Kritika

Kortárs tánc

Megvilágosodás

Péter Márta kritikája a Départs-estről

lead_departsUgyane kérdést variálhatjuk az est második felében is: mit jelent ma az, hogy darab, esetleg táncdarab? Vagy micsoda is? Molnár Csaba, aki a Budapest Tánciskola után szintén a brüsszeli intézményben folytatta tanulmányait, már nem is koreográfiát, hanem koncepciót jegyez, az előadók személyében pedig alkotótársai vannak.

Péter Márta kritikája a Départs-estről

Ugyane kérdést variálhatjuk az est második felében is: mit jelent ma az, hogy darab, esetleg táncdarab? Vagy micsoda is? Molnár Csaba, aki a Budapest Tánciskola után szintén a brüsszeli intézményben folytatta tanulmányait, már nem is koreográfiát, hanem koncepciót jegyez, az előadók személyében pedig alkotótársai vannak.

 

Energia, vitalitás – szólnak a Trafó november végi programjának hívószavai, s rögvest eszünkbe juthat, hogy a brüsszeli intézmény egyik alapítója, s vele bizonyos metódus, művészetoktatási szemléletmód letéteményese Anne Teresa De Keersmaeker, akinek munkáival itthon legutóbb idén tavasszal épp a Trafóban találkozhattunk. S bár az alapítók és a tanítványok útja sokszor és törvényszerűen különválik, az a bázis, amely Keersmaeker és más koreográfusok extenzív művészi gyakorlatából született, mintha a Départs-esten is finoman működne, mintegy mögöttes támasztékot adna e két frissebb színpadi kalandnak. Van honnan elrugaszkodni, ugyanakkor az elrugaszkodás most igen különböző művekben nyer formát, s ez teljesen rendjén való.

 

Eléonore Valère-Lackhy, aki persze szintén a P.A.R.T.S. növendéke volt, több koreográfiát is készített már a Budapest Tánciskolának. A most látott Whirling kezdő párosának karjátékai egy pillanatra megidézik például a TimeStrecheR némileg hasonló stílusú kézmozgásait, ám azt tovább is vitték, egészen a szélsőséges gyorsulásig, amikor az algoritmikus ismétlésből előtűnhet egy-egy mozdulat funkciója is, így a lendülő kar elől félrebillenő fej, vagy a végtagok állandó összefonódásai és kibogozódásai… Ám ez csak egy konkrét példa arra, miként válhat koreografikus elemmé tulajdonképpen bármilyen kinézis, miközben megmarad a játék szintjén. Lendüljünk is tovább, mert így kerülünk talán legközelebb a darab lényegéhez, a felpörgetett energiamámorhoz, no meg a végtelen számú mozgásrészlethez.

DEPARTS_Bobal_Katalin_3_m

 
fotók: Bobál Katalin

Valère-Lackhy szinte lélegzetvételnyi időt sem enged; újból s újból táncba hívja előadóit, s szinte kivétel nélkül fergeteges tempójú epizódokat kreál nekik. A sorozatok nélkülözhetetlen elemének (vagy jellemzőjének) tűnik az izoláció, a testrészek és testi részletek olykor groteszk elmozdulása és a laza akrobatika, amelyek együtt valamiféle habarcsként működve homogenizálják a külön világokból ideparancsolt mozdulatokat. Azt nem tudni pontosan, hogy a körülbelül huszonöt-harminc perces opusban mennyi az improvizáció, de valószínűleg van benne éppen elég. A táncosok mindenesetre nem takaréklángon égnek, odateszik a maximumot, de tán épp ezért egy ponton túl fáradni látszanak, s velük a darab is. Eléggé szembetűnő, sőt bizonyos értelemben meglepő váltás ez a száguldó iram, ritmikai perfekció és ellenállhatatlan erő után, és elgondolkodtat arról, hogy a tánc alkotása, a tánc mint alkotás, és maga a táncolás is milyen különös, érzékeny jelenség, hogy a táncos és a darab lényegében egymás kiszolgáltatottjai. Mindamellett kérdés, hogy mit jelent ma a szó: koreográfia. Van-e valamilyen gondolat, valamilyen szellemi alakzat, amely valamelyest összetartja ezt a formát, amely ennek a fogalomnak még jogot biztosít.

DEPARTS_Bobal_Katalin_5_m

Ugyane kérdést variálhatjuk az est második felében is: mit jelent ma az, hogy darab, esetleg táncdarab? Vagy micsoda is? Molnár Csaba, aki a Budapest Tánciskola után szintén a brüsszeli intézményben folytatta tanulmányait, már nem is koreográfiát, hanem koncepciót jegyez, az előadók személyében pedig alkotótársai vannak: innentől az, amit végül és összességében látunk, alkotásként furcsa módon anonim marad. Bizonyos értelemben eltűnik, nincs. Vannak viszont részletek, sokszor nagyon jópofák, sőt, olykor még drámai helyzetet generáló képi vágások is, de az ötletek csak véletlenül, mintegy akarattalanul futják ki magukat.

DEPARTS_Bobal_Katalin_m

 

Talán ez a fragmentáltság esik közelebb a koncepcióhoz, hiszen a KITTY 2012 zenéje, vagy inkább hangterve már eleve valamiféle „posztapokaliptikus atmoszérát” hívatott teremteni – s bár az infó nélkül én csak egy kiadós mennydörgésre gondoltam volna –, mégis, a darabot, vagy élményt az említett, szinte önerejükből kifutó ötletek tartják életben. Azok lehelnek bele valami olyat, amiért nézni érdemes. Hogy közben dugnak a sarokban, és dugnak a mosógépen? Ezen lehet vihogni. Hogy lassan ez az egyetlen kielégíthető szükséglet? Ezen talán kevésbé. (Tetszés szerint.) A mosónőt már mosni sem hagyják, a teregetés pedig végképp viccesre sikeredik, mert az egyik nedves lepedő véletlenül széthasad, az se bírja… De van remény, sőt eljön a várva várt megvilágosodás is. A koitáló mosónőt immár egy potenciális Mária alakjában látjuk viszont: a férfiaktól magasba ragadott meztelen nő lábai közül hirtelen fénysugár hatol felénk, egyenesen az elménkbe. A darab végére is marad az ötletből, csak a megvilágosodni vágyó férfiú most a földön álló nő lábai közé fekszik be, s még jól látni, amint a sötétedő színen arccal fölfelé az egyetlen és örök fény felé hatol. Mehet mindenki az anyjába.

A helyüket, értelmüket kereső történések ezer jelentése és megoldása ellenére a KITTY 2012-ben valóban nincs mit megérteni. Talán ez a posztapokalipszis természete is.

 

Départs-est

Whirling

Koreográfia: Eléonore Valère-Lachky. Fény: Dézsi Kata. Zene: John Zorn.
Előadók: Jónás Zsuzsa, Mikó Dávid, Varga Csaba, Egyed Bea, Juhász Péter.

KITTY 2012

Koncepció: Molnár Csaba. Hangtervező: Alberto Ruiz Soler. Fény: Dézsi Kata. Kosztüm: Cabas Molinari.
Előadók: Garai Júlia, Molnár Csaba, Marco Torrice, Vass Imre.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2011. november 30.