Kritika

Mozgásszínház

Varga Kinga: Miért nem inkább valaminek a kezdete?

zarlat-leadZárlat – KRITIKA

Habár minden vég egy újabb kezdetet is jelent, itt a magába fordulás, a benne foglaltság érhető inkább tetten. Az együtt eltöltött műhelymunka elsiratása. Ennek megfelelően a nézőkről nem is igen vettek tudomást...

Zárlat – KRITIKA

Habár minden vég egy újabb kezdetet is jelent, itt a magába fordulás, a benne foglaltság érhető inkább tetten. Az együtt eltöltött műhelymunka elsiratása. Ennek megfelelően a nézőkről nem is igen vettek tudomást...

A magyar vonatkozású színházi hírek iránt érdeklődők figyelmét nem kerülhette el a tény: a Színház- és Filmművészeti Egyetem első színházrendező – fizikai színházi koreográfus osztálya befejező, ötödik évéhez érkezett. A nyilvánosság előtti megjelenés gyanánt utolsó közös előadásukat a Trafóban mutatták be. Az osztály tagjaival indult internetes interjúsorozat, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraival a bemutató előtt rendezett beszélgetés mind azt a célt szolgálta/szolgálja, hogy minél szélesebb körben ismertté váljon az iskolapadból kikerülő fiatalok személye, és rajtuk keresztül másokban is tudatosodjon az a színház- és táncnyelvi forma, amelyet a fizikai színház névvel illetnek. Világos: sokoldalú, táncosként, színészként, koreográfusként és rendezőként egyaránt helytállni képes kreatív és együttgondolkodó művészek képzésére vállalkozott az egyetem Horváth Csaba és Lukáts Andor osztályfőnökségével, akik kreatív lendületükkel termékenyen tudnak hatni mind a kőszínházi, mind az alternatív szférára.

A Zárlat című, a műsor szerint öt, a 2014. április 24-i előadásban négy etűdből álló este fontossága a megmutatkozási vágyban teljesedik ki. Itt vagyunk, megérkeztünk, mi vagyunk azok. A cím azonban árulkodó. Valaminek a vége vonatkoztatható rá, és habár minden vég egy újabb kezdetet is jelent, itt a magába fordulás, a benne foglaltság érhető inkább tetten. Az együtt eltöltött műhelymunka elsiratása. Ennek megfelelően a nézőkről nem is igen vettek tudomást: egy szünetet legalább tartottak a másfél órás első etűd után, de a második egységben, éjjel fél tizenkettőkor váratlanul felkapcsolták a lámpákat, elhúzták a függönyöket, és szélnek eresztették a közönséget, rejtélyként hagyva az ötödik etűd hiányának okát.

 

A négy látott kompozícióban – az összetett szak okán – a koreográfia és az előadók is vizsgáztak, ám semmilyen szempontból nem alkottak egységet. Az első rész, Widder Kristóf Nulla című rendezése, mely egy regényadaptáció Breat Easton Ellis műve alapján, önmagában másfél órásra sikeredett. A produkció teljességre törekszik abból a szempontból, hogy – klasszikus vizsgaelőadásként egyenlő feltételeket teremtve a megmutatkozásra – fellépteti a frissen végzőket. Nincsenek benne kiemelt lehetőségek, a csapatmunka fontossága kerül előtérbe. Tehetséges és ambiciózus fiatalokat látunk a színpadon. Beletesznek mindent, lelkesek is, de ezzel együtt nem történik színházi csoda. A színes farmerek és pólók kavalkádja a szögletes mozdulatú, ám hajlékony testek együttmozgásában felszínes hely- és helyzetváltoztatások maradnak csupán, a szövegmondás képességét bizonyítandó elhangzott mondatok a mozdulatoktól nem kapnak többlet jelentőséget. A háttérben vetített gyerekjátékokon elvégzett erőszaktételek képei (nyilván ezek utalnak Ellisre), mint például Barbie-babák fejének kicsavarása, plüssállatok kibelezése és megcsonkítása hatásosak ugyan, de éppen hogy rámutatnak az előttük álló táncosok-színészek jelenlétének hiábavalóságára. Sokkal szívesebben pásztázik a szem a kivetítőn. A színpadi tapasztalat hiánya pedig akkor válik kiáltóvá, amikor egy érett színész, Takács Katalin besétál a színre. Őt figyelve kiderül, hogy színészileg mi hiányzott eddig. Ezek után a témának (fiatalok, akik rosszul érzik magukat a saját helyzetükben, és ezért marad a drog, a pia és a szex) már nincs is jelentősége. Nincs miért és nincs hová. Az előadás nem győz meg arról, hogy létrehozói komolyan gondolták.

 

A második egység ezek után kellemes csalódás. A három különálló rész ugyan nem ad mindenkinek lehetőséget, de felvillant különleges pillanatokat, és a végzősök sokoldalúságára is rámutat. A Bűnös természet Hegymegi Máté koreográfiája, szép táncelőadás a Férfiról és a Nőről, a vágyakozásról. Az elérhetetlennek bizonyuló faág, a megszemélyesített földanya körülhatárolható asszociációs láncolatot biztosít, de azon belül szabadon hagyja szárnyalni a fantáziát. A csellókíséret lírai aláfestése felerősíti mindezt.

 

Az Illata van a napnak Táborosi Margaréta számára biztosít emlékezetes megmutatkozást. A Terék Anna Duna utca című verséből kiinduló etűd a (sötétkék lebegő ruhájú) Táborosi Margaréta és türkizkékbe öltözött szótlan kísérője segítségével egy sorsot mutat be – a gyerekkori emlékektől a kettős identitás problémafelvetésig. Táborosi az emlékek elbeszélésekor ül, az identitásproblematika monológja közben áll. Valahol a kettő között történik meg az átfordító színházi pillanat, amely után elveszítjük a tér-idő érzékünket, és belekerülünk valami megfoghatatlanba. Érzete lesz a levegőnek.

 

Amint a felkapcsolt lámpákból utóbb kiderül, az este utolsó kompozíciója a Czakó Máté koreografálta Egyszer régen májusban. Apró jelenetezések sorozata, mely amellett, hogy egy kis történetecske is összeáll belőle, számtalan szórakoztató és emlékezetes momentumot szül. Talán itt mutatkozik meg igazán a fizikai színház. Egy fiú és egy lány, akik nem tudnak egymással kommunikálni, amikor egy villamosutazás alkalmával véletlenül találkoznak, valami régi sérelmen vitatkoznak, melynek köze van egy biciklihez és egy bőröndhöz. S eközben egy biciklis srác, egy bőrönddel eleső lány, egy rokokó-ruhába bújtatott fehér tolldíszes másik lány, aki mindig a szekrényből bújik elő, valamint egy harmadik lány egy partvissal, mindannyian újból és újból előbukkannak, és kis változtatásokkal megcsinálják ugyanazt a mozgássort. Végtelenítenek egy végteleníthető képsorozatot, mely az utolsó pillanatig vonzza a szemet. Éppen az ellenkezője történik, mint az első részben: élvezzük az újra és újra látható figurák látványát, miközben próbáljuk rögzíteni az arcvonásokat. A nézők lelkesedését érzékelve, a színpadon lévők lubickolnak a helyzetgyakorlatokban.

Aki itt töltötte az estéjét, vegyes érzésekkel ment haza. Sokféle benyomás érte, de ez alapján öt év munkájáról képet alkotni nem lehet. Remélhetőleg az előadás nem záróakkord, hanem inkább valaminek a kezdete.

Zárlat (a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves színházrendező – fizikai színházi koreográfus osztályának előadása)

Nulla

Előadók: GYÖNGY Zsuzsa, FEHÉR László m.v., HEGYMEGI Máté, HORKAY Barnabás, KISS Anikó, NAGY Norbert, PALLAG Márton, TAKÁCS Katalin m.v., TÁBOROSI Margaréta, VARGA Krisztina, ZSÍROS Linda.

Film: BARTA Vica. Rendező-koreográfus: WIDDER Kristóf.

Bűnös természet

Előadók: BALOGH Melinda m.v., HEGYMEGI Máté, NAGY Viktória m.v.

Zene: KERTÉSZ Endre.

Látvány: KOZMA Andrea, HEGYMEGI Máté. Smink: VARGA Alíz. Rendezőasszisztens: KOVÁCS Henrietta. Rendező-koreográfus: HEGYMEGI Máté.

Illata van a napnak

Előadók: KISS Anikó,TÁBOROSI Margaréta.

Zeneszerző: FAISZTL Ernő. Koncepció, koreográfia: TÁBOROSI Margaréta.

Egyszer régen májusban

Előadók: ARANY Virág m.v., CZAKÓ Máté, GYÖNGY Zsuzsa, HORKAY Barnabás, KERKAY Rita m.v., PALLAG Márton, VARGA Krisztina, ZSÍROS Linda.

Zene: LUSTYIK Ákos. Fordította és a rendező munkatársa: LAKOS Fanni. Látványtervező: VARJAS Zsófia. Rendező-koreográfus: CZAKÓ Máté.

Osztályvezető tanárok: Horváth Csaba, Lukáts Andor.

Az osztály tagjai: Czakó Máté, Gyöngy Zsuzsa, Hegymegi Máté, Horkay Barnabás, Kiss Anikó, Nagy Norbert, Pallag Márton, Simányi Zsuzsanna, Soós Attila, Táborosi Margaréta, Varga Krisztina, Widder Kristóf, Zsíros Linda.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2014. április 24.