Lankadó szex – termékeny aktus
Kutszegi Csaba kritikája a Kvartettről
Gergye Krisztián és táncművész partnere, Virág Melinda sokszor hosszú ideig csak merev pózt tartva áll a színpadon. De sohasem jelentéktelenednek el. Mindig közük van az elhangzó szavakhoz, ha inaktívak, némiképp bizarr külsejük látványával nyomatékosítják a hallottakat, ha pedig dinamikusan megmozdulnak, azt jelenítik meg (fizikalitásban), amire a verbalitás önmagában nem lehet képes.
Kutszegi Csaba kritikája a Kvartettről
Gergye Krisztián és táncművész partnere, Virág Melinda sokszor hosszú ideig csak merev pózt tartva áll a színpadon. De sohasem jelentéktelenednek el. Mindig közük van az elhangzó szavakhoz, ha inaktívak, némiképp bizarr külsejük látványával nyomatékosítják a hallottakat, ha pedig dinamikusan megmozdulnak, azt jelenítik meg (fizikalitásban), amire a verbalitás önmagában nem lehet képes.
Jelenet a Kvartett c. előadásból
fotók: nemzetiszinhaz.hu
Érdemes figyelemmel kísérni a tánc (vagy koreografált mozgás) műfajhatárokat átlépő kirándulásait. Pláne, ha a határátlépés nem egy laza sétát jelent a közeli parkban, hanem, mondjuk, kísérletet a Himalája megmászására. Ez utóbbival ér fel Gergye Krisztián néhány közelmúltbéli expedíciója, most leginkább a Találkozásra és a Temetésre gondolok, amelyek Nádas Péter veretes szövegű, mélyfilozófiával átszőtt színdarabjainak mozgásszínházi előadásai.
Minek oda elvont mozdulat, ahol konkrét jelentéssel bíró, érthető és értékes szavak, mondatok hangoznak el, kérdezhetnénk (és kérdezik is sokan), ráadásul még nagyszerű színész is kerülhet a színre, aki aztán gesztikulálhat, átélhet, sugározhat, játszhat (!), amennyire csak kedve és tehetsége engedi. A teória (jelen esetben is) csak kullog a praxis után, furcsa is lenne, ha elméletben már kész válasz állna rendelkezésre olyan kérdésre, amelyet a gyakorlatban még épphogy csak megfogalmaznak a kísérletezők. Tehát, nem tudom megmondani, hogy minek oda mozdulat, ahol már van szó, de abban – óvatosan fogalmazva is – biztos vagyok, hogy az említett Nádas-előadásokban, valamint a legfrissebb Gergye-rendezésben, a Nemzeti színházi Kvartettben a mozdulat hozzátesz valamit a szóhoz, valami olyat, amit más úgy nem lenne képes hozzátenni. Ennél többet elvárni botorság volna, elvégre Heiner Müller szintén súlyos, utalásokkal, obszcenitással, frivolitással, fekete humorral és nekrofil esztétikával teli textusát csak úgy eltáncolni mégsem lehet, igaz, a táncos táncelőadások legtöbbjében pedig a mozdulat nem fordítható le szóra (éppen azért táncolják, mert elmondhatatlan).
Gergyéről életműve alapján igen nehéz eldönteni, hogy melyik műfaj, melyik terület a hazai pályája, ihletetten és tehetségesen passzolgat mindenhol, pompázatos egyéni megnyilvánulásai mellett kitűnő csapatjátékos is. A Kvartettet nem megrendezte, hanem megpróbálta kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Önmagát – sokszor statisztaszerepre kárhoztatva – visszavonta, a színészeit tolta előtérbe, az eredmény mégis tipikus Gergye-alkotás. Talán e végig érezhető egyéni hangnem miatt érthető és beszédes a gesztus: az előadást Hajas Tibor (az 1980-ban fiatalon elhunyt képzőművész, performer, költő) emlékének ajánlották.
Virág Melinda
A Kvartett két (prózai) szereplője, Valmont vicomte és Madame de Merteuil marquise Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című levélregényéből (és a belőle készült filmből) ismert. A XX. századi Müllernél a korosodó, gonosz, hatalom-, szex- és szerelemvágyó intrikusok egy „szalonban a francia forradalom előtt, vagy bunkerban a harmadik világháború után” csapnak össze. A rendező Gergye Krisztián Vörös Róbert dramaturggal alaposan átdolgozta az eredeti darabot: jeleneteket hagytak el, sorrendeket cseréltek fel, szövegtesteket szerkesztettek be, ki és át. Már ez is azt mutatja, hogy Gergyénél nem a darabhű interpretáció a lényeg, hanem annak a bizonyos plusznak a megtalálása, vagyis az alkotó újjáértelmezés. A Kvartettben ennek egyik segédeszköze a megkoreografált mozgás, vagy éppen a megkoreografált mozdulatlanság, hiszen Gergye Krisztián és táncművész partnere, Virág Melinda sokszor hosszú ideig csak merev pózt tartva áll a színpadon. De sohasem jelentéktelenednek el. Mindig közük van az elhangzó szavakhoz, ha inaktívak, némiképp bizarr külsejük látványával nyomatékosítják a hallottakat, ha pedig dinamikusan megmozdulnak, azt jelenítik meg (fizikalitásban), amire a verbalitás önmagában nem lehet képes. Mindezekből kikövetkeztethető: a Kvartett alapvetően szószínházi előadás maradt Gergye keze nyomán – legalábbis a Nemzeti Színházban. A „legalábbis” hangsúlyozásával – kritikusi rosszmájúsággal – Gergye tavaly bemutatott, Trafó-beli Quartetjére célzok, amely elhangzó szó híján csak olyan hangulatterítéket prezentált, amelynek kiindulási alapja akár Pasolini Salója is lehetett volna (lásd tavalyi Quartet-kritikánkat). A táncos Gergye-Quartetnek annyi haszna-értelme viszont minden bizonnyal van, hogy számos hangulati-technika eszköze átvonult a szószínházi Kvartettbe, és ott jó időben jó helyre került.
Könnyű ott minőségi szószínházat csinálni, ahol a két főszereplő Udvaros Dorottya és Alföldi Róbert. Heiner Müller máig érvényes üzenetei, valamint a nemiség, a testiség, az igaz és hamis szerelem verbálisan és in concreto fizikai valóságában megjelenő képei mellett az előadás igazi értéke-értelme a két színész – tehetségen és egyéniségen alapuló – játéka. Mindketten kitűnőek. Udvaros az első pillanattól az utolsóig kidolgozta alakítását, mindent precízen magára szabott, magabiztos és szinte hibátlan. Alföldi is elkészült, uralja a szerepet, de kicsit hektikusabb, viszont színesebb, sokoldalúbb. Fegyelmezetten és ügyesen mozognak. De nem akarnak táncosnak látszani. Minden mozdulatuk a helyén van, de a testük nem táncosan koordinált. A Kvartettben (különböző szereplőkre osztva) Gergye – jó kerítőként – „csak” összehozta egymással a színjátszást és a táncot. Az aktus azonban jól sikerült: az előadáson a megtermékenyítő, szenvedélyes egyesülés zajosan lezajlik. Apropó „zaj”. Amit mozdulat és szó izgalmas kapcsolatáról leírtam, szinte ugyanúgy érvényes zene és próza viszonyára is. A Philipp György szerkesztette zene és a nagyszerű énekesek – több jelenetben egészen konkrétan – egyenrangú szereplői az előadásnak.
A táncművészet legtöbb, klasszikus műfajban fogant előadása annyira nem gondolkodtat el, mint a Heiner Müller Kvartettje. Sokan a tánctól nem is várnak el ilyesmit. Engem viszont nem elégít ki a szappanoperák színvonalát reprodukáló táncelőadás-tartalom, még akkor sem, ha bravúrosan technikás, kecses mozdulatok keltik életre. A mozdulat a szónak többletet ad, a táncnak meg igencsak lenne mit tanulnia a színháztól. Még akkor is megérné, ha nyolcezer feletti csúcsokat kellene megmászni érte.
Heiner Müller: Kvartett
Díszlet: Árvai György. Jelmez: Béres Móni. Zenei szerkesztő: Philipp György. Dramaturg: Vörös Róbert. Rendezőasszisztens: Bencze Zsuzsa. Rendező: Gergye Krisztián.
Szereplők: Alföldi Róbert, Udvaros Dorottya, Gergye Krisztián, Virág Melinda. Énekesek: Mikecz Kornél, Nagy Bernadett, Philipp György, Szakács Ildikó.
A Nemzeti Színház és Gergye Krisztián Társulata közös produkciója
Gobbi Hilda Színpad, 2011. január 8.
