Sohase mond
Králl Csaba kritikája a Mit tudjátok ti előadásáról
…elsősorban Gergye figurája az, aki a ráosztott hoppmesteri-pszichológusi-konferanszié szerepkörben, töményen szarkasztikus, ironikusan összekacsintós színpadi jelenlétével, mozgásával, beszólásaival semlegesíti a Karády-nóták cigarettafüstös vaskos szentimentalizmusát.
Králl Csaba kritikája a Mit tudjátok ti előadásáról
…elsősorban Gergye figurája az, aki a ráosztott hoppmesteri-pszichológusi-konferanszié szerepkörben, töményen szarkasztikus, ironikusan összekacsintós színpadi jelenlétével, mozgásával, beszólásaival semlegesíti a Karády-nóták cigarettafüstös vaskos szentimentalizmusát.
Karády Katalin melankolikus dalaira, mélybarnán búgó hangjára valószínűleg még senki sem készített kortárs koreográfiát. Most Pataky Klári megpróbálkozott vele, de az eredményt látva kétlem, hogy a közeljövőben bárkinek is kedve szottyanna hasonló merész vállalkozásra. Amiről persze a legkevésbé sem Karády tehet, ám az feltehetően ezúttal is sokak számára bebizonyosodott, hogy olykor a könnyű(nek látszó) műfaj a legnehezebb próbatétel.
Pataky legújabb darabjában (Mit tudjátok ti) négy ismert táncosnő (Arany Virág, Egyed Bea, Kántor Katalin, Nagy Andrea) mellett Gergye Krisztián is szerepel, ami azért érdekes, mert Gergye gyakran rendez és koreografál, azaz másokat instruál, őt viszont ritkán rendezik, táncszínpadon szinte egyáltalán nem (az elmúlt évekből egyedül csak Frenák Pál felújított Káoszára emlékszem). Patakynál elsősorban Gergye figurája az, aki a ráosztott hoppmesteri-pszichológusi-konferanszié szerepkörben, töményen szarkasztikus, ironikusan összekacsintós színpadi jelenlétével, mozgásával, beszólásaival semlegesíti a Karády-nóták cigarettafüstös vaskos szentimentalizmusát. Ami önmagában rendben is van: a szerep jól áll neki, tenyérbe mászóan bájgúnároskodik és markíroz, Karádyval együtt énekelt koporsós jelenete bizarrul mulatságos (csak lehetőleg ne, vagy kevesebbszer szólalna meg!), de bármennyire is karizmatikus előadó, képtelen az egész előadás fölé a hatalmát kiterjeszteni. Mert hát ugye ott van még a színpad többi része is, és benne a szólókban, duókban, triókban és négyesekben mozgatott női kar, a tulajdonképpeni főszereplők, akiknek viszont csak haloványan ellenpontozó szerepet talál a koreográfus. Ha Gergye színpadon van, nemigen rúgnak labdába, ha nincsen, mi unatkozunk.
És ezzel máris elérkeztünk a koreográfia alapproblémájához: Pataky munkája ugyanis elsősorban itt, ezen a ponton látszik zátonyra futni, mert sem karakterében, sem jelentésmezejében nem tud versenyre kelni Karády és Gergye – a maguk helyén igencsak hangsúlyos és megkomponált – (magán)számaival. Nincs az a koreográfus, aki ha nem találja meg a (szándékosan szentimentalizmusra és érzelmességre hajtó) zeneválasztás pontos és hatékony ellenszerét, jól jöhetne ki a buliból. (Tudom, sovány vigasz, de például Pina Bausch a Kontakthofban megtalálta, az alapképlet is kísértetiesen hasonló volt, csak ott a harmincas évek német sanzonjai, továbbá tangók és némafilmkísérő zenék voltak terítéken.) Pataky a Karády-repertoár kapcsán azonban nagyobbrészt csak a keretek felvázolásáig jut el, amilyen a dalok felcímkézése különböző, a színpadon rendre kimondatott szavakkal (oszlás, hiány, felhő, radír, köd, megbocsátás, álom…), és egyfajta pszichologizáló légkör megteremtése a fő-főlélekbúvárral (Gergye) és vallatóra fogott, de mindig csak 1, azaz egy szót kinyögni képes páciensekkel (táncosnők)… – a hitelt érdemlő koreográfiai tartalommal való megtöltésre már nemigen marad elképzelése. Ezért aztán (túl) sokszor kerülnek elő a tarsolyból a kortárs koreográfiák egy részére jellemző modorosságok (mikrofonba lihegés, kényszeres nevetés, kényszeres fetrengés), a „felböfögött” szavak is csak csapódnak ide-oda, mert nincs hova beágyazódniuk, s bár lennének kedvelhető, mértékadó részei is a koreográfiának, a kidolgozottabb szakaszokon ott csüngnek az üres panelek, és egyáltalán, nincs eldöntve, hogy egy jel(elés)gazdag, de alapjában elvont, vagy egy jel(elés)gazdag, de hangulatokat, érzeteket közvetítő darabot látunk. (Nem mintha nem lehetne ötvözni a kettőt, de a zavar nyilvánvaló.) Sőt, Patakytól nem várt módon vannak egészen érthetetlen mélypontok is: a két tangózó fiatalember botladozása (ma már amúgy sem nagy truváj két férfit párba állítani, pláne nem, ha kínosan táncolnak), továbbá nem igazán volt értelmezhető a fekete ruhások között pár másodpercre felvillanó piros kosztümös lány (Drávucz Petra), és feleslegesnek tűnt Arany Virág zárójelenetének „felvizezése” is. Nem egyforma mértékben, de sok úszott el a női szereplők slamposságán is (Kántor Katalint és Egyed Beátát láttam pontosabbnak, Arany Virág és Nagy Andrea viszont csalódást keltett).
Pataky Klári koreográfiái olyanok, hogyha a táncosok nem figyelnek kellőképpen az apró részletekre, nem állnak bele a mozdulatokba, maszatossá, élvezhetetlenné teszik a koreográfiát (ez világosan látszott, amikor Gergye és a lányok ugyanazt a mozdulatsort végezték, s bizony zongorázni lehetett a különbséget). És barátság ide, barátság oda, ezt a koreográfusnak kell számon kérni és begyakoroltatni…
Mit tudjátok ti (Pataky Klári Társulat)
Fényterv: Payer Ferenc. Video: Massih Parsaie. Jelmeztervező: Szeibert Katalin. Koreográfia: Pataky Klári.
Szereplők: Arany Virág, Egyed Beáta, Kántor Katalin, Nagy Andrea, Gergye Krisztián, valamint Barabás Béla, Drávucz Petra, Novák Gábor, Monojlovics Eszter.
Merlin Színház, 2011. október 11.
