Kritika

Kortárs tánc

A valami, ami semmi, már valami

Szoboszlai Annamária kritikája a Tame game / City előadásáról

lead02_bloomTény, hogy a Tame Game roppant szellemes, s noha koncepciózus mű, szerzője egyáltalán nem a lélektelen intellektus. Molnár Csaba letolt nadrágból elővillanó, s „képkeretet” kapó feneke, társának rosszallása, majd ugyanezen társ meztelen balett fiús ámokfutása, s Molnár Csaba hasztalan ügyködése a hímtag fekete négyzetes kitakarásával dilemma elé állítja a nézőt…

Szoboszlai Annamária kritikája a Tame game / City előadásáról

Tény, hogy a Tame Game roppant szellemes, s noha koncepciózus mű, szerzője egyáltalán nem a lélektelen intellektus. Molnár Csaba letolt nadrágból elővillanó, s „képkeretet” kapó feneke, társának rosszallása, majd ugyanezen társ meztelen balett fiús ámokfutása, s Molnár Csaba hasztalan ügyködése a hímtag fekete négyzetes kitakarásával dilemma elé állítja a nézőt…

 

Hogy kerül a csizma az asztalra, a szőrös férfifenék a képkeretbe? Többek közt erre is – korántsem szűk keretek közé szorított – választ kaphatunk a Bloom!-tól a Tame Game-ben. A nagysikerű City után a nemzetközi alkotógárda most ismét arra készteti a közönséget, hogy szembenézzen a saját képes, és a táncosok képtelen felével, s hogy egy épp úgy, épp azt, épp annyi percben színpadra szabott játékos prezentációban fogalmat alkosson magának egy – a kortárs tánc és -művészet elhasznált szókészletéből kialakított – karakteres beszédmódról.

game_03

Tame Game
fotók: Alicia Clarke

„Tame Game” – vagyis „megszelídített”, „passzív”, „unalmas”, „ízetlen” játékot jelez a cím. A játékhoz szolgáló kellék három táncos (Molnár Csaba, Moreno Solinas, Igor Urzelia), egy papírívekkel felszerelt prezentációs tábla és egy képkeret. A tábla az előadás egyes fejezeteiről, önálló, de logikailag mégis összekapcsolódó leckéiről tájékoztat: Prologue, Galery, Theater, Garden, „fekete négyzet fehér alapon” és Epilogue. Mintha legalábbis egy sebtében összetákolt, hiányos művészettörténet-könyv lapjait nyálaznánk, melyben a szerző a bevezető után rögtön a tárgyra tér – az ember által mívelt művészetre –, csakhogy a „kert” után, a ker(e)tbe szorított táncoló emberalak után nincs többé mit mondania. Nem az alkotóknak, hanem a művészetnek. Üres lapok fekszenek egymáson, sehol egy megnyugtatóan semmitmondó fejezetcím, csak egy fekete négyzet. Talán Malevich, a szuprematizmus atyjának fekete négyzete, a végletekig vitt, geometrikus formákban testet öltő, fogalmi-szellemi absztrakció kifejeződése? Így vagy úgy, de – vélhetően – ő idéződik meg már a City absztrakt háttérképeiben is. A kérdés csak annyi, miféle művészi manifesztumot szegez nekünk a Bloom!, s egyáltalán célja-e, hogy művészeti kérdéseket feszegessen, vagy csak kapóra jött Malevich, a képzőművészet eme tárgyaktól megcsupaszodó sarokpontja. Vagy csak az író túlélesített jelkereséséről van szó?

game01

Tame Game

Tény, hogy a Tame Game roppant szellemes, s noha koncepciózus mű, szerzője egyáltalán nem a lélektelen intellektus. Molnár Csaba letolt nadrágból elővillanó, s „képkeretet” kapó feneke, társának rosszallása, majd ugyanezen társ meztelen balett fiús ámokfutása, s Molnár Csaba hasztalan ügyködése a hímtag fekete négyzetes kitakarásával dilemma elé állítja a nézőt: valóban megbotránkoztató egy pucér táncos, de csodálat övezhet egy szoborba-képbe formált meztelen emberi testet? Mi az, ami az egyik esetben irritál, a másik esetben gyönyörködtet. Persze, a Bloom! nem kezd moralizálni, ahogy Cityben sem tette, ellenben művészi eszközökkel kimutatja a gondolkodásunk bakugrásait. A meztelenség nem a koreográfia tárgya (csak részben), de még csak kifejezőeszközzé sem lesz, mert az alkotók ezen is továbblendülnek, s ezen a ruhátlanra tisztított talajon aztán már fölsejlődhet a valódi téma: a szabadság, és a szabad akarat kérdése. Amit a Cityben egészen nyilvánvalóvá tettek a táncosokat irányító géphanggal, ezzel a láthatatlan instruktorral (koreográfussal?, istennel?, belső hanggal?), azt most a saját fogalomalkotásunk hálójába gabalyítottan emelik ki a felszínre: amit szabad gondolatunknak, szabad akaratunknak hiszünk, az kényszerítő erők szüleménye.

city_02

City

De mi van a kerettel? Ha valamit kiszakítunk a világból, megkülönböztetünk az őt körülvevő dolgoktól, az rögvest jelentést kap. Keretként működik a színpad is, a színpadra emelődő hétköznapi gesztusok többet mutatnak önmaguknál. A Theater – vagyis színház – címmel fémjelzett fejezetben a három előadó mindegyike rendre igyekszik színpadra emelni egy gesztust, vagy hétköznapi mozgáselemet, de társai leintik, szinte megtorolják a különcködőt, emlékeztetve a City hasonló, ruhák kontra meztelenség jelenetére. Az új elem akkor válik „legálissá”, elfogadottá, mikor már mindannyian ugyanazt teszik a tánctéren. Így festenek a társadalmi folyamatok. Az újítót előbb megtorolják, mígnem az újítás egy idő után megszokottá, általánossá válik, s beemelődik a közös tudatba. De a legalizált szokásrend nem egyenlő a szabad akarattal.

Milyen elfogadott eszközkészlettel gazdálkodhat egy kortárstáncos? Valójában bármit tehet a színpadon. A végrehajtott mozdulatsorok, gesztusok mögé gondolhat elvont fogalmakat (mint a meztelenség mögé a provokációt, vagy épp az intimitást), vagy művelhet tiszta táncot (aminek reményei szerint nincs egyéb jelentése a puszta mozdulatnál), s alkothat avantgárd forrásból is. Így vagy úgy, a létrehozott mű aztán az alkotó szándékától függetlenedve nyitva áll az értelmezés előtt. A Tame Game egészen biztos kézzel vezeti a nézőt. A koncepciózus kérdésfelvetés, illetve az egyes jeleneteknek a brutalitástól egészen az intim poézisig terjedő színezettsége tudatosságra vall. Remélhetőleg több ez a tudatosság, mint szimplán megörökölt szabadság.

 

Tame game / City (Bloom!)

Tame game
Zene: Alberto Ruiz Soler, Joaquin Sanpedro (gitár, ének), Pablo Barrio Fernández (dob). Tér: David J Harris. Fény: Seth Rook Williams.
Alkotó-előadók: Molnár Csaba, Moreno Solinas, Igor Urzelai.

City
Zene: Alberto Ruiz Soler. Tér: David J Harris. Fény: Kata Dézsi.
Alkotó-előadók: Dányi Viktória, Molnár Csaba, Sebestyén Tímea, Moreno Solinas, Igor Urzelai.
Produkciós vezető: Rácz Anikó.

MU Színház, 2011. december 10.