Kortárs tánc, Balett

Sárosi Emőke: Az emberi kegyetlenség formanyelve

Badora Társulat: Sacre -

Áldozattá válás és mészárlás történetmesélés nélkül.

Igor Sztravinszkij grandiózus alkotása a Tavaszi áldozat, melynek legfrissebb újraértelmezése 2019. november 26-án a Badora Társulat Sacre című produkciójaként debütált a Nemzeti Táncszínházban.

Sacre 004Fotók: Mészáros Csaba

A mű a párizsi ősbemutatóján botrányba fulladt, így szól a pletyka, és ez a misztikum jót tesz a zeneműnek, nyilván ez is közrejátszik abban, hogy napjainkig rendszeresen feldolgozzák, színpadra viszik. Pedig a hangos disszonanciák, a villámcsapásszerű ütőhangszerek ma sem teszik könnyen befogadhatóvá az egyébként zseniális muzsikát. A zenei kompozíció elementáris ereje és komplexitása az a fő motiváció, amely nagyon sok koreográfus alkotásvágyát megihleti a pályafutásán.

Így van ezzel Barta Dóra, a Badora Társulat vezetője is. Az izgalmas zene érzelmi asszociációk seregét rejti magában, azonban ma is elfogadható történetmesélésre csekély lehetőséget nyújt. Az eredeti szövegkönyv szerint ugyanis a kerettörténet egy primitív törzs áldozati szertartásán a kiválasztott kivégzése, ám több mint száz évvel az ősbemutató után egyáltalán nem kötelező ebben az értelmezési síkban maradni.

Sacre 014

A koreográfus alcímként behozza a massacre kifejezést, amely könyörtelen mészárlást jelent. Barta Dóra koncepciójában az arctalan tömeg erős hatása van fókuszban. Hogyan lehet áldozattá tenni egy másik lényt, egy másik tömeget? Ennek vizuális leképződése a hat fekete zakóban és nadrágban táncoló, egyen-álarcot viselő entitás, amint hatalmuk alá kerítik a három nude színű melltartót és kisnadrágot viselő lányt. Szürreális hangulat és viszonyrendszer uralja a teret, melyben egy emblematikus tárgy, a háromméteres fekete asztal mozgatására és jelenlétére kerül a figyelem, és ez kiváló játéklehetőségeket rejt magában: az áldozatiság „svédasztalaként” tökéletes a terep a feldolgozásra és elfogyasztásra váró „csirke” haláltáncához.

Sacre 172

Az asztal a színpad elejéhez tolva a három rab madár ketreceként funkcionál, a színpad közepén felállítva pedig a hatalom karizmatikus fekete oszlopává válik. A látvány a nyomasztó rettenet ábrázolása. A kivilágított térben aztán a fényáradat komplementere lesz a feketeség: az asztal csak funkcionális bútordarabbá szelídül, és nem érződik róla a sötét erő végeláthatatlan, rémisztő útja. Nem félünk eléggé.

A táncosok mind klasszikusbalett-alapokon nevelkedtek, különleges technikai tudással rendelkeznek, művészi átlényegüléssel, totális alázattal alkotnak gyönyörű mozdulatokat. Folyamatos koncentrációval dolgozzák végig ezt a nagy energiaigényű előadást. És van egy pillanat, egy gesztus, amelyben az egész történet érzelmi koncentrátuma megjelenik: egy tragikusan összetört, meggyötört, szívszorítóan fájdalmas pillantás a közönségre. Ebben fogalmazódik meg az emberi kegyetlenség tragikuma, amely a jelen arcába üvölt: a tény, hogy rezzenéstelen arccal végignézzük embertársaink szenvedését, megölését.

Sacre 177

Stilizált mészárlás az est konklúziója, brutalitásmentes, pusztán lelki terror. Szépséges és fájdalmas egyszerre. Nincs benne horror, nem tocsog a művértől. De a vágyott katartikus rettegés is elmarad. Hol van jelenünk ingerküszöbe?

Sacre (Badora Társulat)

 

Látvány: Barta Dóra. Fénytervező, társkoreográfus: Katonka Zoltán.

Koreográfusasszisztens: Szőllősi Krisztina. Konzultáns: Szabó Tamás.

Rendező-koreográfus: Barta Dóra.

Táncolják: a Badora Társulat tagjai.

Nemzeti Táncszínház, 2019. november 26.