnok lesz. Az elképzelt érkezés a tengerentúlra, ahogy feljebb és feljebb emelkedik, erős pillanat.

Elias Canetti ugyanolyan kendőzetlen őszinteséggel írja meg regényében az élet kihívásaitól meghátráló, a társadalomban uralkodó agresszivitás miatt a könyvtárszobája íróasztalához menekülő tudóst, mint a roppant primitív házvezetőnő. Horváth Csaba rendező szimpátiája azonban egyértelműen Peter Kien professzoré. Ez utóbbi nagyon érthető az értelmiségi lét bizonytalanná válásának idején. Sokan beköltöznének végleg Kien könyvtárába. A Forte Társulat Káprázata a Szkénében, bár üres térrel dolgozik, mégis erős képi világú előadás a mozgalmasra koreografált csoportképeinek és a drámai hatású világítási effektusainak köszönhetően (fény: Payer Ferenc).

Elias Canetti: Káprázat

A színpadi változatot Sárközi Elga fordításának a felhasználásával Lőrinczy Attila írta. Zene: Keresztes Tamás. Zongora: Grósz Zsuzsanna. Jelmez: Benedek Mari. Fény: Payer Ferenc. Produkciós vezető: Kudron Anna. Rendezőasszisztens-gyakornok: Barok Andrea eh., Szeredás Kristóf. Rendező: Horváth Csaba.

Játsszák: Andrássy Máté, Fehér László, Földeáki Nóra, Horkay Barnabás, Kotormán Ábel, Nagy Norbert, Pallag Márton, Szilágyi Ágota, Widder Kristóf.

Szkéné Színház, 2019. május 5.