Kortárs tánc

Péter Márta: Az ideges űrhajós

Dömötör Judit & Dömötör Luca: Starscraper – RÖVIDEN

A Starscraper tételsorában valóban szép és érzékeny részletek akadtak, néhol erőteljes mélységeket is megcsillantva.

A Trafó és a Műhely Alapítvány közös programjában június 20-án Dömötör Judit és Dömötör Luca mutatkozott be. Amint tudni, az Antré sorozatának fiatal alkotói és előadói időről időre új kezdeményezésekkel, friss szemléletről árulkodó rövid darabokkal jelentkeznek, a közönséggel pedig a Kortárs Művészetek Háza próbatermében találkoznak. Vagyis a bemutatók leginkább bepillantásnak tűnnek egy munka jeles fázisába, amelyből természetesen már sok minden kiderül, de azért még nem várhatunk készre szabott produkciókat. És jól is van ez így, hiszen a munkának e bensőséges térben sokkal személyesebb íze van, mintha a Trafó színháztermének nézőtere szorongatná az ifjú alkotókat és előadókat.

luca2
A Dömötörök, Judit és Luca a Budapest Kortárstánc Főiskolán végeztek, és – az intézmény szokásrendjére gondolva – föltehetően már ismerik a Trafó színpadát is, de most saját ötleteik megvalósítóiként önmagukat fogalmazták bele a nagyjából félórás Starscraper című próbatermi előadásukba. A helyiség egyik fala mentén vagy ötvenen figyeltük a darabot, ami komoly érdeklődést mutat, bár az alkalmi férőhelyek jelentős részét valószínűleg ismerős szakmabeliek foglalták el, ami nagyon jó és érthető is, ám jelzi, hogy a szakmán kívüli nézőtábor kialakítása távlati munka, de hát a pálya elején ez igazán természetes. A későbbiekre gondolva tehát csak drukkolni lehet, mert a Starscraper tételsorában valóban szép és érzékeny részletek akadtak, néhol erőteljes mélységeket is megcsillantva. (A darab címét talán csillagkarcolásnak, vagy finomabban csillagérintésnek lehetne értelmezni, a lehetőségek sora hosszú, de a szó analógiájaként létezik strawscraper nevű építmény is a széláramlatok kicsatolására.) Úgy tűnik, a fiatal alkotók szellemileg is nagyot fognak; a világból sokat érzékelve kalandoznak kifelé és befelé is, amikor napjaink csillagászati felfedezéseire hivatkoznak, hogy az űrtér és az emberi test közös pontjait kutatják. E tágasságban pedig a sejtek mellett föltűnik a „gravitációs hullám, a fekete lyukak ütközése, a lebegés az űrben, a fraktál-szerveződés, a párhuzamos univerzumok lehetősége, és az önmagukba záródó rendszerek” is. Az előbbi témák és részben a zenei válogatás is jelzi, hogy a két alkotó-előadó, amint generációjuk általában, már sok szempontból a cyberspace (kibertér) neveltje, leginkább onnan tájékozódik, tudása az ott elérhető tartalmakat mutatja. És ez tényleg hatalmas tömegű, s főleg friss információ, csupán arra kell figyelni, hogy el ne tévedjünk benne.

luca3

A darab mozgásképeinek stiláris jellemzői ugyancsak végtelen tér- és időbeli szabadságról adnak hírt, a minimalista törekvésektől és a repetitív technikák formáitól a szabad tánc kötetlenségéig több huszadik századi vonulat is megidéződik, s közben még az is kiderül, hogy a páros egyik tagja jobban kedveli a nyújtott testhelyzeteket, mint a másik, és némileg a testi adottságait is eltérően használja. A különbség persze nem túl nagy, s amikor unisono mozognak, el is tűnik. Az első jelenet lebegős helycserével indul, aztán saját köreiket futják, olykor egészen vadul, míg valamelyikük elesik. A sötétekkel tagolt képek erejét lényegében a koncentráció adja. A metronómszerű kattogáshoz történet is társul egy űrhajósról, akit égi járművében ez a hang nagyon idegesít, ám az élmény nem szüntethető meg, így nincs más hátra, meg kell szeretnie a hangi jelenséget. A másik történet pedig arról szól, hogy az embernek két lába, vagyis két oldala van, jobb és bal, és erre az alapra rövid algoritmikus sorozatokat lehet építeni, majd egyre bonyolultabbakat, egyre hosszabbakat, lényegében tehát az ismétlés variációiból végtelen rendszereket lehet alkotni. Leginkább itt úsznak be a tudományos műszavak.
A jelenetek sorában külön hangsúlyt kap Nicola Porpora operájának (Polifemo) egyik tételére készült mozgásrajz, amelyet a két előadó két szakaszban, egymást váltva táncol. Mert itt teljes mértékben a mozdulatokon, a mozgásfolyamatokon van a hangsúly, mégpedig a lendületes, drámaian telített, expresszív töltésű fajtából, amelyek valamiképp elragadják az előadókat is. Mintha emberlényként a világűrből is hazataláltak volna.

Starscraper (Dömötör Judit & Dömötör Luca – Trafó)

Fénytervező: Major Mátyás. Alkotók és előadók: Dömötör Judit és Dömötör Luca.

Trafó, 2016. június 20.