Kritika

Kortárs tánc

Szépséges, színes pacák

Sárosi Emőke kritikája az Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed előadásáról

lead_igyNem baj, ha nem érti mindenki a mozgás nyelvét, hiszen a történetet narrálják a szereplők a tánc előtt, alatt, után. Az előadás egyik nagy erénye, hogy érthetően beszél minden színész-táncos. Mozdulataik is erről a pontosságról, technikai tudásukról árulkodnak.

Cikk folytatása

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Társadalmi identitáskeresés 3D-ben

Vida Virág kritikája az Adaptáció Trikolorról

lead_gergyeA tér és idő összemosódik az előadásban, Gergye szimbólumokat sorjáz, helyzeteket vázol, nagy festővásznára feldobálja vázlatosan a színeket, hogy aztán, amikor a zárójelenetben az összezáruló, piros-fehér-zöldre világított vászon előtt megáll, montázsát egészben szemlélve láthassuk belső indulatainak, összezavart magyarságtudatának lassan letisztuló összképét.

Cikk folytatása

Balett

Panel Gizi és a fehér zombik

Spicc Manci kritikája a Giselle-ről

lead_pecsAz első felvonás egyik mélypontján egyszer csak megjelenik Giselle anyja, és a parkban időző-táncoló fiatal társaságot – mint csősz a partizánokat – hazazavarja. És ezt nem tánccal, hanem elhangzó szavakkal teszi. Utána előveszi lányát, és sekélyesen megírt prózai monológban óva inti, mert valahogy érzi: nem minden kúlmájer Albert körül…

Cikk folytatása

Néptánc

Az út neve: pengeél

Kutszegi Csaba kritikája az Álomidőről

lead_alomidoAz álomban minden és mindennek az ellenkezője megtörténhet, élnek is az alkotók a szabad képi, hangi, tánci, műfaji, földrajzi asszociációk lehetőségével, csak a szabad áramlás – ez a második felvonás első negyedórájában már határozottan érződik – az Álomidőben egyszer csak parttalanná, önismétlővé válik. Az előadásnak nincsen szerkezeti íve.

Cikk folytatása

Kortárs tánc, Balett

Az élet testi megélésétől a kiüresedő mozdulatokig

Faluhelyi Krisztián kritikája a Pécsi Tánctalálkozóról

leda_tancfS miként a fesztivál felütése, úgy a záró előadás sem hagyott maga után egy cseppnyi kívánnivalót sem – bár kétségtelen: a kontakttechnikával kísérletező, végtelen absztrakt stílust nem mindenki szereti. (Még talán maga Angelin Preljocaj, az előadás koreográfusa sem, aki később visszatért a történetmeséléshez, mert mint nyilatkozta, teljesen belefáradt az absztrakt darabokba.)

Cikk folytatása

Kortárs tánc

Humán mértan

Halász Tamás kritikája az Ahol az álmokat foglyul ejtették előadásáról

 

lead_patakyAz olykor felülről, oldalról megvilágított lámpákkal zajló lendületes, szellemes játék számos döccenőn képes átemelni a hosszadalmas koreográfiát. A táncosok egyszerre, azonos irányba, vagy látszólagos összevisszaságban billentik, lengetik meg a hosszú (de különböző hosszú) drótszálon lógó fényforrásokat. A tér ilyenkor mozog, billen, a vízszintes, a függőleges kifordul helyéről.

Cikk folytatása

Balett

Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok…

Kutszegi Csaba kritikája a XVIII. Világsztárok Balettgáláról

lead_vilagTúlzás lenne azt állítani, hogy egy ilyen mini seregszemle képes lehet akárcsak vázlatos képet is felrajzolni a világ balettművészetéről (gondolom, ez nem is célja a gálának), de mindenesetre hasonlítási alapokat nyújt, némi nemzetközi kitekintést enged. Deklarált célja mellett (fiatal tehetségek támogatása a Magyar Nemzeti Balett Alapítványon keresztül) a világsztár-gála nem kevésbé társasági esemény is.

Cikk folytatása

Ha így megy tovább…

Kutszegi Csaba kritikája a Pécsi Tánctalálkozóról

lead_preludAtavisztikus-animális véglények ránganak-dübörögnek-vonaglanak, vagy éppen fallikus szimbólumoknak is beillő kéz-, kar- és fejdíszek lassú, lírai mozgatásával révülnek, néhány egyed ugyan meg-megküzd egymással, de szinte senki nem érinti meg a másikat, valahogy – modern emberre jellemzően – kvázi-közösségben, a szubjektumokban belül játszódik le a harc, a kiválasztás, az áldozathozatal.

Cikk folytatása

Kortárs tánc, Mozgásszínház

A szemét ég, a postás hülye, a duma rossz

Kutszegi Csaba kritikája A tiszta mézről

lead_mezA sztori és részletei éppen válhatnának szimbolikussá és többletjelentésűvé is, de az előadáson ez nem történik meg. Sőt, a „művészi áthallások” erőltetése többször ügyetlenre sikeredik. Krisztik Csaba például elhagyott, megunt kedvesét szemétnek tartja, szemétnek nevezi, úgy ott hagyja, mint a szemetet, és itt a nézőnek kötelező a bányába hordott és ott hagyott szemétre asszociálnia.

Cikk folytatása