Varga Kinga: Pasztellszínű csellóképzetek
KET: Tánc-tér-képek – KRITIKA
Magát a koreográfiát a négyzet alakú tánctér helyzetbe hozásának kísérleteként is körül lehet írni, hiszen a produkció végig nem tesz mást, mint a tér speciális adottságait igyekszik kiaknázni, a tér használatának szabályait osztja meg a nézőkkel.
KET: Tánc-tér-képek – KRITIKA
Magát a koreográfiát a négyzet alakú tánctér helyzetbe hozásának kísérleteként is körül lehet írni, hiszen a produkció végig nem tesz mást, mint a tér speciális adottságait igyekszik kiaknázni, a tér használatának szabályait osztja meg a nézőkkel.
A Közép-Európa Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház közös produkciójáról, a Tánc-tér-képekről nem könnyű előzetesen tájékozódni. A cím és a színlap rövid leírása mögé bármi odaképzelhető, az olyan általánosságok, mint az előadói tér és a nézőtér összeolvadása, vagy a táncosok testének közvetlen közeli látványa ma már nem lepheti meg azt, aki rendszeresen néz táncszínházi, vagy egyáltalán színházi előadásokat. Az előzetes orientálódást szolgáló eszközöknek ez a szegénysége ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy kísérleti jellegű produkcióról, műhelymunkáról van szó, ahol csak két dolgot lehet biztosan tudni: a résztvevők kilétét és az előadás színhelyét. Az előadók profik, a névjegyüket már letették a szakmában, tehát a bizalom és a garancia adva van, a színhely pedig a MOM Kulturális Központ színházterme, melynek „színpadtechnikai adottságai" (idézet a színlapról) négyzet alakú tánctér kialakítását teszik lehetővé, melynek négy oldalát ülik körbe a nézők. A produkció tehát a szükségből, a Nemzeti Táncszínház idei, 2014/2015-ös évadban fennálló állandó helyszínnélküliségéből kovácsol erényt: a külső körülményeket is belekomponálja a koreográfiába.
Hargitai Mariann és Palcsó Nóra / fotók: Jókúti György
A koreográfia, mely Kun Attila munkája, végtelen harmóniát és kiegyensúlyozottságot sugároz. Ennek alapját egy csellóművész (Rohmann Ditta) játéka és a táncosok között kialakított kérdés-feleletszerű dinamikus egymásra utaltság teremti meg, valamint a Horányi Juli tervezte, pasztellszínű, méltóságot árasztó jelmezek. A táncosok nemek szerinti elosztásban (öt lány és öt fiú táncosról van szó) rózsaszín, illetve kék színű kétrészes kosztümben jelennek meg, melyek nyakrésze garbóban végződik, a lebegő alsó rész pedig bokáig ér. A csellóművész bézs színű, a többiekétől csak árnyalatnyit elütő jelmezével együtt megnyugtató hangulat árad a tánctérről. Ez adja meg az alaptónust, ami nem jelenti azt, hogy a csellójáték és a zenei változatosságot magával hozó elektronikus zene, ezek váltakozásai ne feszítenék alkalmanként a végletekig ezt a harmóniát. A záró képben például a gyorsuló, virtuóz játék és tánc alaposan felemeli a nézők adrenalinszintjét, ugyanakkor az egész előadás mégis rendkívüli fegyelmezettségről tesz tanúbizonyságot.
Jelenet
A hatvanperces produkció több szekvenciából, több táncképből áll, melynek alapelemei megegyeznek, ezek kombinációiból alakulnak ki az egyes képek. Az alapelemek a következők: négyzet alakú tánctér, a négyzet közepén és négy sarkában elhelyezett öt szék (melyek valamelyikén játszik a csellista), a táncosok bevonulása (teljes létszámban, vagy kevesebben). Egy új szekvencia kezdetét a zenei anyag váltásán túl a táncosok bevonulása is jelzi, mely mindig a négyzet egy bizonyos oldala felől történik. Ez az ismétlődés egy idő után szertartásossá válik. A táncosok aztán interakcióba lépnek a csellistával, körbetáncolják, hozzá képest helyezkednek el, mozdulnak meg, akár még fel is emelik őt, az elektronikus zenei részeknél viszont a táncosok magukra maradnak, a hang megszólaltatójával ilyenkor nem kerülnek kapcsolatba.
Jakeb Zsanett és YOU Sung Ho
Az este ihletgazdag, megtermékenyítő vonulatát egyértelműen a zenész-táncos kapcsolat játéka biztosítja. A cselló megszólaltatója és a táncosok nem lépnek alá-fölérendeltségi viszonyba egymással, hiszen azok a képek sem gyengébbek, melyekben elektronikus zene szolgáltatja a kíséretet, és a táncosok csak önmagukban léteznek a színpadon. Ezek ráadásul ugyanúgy beleilleszkednek a nagy egészbe, mint azok, melyekben a zenész-táncos kapcsolatot figyelemmel követhetjük. Mintha valaminek a létezése önmagában is lehetséges volna, de az origó, egy viszonyítási pont mégis összetettebb jelentéssel, elrugaszkodási lehetőséggel gazdagítja a történetet. Nem véletlenül említek origót és viszonyítási pontot. Az előadás ugyanis a négyzet közepére állított üres szék (mely a csellista helye lesz) megvilágításával kezdődik, ehhez képest jelölik ki a táncosok – ujjukkal a levegőbe rajzolva – a koordinátáikat a térben (ugyanez a záró képben is megismétlődik).
Jelenet
Végül, immár az előadás ismeretében még egyszer megvizsgálva a színlapon előzetesen tett ígéreteket, elmondható, hogy a cím, a rövid leírás és a koreográfia között mégis lehet összefüggéseket találni. Magát a koreográfiát a négyzet alakú tánctér helyzetbe hozásának kísérleteként is körül lehet írni, hiszen a produkció végig nem tesz mást, mint a tér speciális adottságait igyekszik kiaknázni, a tér használatának szabályait osztja meg a nézőkkel. Ekként értelmezhetők azok a mozdulatsorozatok is, melyekkel a táncosok a négyzet középpontja, a csellós lány széke felől a négyzet szélei felé csúsznak hason, lábbal kifelé, de éppen csak a játéktér határáig érnek el, azon nem lépnek túl. Ennek kiegészítői azok a mozdulatok, melyekkel a táncosok áthágják a határokat: látszólag kilépve az eseményekből, odaülnek vagy állnak a nézők közé, esetleg pózba merevednek. Így viszont a szintén a színlapról vett idézet, hogy „a produkció egy térré formálja az eddig hagyományosan külön kezelt előadói- és nézőteret" nem állja meg a helyét. Mert valójában éppen hogy nem egy térré formál, hanem a saját terének határait jelöli ki. Ennek az estnek a legszebb pillanatait a hagyományos értelemben vett frontális előadó–néző viszonyban keletkezett részekben lehet megtalálni, amikor a zene és a tánc egymásra hat az összharmónia lehető legnagyobb kiteljesedésével.
Tánc-tér-képek (Közép-Európa Táncszínház – Nemzeti Táncszínház)
Koreográfus: Kun Attila. Jelmez: Horányi Juli. Színpadkép, fény: Fogarasi Zoltán. Asszisztens: Fodor Katalin. Elektronikus hangzás: Németh Imre.
Előadók: Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Jakab Zsanett, Palcsó Nóra, Yoon Ga-yeon, YOU Sung Ho, Frigy Ádám, Ivanov Gábor, Kovács Péter, Mádi László. Csellóművész: Rohmann Ditta.
MOM Kulturális Központ, Színházterem, 2015. március 19.
